Esik esõ a kipára
rta: postaimre - Dtum: 2010 09 11 ¦ 14:08:16
Tegnap végig utazva az ország egyik felét megállapításra került, hogy a tavaszi pusztító esõzések, viharok után most úgy okoznak károkat, hogy az õszi betakarítást és a szokásos talaj-elõkészítési és vetési munkát akadályozzák ezzel a folyamatos esõztetéssel. Nagyon sok víz hullott le a mesterséges felhõkbõl most is, de mindezt nyilván a 9/11-es kiemelt ünnepnek köszönhetjük! A betakarítandó termények nagy része lábon kell, hogy megrohadjon, mert aratni így nem lehet sem a napraforgót, sem a kukoricát, de még a szõlészetet is komoly veszteség éri. A terv a élelmiszer-hiány és az áremelkedés elérése, miközben a kiszemelt magyar gazdákat újabb csapás érheti, amit nem kompenzálnak csak a saját fajtájukbélinek –ha jól sejtem. A fizetõeszközünk romlása és az üzemanyag árának emelkedése, a fûtési szezon elõre-hozatala, a „csövesek” közterületrõl való kipaterolásának szándéka, eredendõen mutatja azt az irányt, amelyet már tavasszal itt megjósoltunk, de ez csak a kezdete a komolyabb terrornak. De annak örülök, hogy egyre több anyag kerül napvilágra ezzel kapcsolatban is: Link

Teljes hr
Tegnap végig utazva az ország egyik felét megállapításra került, hogy a tavaszi pusztító esõzések, viharok után most úgy okoznak károkat, hogy az õszi betakarítást és a szokásos talaj-elõkészítési és vetési munkát akadályozzák ezzel a folyamatos esõztetéssel. Nagyon sok víz hullott le a mesterséges felhõkbõl most is, de mindezt nyilván a 9/11-es kiemelt ünnepnek köszönhetjük! A betakarítandó termények nagy része lábon kell, hogy megrohadjon, mert aratni így nem lehet sem a napraforgót, sem a kukoricát, de még a szõlészetet is komoly veszteség éri. A terv a élelmiszer-hiány és az áremelkedés elérése, miközben a kiszemelt magyar gazdákat újabb csapás érheti, amit nem kompenzálnak csak a saját fajtájukbélinek –ha jól sejtem. A fizetõeszközünk romlása és az üzemanyag árának emelkedése, a fûtési szezon elõre-hozatala, a „csövesek” közterületrõl való kipaterolásának szándéka, eredendõen mutatja azt az irányt, amelyet már tavasszal itt megjósoltunk, de ez csak a kezdete a komolyabb terrornak. De annak örülök, hogy egyre több anyag kerül napvilágra ezzel kapcsolatban is: Link

Elõjelek abba az irányba mutatnak, hogy az Olsteint mozgató kezek belehúznak és ha már Drazsé neve alatt nem jött össze a cigány-magyar polgárháború, akkor most az ál-Pintér égisze alatt majd külföldi terrorszervezeteknek mondott egységek által állítólag támogatott Magyarországon törvényesen mûködõ hazafias szervezetek, személyek lesznek egy jól-rosszul megkomponált robbantásos-lövöldözéses színházba belevonva, természetesen ártatlanul. Nem véletlen Csontraboló nyalatkozta sem, hogy lehettek támogatók a cigánygyilgosságnak, csak megint rá akarják fogni az ártatlanokra és még nagyobb kavarodást akarnak, mint ami most van. Oltári hazugságok fognak elhangzani és igazságtalanságok történni, ha hihetek a jeleknek – s márpedig eddig nem csalatkoztam a meglátásainkban. Viszont már nem bánom, ha akarják, legyen meg és végre kezdõdjék el a móka, ami sok vérrel és fájdalommal fog járni, de másképpen nem is mehet, mert a politikai vakság ide vezetett. Szóltam, jeleztem az illetékeseknek, amit és ahogy tudtam, de itt már nem sokat tehetek, csak annyit, hogy konstatálom, hogy fizikai síkon ér el hozzánk az ostor vége és nagyot fog csapni. Számtalanszor elmondtam, hogy aki nem tud katonaként gondolkodni, annak esélye sincs a rendszer mûködésének megértésére s úgy látom, hogy a sok nemzeti gondolkodó szemellenzõvel jár-kel, a többekrõl nem is beszélve. Beérik a manna. Úgy értesültem, hogy Vukics tegnap lemondott, de ha igaz, akkor Herpai is az MSZ-bõl kilépve. Még megerõsítésre vár a hír, amit jól cáfolhatnak, de az is elhangzott, hogy eztán koronaõrök lesznek az említettek. Megértem és ez pontosan passzol is a képbe. Hiába mondom, hogy nem kellene sem az Alaptörvényt, sem a Szent Koronát addig erõltetni, amíg nem vívtuk vissza az országot, de úgy tûnik, hogy vagy önszorgalomból, vagy sugallatra, de tovább dübörög Olstein új zsidó-dinasztiát alapító koronázásának elõkészítése, amihez a talpalávalót húzzák ezek a személyek és szervezetek. Schnitt Pali a Vatikánban tett a patásoknál látogatást és a Szent Koronát emlegeti, mire a Hitler-jugend pápua áldását is adta rá! Eltekintve attól, hogy semmi köze sincs hozzá, azért nekem tetszik ez a zsidó-agymenés, miközben Olstein itthon nagyon össze akar fogni már, mert másképpen nem lehet király! Világos ez, mint a nap, legalábbis néhányunk számára, viszont mindettõl függetlenül is túl kellene esni a naivitáson, hisz elõbb jön a harc:

„Nem tudom megítélni, hogy az infonak van-e jelentõsége vagy sem, ezt teljesen Rád bízom. Ma utaztam Debrecenbõl Nyíregyházára délben és Hajdúhadházon állt egy vasúti szerelvény mozdony nélkül, a rakomány pedig olyan 30-40 db kis katonai 'harckocsi'. Olyan mintha tank lenne, csak gumi kerekei vannak, 4 pár és persze nincs csöve és természetesen terepszínû. Most jut eszembe, hogy egy sugárhajtású repcsi is a légtérben volt Debrecen felett, amikor mentem az állomásra olyan 11.50h - kor. Még egy másik srác is felnézett, hogy "mi ez", hiszen rég nem volt ilyenre példa.
Röviden ennyi.

... most, hogy olvasom az elsõ cikked jut eszembe, hogy délután , amikor visszafelé jöttem és beért a vonat Debrecenbe 16.15 körül, akkor meg a peronon volt egy néger katona, de magyar címer volt a katonai ruhája karján. Néztem is, hogy most ez echte néger vagyis külföldi, vagy egy magyar srác akinek a papája vagy a mamája fekete. Egyébként a másik oldalán is voltak kerek jelvények, de azokat én nem tudtam azonosítani.
Magasabb rangú katona lehetett, nagyon intelligensnek látszott.
Áldás!”

Ha megnézitek azt a környéket, akkor rájöhettek, hogy ott erõs készültség van, mert érzi már a zsiráf, hogy nem fog ez a beköltözés olyan simán menni, ahogy tervezte. Hamarosan nyílt háborús övezet lehetünk, aminek elsõ lépése egy ilyen kirobbantott terrorista-akciónak álcázott provokáció.

„Szia Imre!

Egy helikopter volt felettünk az imént, 16:17-kor Csepel környékén, É-ÉNY irányból D-DK felé tartott.
Úgy rohantam ki az erélyre, amikor meghallottam a zaját, és egy 6 mp-es videó készült róla.
Úgy láttam, sárga színû, az alja kékre festve. Utánanéztem az interneten a festés szerint, lehet, hogy csak egy bizonyos "essex air ambulance" volt az (méghozzá kék helyett zöld színnel):

Link - Figyelek tovább, mindent.

Üdvözlettel:”

Budapesten sok-sok helikopter, mentõ és tûzoltó mozog, mert erre alibijük is van, miközben a katasztrófajvédelmisek is gyakorlatoznak, csak már azt nem lehet tudni, hogy ki –kicsoda és milyen célból is teszi azt, amit!

Ám az egész régióra kiterjed a mocorgás, mert csapatösszevonásokat folytatnak máshol is:

„Szia Imre!
Az utóbbi napokban meglehetösen sok, naponta több katonai, kösztük Herkules gép is startol a Stuttgarti reptér amerikai részéröl. Ma kettöt is láttam.
Áldás”

Lássátok be, hogy az értelem csak kevesekben foganhat meg, mert a zöme nagyon le van hülyítve és még élvezi is, hogy agya helyén csak egy fehérjehalmaz található. Nem fogták fel, hogy megtervezett lépések sorozata az, amit látnak, s ennek szimbólum-rendszerét ezzel egyidõben megtalálhatjuk az orrunk elé is tolva.

Persze a Jobbik nemzeti taxija sok magyarnak adhat munkát és biztos nem is kellett megfinanszírozni, de azért elgondolkoztató, miközben a Tóth-Toro a Club 64-es buzibárból csinálhatott ©HVIM 64 nemzeti melegedõt. Erõs szellemi negatív töltettel bírnak ám ezek a kisiklatott dolgok.: Link / Link

Emlékezetek a Jobbik választási eredményére, ami pontosan: 16.66%-ot hozott a véletlennek köszönhetõen!: Link

Ez pedig a JEL!: Link / Link / Link

Erre a gondolatra ma reggel ébredtem, erre a honlapon a következõ kínálat érkezett és ez összevág a vatikáni Schnitt Palis, Olsteinos történettel!: Link

És aközben a Washington Posta azt írja, hogy Izraelben egyedülálló jelenség az, hogy ez a csodálatos Netanjahu - akit nem akarnak vesztesként feltüntetni, mert ezt az egoja nem bírná ki-, képes arra, hogy a nyugati partvidékeirõl lemondassa a zsidókat a palesztinok javára, s ezt ezzel a csodálatos nép-nemzeti-felekezeti támogatással tudja elérni! Már majdnem Olstein Viktori a hasonlat és a magaslat, ahová felemelik és az a nemzeti összefogás is, amit itt és ott is összehazudoznak a látszat megõrzése érdekében!