Cuba
rta: postaimre - Dtum: 2011 02 07 ¦ 14:47:01
Közelít! Angliában a muzulmánok ellen csináltak tüntetést a zsidók, Belgrádban pedig a kormány ellen demonstráltak és úgy látom, hogy itthon is alakulnak a dolgok. A Jóbbikot egyértelmûen most kóserolják a médiában, minden napra juttatva egy-két látványos szereplését, mintha ellenzék lenne az egyre jobban lejáratódó fidesz-zsidóknak. A politikusok és pártok megítélése folyamatosan romlik s egyre többen jönnek rá – miközben a bux-szájukba néznek,, hogy becsapták õket. A bukás elkerülhetetlen, de a polgárháborús helyzet bevezetéséig még a látszatnak ki kell tartani az idõt húzni. Már a Népszabadság is hozza Vona vinnyogását, aki polgárháborúról beszél. Két éve erre figyelmeztetek, s nagyjából ekkora a távolság a tudati szintjeink között is azokkal, akik most még mindig benyalják azt a dumát, hogy az ál-Pinyót majd a paralizáltak házában egy „fingó-oroszlánosnak látszó mellényben” majd jól számonkérve annyira meg lehet ijeszteni, hogy lemondjon. Ha jól sejtem, a tervek szerint le is fog mondani, hogy a Jóbbik zsidóknak így adjon látszathitelesítést. Szánalmas ez a tervezgetés és a vergõdés is, amit a „nemzeti hírportálok” idiotizmusa és az általuk megvezetett sok-sok bugyuta, de jó szándékú hülye képvisel.
Teljes hr
Közelít! Angliában a muzulmánok ellen csináltak tüntetést a zsidók, Belgrádban pedig a kormány ellen demonstráltak és úgy látom, hogy itthon is alakulnak a dolgok. A Jóbbikot egyértelmûen most kóserolják a médiában, minden napra juttatva egy-két látványos szereplését, mintha ellenzék lenne az egyre jobban lejáratódó fidesz-zsidóknak. A politikusok és pártok megítélése folyamatosan romlik s egyre többen jönnek rá – miközben a bux-szájukba néznek,, hogy becsapták õket. A bukás elkerülhetetlen, de a polgárháborús helyzet bevezetéséig még a látszatnak ki kell tartani az idõt húzni. Már a Népszabadság is hozza Vona vinnyogását, aki polgárháborúról beszél. Két éve erre figyelmeztetek, s nagyjából ekkora a távolság a tudati szintjeink között is azokkal, akik most még mindig benyalják azt a dumát, hogy az ál-Pinyót majd a paralizáltak házában egy „fingó-oroszlánosnak látszó mellényben” majd jól számonkérve annyira meg lehet ijeszteni, hogy lemondjon. Ha jól sejtem, a tervek szerint le is fog mondani, hogy a Jóbbik zsidóknak így adjon látszathitelesítést. Szánalmas ez a tervezgetés és a vergõdés is, amit a „nemzeti hírportálok” idiotizmusa és az általuk megvezetett sok-sok bugyuta, de jó szándékú hülye képvisel.

Tudjátok, a nyíltan ellenséges zsidóval és cigánnyal könnyen fel lehet venni a harcot, de a „sajátjainkkal” a komplett idióta „magyarokkal” kemény lesz a menet, mert elõször ezeket kell észhez téríteni, mert még képesek janicsárokként megakadályozni az õ érdekükben kieszközölt változások bevezetését, mert még mindig nem fogták fel, ki ez a Morvai-Vona-Gaudi-Toroczkai…és egy jól idõzített Budaházy kiszabadítással ezeket a gyökkettõket még mindig ki lehet birka módra terelni az utcára. Nem tolerálom azt a szellemi nihilt, amivel ez a „nemzeti” zsidó-bagázs operál és bizony ki kell mondani, hogy a zsidók közül nem az az igazán veszélyes, aki kaftánban az öklét rázza felénk, hanem az, amelyik nemzeti pántlikában magyarnak mondva magát édesget és barátkozik és terelget a vágóhídra. Ide passzol a közismert mondás: A „barátaimtól” ments meg Uram, az ellenségeimmel magam is elbánok! No persze itt van a jó szándék, amivel ugyi a pokolba vezetõ út is ki VAGYON kövezve. Pokorni is tudja ezt. A Jóbbik, HVIM, betyárok és egyéb szellemi tekergõk, csavargók, eltévelyedettek egész addig veszélyesek, amíg nem képesek felismerni a vezetõikben a vagy a megvezetett idiótákat, akik nem képesek önálló gondolatokra és cselekedetekre, vagy pedig a zsidót, aki eljátssza, hogy magyar. Nem babra megy a „játék” és Vonáékat az legelsõ körben kell haditörvényszék elé állítani, efelõl ne legyen senkinek kétsége és ezzel szimultán jöhetnek a „csatolt” részek. Hogy értse, aki nem akarja, itt egy szemléletes példa arra a jelenségre, amit most felvázoltam. Ugye ismerõs mindenkinek Szabó Ervin neve, akirõl a fõvárosi fõkönyvtár is máig õrzi a zsidó agymosás kiemelkedõ eredményét. Járjatok utána, ki is volt ez az elmebeteg hazátlan, hálátlan, istentelen cionista zsidaj, akinek eredeti neve Schlesinger Sámuel Ármin volt. De ott van a többi „hõs” is, pl. Korvin (Klein) Otto, Ságvári (Spitzer) Endre…és soroljam még? Vona (Zazrivecz), Morvai (Schwarzer), Torockai (Tóth-Tutsek), Lenhardt (Lénárd)…mert történelem megismétli magát, s ha már Csurka megy a börtönbe, legalább ne feledjük el, hogy egyszer nem is olyan régen megírta, hogy a Jóbbik a „proletár párt” szerepét kapta meg. Az öreg ügynök csak tudja, mert kapcsolatai megvannak ahhoz, hogy ismerje a tervet.
Mivel közfelkapott lett mostanában a vallásügy, hitbéli – fõleg romkat – pedofil ügyek és erkölcstelenség zsidók általi leleplezése, had tegyem ide azt az anekdotát, amit talán még itt kevesen ismertek. Nagyjából egy esztendeje történt, hogy Brüsszelben járt egy jóbbikos delegáció. Erre külön kerete van a zsidajnak, nem kell hozzá Morvainak kinyitni Baló retiküljét. A sokcsillagos szálláshelyen éjjel volt egy kis affér, több felvonásban elõadva. Miközben a legtöbben pihentek volna, egy csövesnek látszó ittas (infóim szerint fekáliás, hányadéktól szaglatos öltözetû személy) többször is lepattan a portaszolgálatról, mert a bakter nem akarta elhinni, hogy a lumpennek álcázott férfinak már nem látszó „teremtmény” ott lakozik. Reggel derült ki, hogy tényleg. Az illetõben a Jóbbik Egyházügyi Kabikinijénék fõhõsét Mirkóczki Ádámot vélték felfedezni. Lehet, hogy túl jól sikerült az esti mise? Az eset szemtanúja állítás szerint elég nagy visszatetszést szült a dolog, de hát a sémi arcberendezésû, lófejû kazári majmoktól mit is várhatunk, de legalább tanuljuk meg felismerni a magyarság természetes ellenségeit.

Nem aggódom a társaság miatt, mert azért õk is tudják, hogy csak kirakatnak vannak ott. Itt van egy idézet az illetõtõl:
…Én nem hiszem. De egy új irányhoz radikális és nem éppen polkorrekt lépések szükségeltetnének. Ám egyben azt is sejtem, hogy ebben a ciklusban nem vár ránk érdemi változás. Mert hiszen a kormányzatnak jóval nagyobbak a gondjai a mi pitiáner problémáinknál: most olvasom a hírekben: Brüsszelben meg kellett ígérni az Európai Zsidó Kongresszus elnökének, hogy Magyarország, mint az EU soros elnöke „fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértõ jelenségekkel szemben”! S amíg ezt a kis bejegyzést írtam, majdnem egy forinttal emelkedett a svájci frank….”

Link = http://szebbjovo.hu/node/6658

De lássuk csak, ki is ezek a hirtelenmagyar „hazafiak”, akik már képesek polgárháborúról is vizionálni, ha ezt utasításba kapják. Egy levélbõl idézek, de az egész még nem publikus, mert szeretnénk utána járni Tián nõ és pénzügyeinek is, mert a Jóbbik falóba jól be lett mindez tolva.
„…Szabó Gábor segítségével a fideszes vonal félreállított bennünket, Põsze, Lenhardt, Gyöngyösi, Hegedûs Tamás, Varga "Simor" Zoltán Péter, Kollár Tímea, Staudt, és még van egy két ember.
A Velem történt események több oldalt tehetnek ki.... (A Simor rokonról itt van egy friss cikk:

Link = http://hvg.hu/gazdasag/20110206_simor_kiadascsokkentes_reform

…Tudni kell, hogy akkoriban a Jobbik vezetése úgy állt a kabinetekhez, hogy nem kellenek ide programok, mert úgy is kisebbségben leszünk a parlamentben (és nem álltak igazán szóba a kabinetvezetõvel) mert lenézték valamiért…Persze a régebbi kabinetnek is voltak anyagai csak a vezetés nem foglalkozott velük.
…Mondanom sem kell beindult az élet rendesen…Akkor télen november vége felé tartottunk egy kabinetülést, amire meghívtuk Vonát is, de Balczó Zoli jött el helyette és teljesen ledöbbent, hogy akkor már 8-9 fõ dolgozott a kabinetben, ettõl lehidalt a vezetés, mert azt hitték 2-3 ember alkotja a kabinetet.
Beszélgettünk dolgokról ezzel nem terhelnélek, mert sok olyan koncepció volt a vezetés részérõl ami kényes téma volt, mint a magánnyugdíj-pénztárak, és be voltak ijedve, ha kijövünk vele elveszítik a nemlétezõ nyugdíjas szavazóbázist bázisunkat :) :)
Most ezzel kapcsolatban a Fidesz nyújt be törvényjavaslatokat (csak nem tudni, hogy hogy került hozzájuk a mi anyagunk, ill. azóta már mi tudjuk, ugyanis van elég Jobbikba beküldött emberük).
…Az 2009 január végén az E.p választás elõtt az akkori kabinetvezetõ lemondott tisztérõl, mi nem tudtuk, hogy miért......
Így nem volt vezetõje a kabinetnek, de hallgatólagosan a kabinetesek, … de nem ez a lényeg, dolgoztunk tovább, majd Vona megkért, hogy … a kabinetbe Lenhardt (Lénárd) Balázst, próbáljuk ki stb., mert az õ jóbarátja.
Én akkor megkérdeztem Vonát, hogy mit és mennyit tud Lenhardt a gazdaságról? Õ azt mondta nem tudja, próbáljuk ki, és majd eldõl, vegyük fel próbáljuk ki.
Felvettük ideiglenesen.
Mondanom sem kell egy szó nem sok annyit sem szólt hozzá semmihez, és nem is csinált semmit...
Lenhardt révén elkezdett szivárogni az infó kifelé a fideszhez mert õ kiküldözgette a haverjainak Hegedûsnek és Gyöngyösinek az infókat akiket a minisztériumból ismert, mert kollégák voltak, akik azonban tudomásunk szerint a Jobbik közelében sem voltak addig, majd késõbb felvették õket a kabinetbe, és a Jobbikba, hogy neve legyen a gyereknek no meg ekkor került a képbe Põsze Lajos is mint Lenhardték családi barátja, aki késõbb a Lenhardt gyermekének a keresztapja lett.
Én akkor már tudtam kik ezek és kitört némi "vita" a vezetéssel is a KPMG az Ernst & Young, az OTP, a Gazdasági Minisztériumi, és a Miniszterelnöki Hivatali ténykedéseik miatt, nem beszélve a volt Hitgyülis tagságról (errõl volt cikk is késõbb a kurucon) stb.
Az ellentéteket rendezendõ összehívtak egy kabinetülést, amire Vona megint nem tudott eljönni.....
… elmondtam, hogy az ott ülõ és felvett tagokról tudok mindent, származást (no nem magyar) ténykedést (amire neigazán lehetnek büszkék) stb..
Balczó közölte mindenkivel, hogy õt ez nem érdekli, még õ is átadná a helyét az E.P-ben származástól függetlenül, ha az a valaki alkalmasabb mint õ.
Lényeg a lényeg kompromisszumot kötöttünk.(még bíztam, hogy nem lehetnek ennyire.......)…”
Úgy látom, Lipuszt sem hagyja nyogodni a kérdés, és feszegeti a határait. Kezdi döngetni a kapukat! : Link

A hsz-ek között sok értékes gondolat van.

kendermag, on 2011/02/04 at 19:24 said:
Hát akkor írnék egy kis konkrétumot.
Néhány Jobbikos képviselõnek az elsõ cselekedete volt májusban, hogy az elsõ parlamenti szünnapon elballagjon egy autókereskedésbe, hogy ott jó nagy bmw-t vegyen magának.
Forrás: parlament.hu/vagyonnyilatkozatok
Aztán egy kicsit késõbb a kongresszuson elõfordult az az eset, hogy Szegedi Csanád országos jelöltsége csak 18% volt, igen ám, de 20% kellett ahhoz, hogy indulhasson! Így Szabó Gábor gyorsan megszavaztatta azt, hogy 15%-osok is indulhassanak! Persze ekkor még senki nem tudta, hogy Szegedi öcsi csak 18%-ot kapott és erre ment ki az egész!
Forrás: kongresszus hivatalos jegyzõkönyve.
Hát most így hirtelen ennyi, de ha akarod jókomám akkor annyi simlisséget, és mutyit írok neked (amirõl tudok) hogy magam se hinném el.
Az baj, hogy ide jutottunk.

http://internetfigyelo.wordpress.com/?s=lipusz

„A beavatatlanok számára ezért talán kissé meglepõnek tûnhet, hogy bizony van Veresnél gazdagabb honatya is a Nyírségben, olyannyira, hogy az össz-parlamenti élbolyba is bebocsáttatást nyer magánvagyonának értéke révén. S a kellõen naivak számára még inkább az újdonság varázsával hathat, hogy a szóban forgó személy a “szegény” Jobbik országgyûlési képviselõje, Dr. Kiss Sándor. S bizony Veresen evilági javak birtoklásában túltenni, valljuk be, nem kis teljesítmény. No, de beszéljenek a rideg, statisztikai tények. A jobbikos képviselõ vagyonnyilatkozata a következõket tartalmazza:”

Itt pedig az impresszum a jelenség üzenetérõl. Zsolt, ha már tudod, amit kell, talán kész is vagy megtenni, amit kell!
Link

De most tegyük félre a zsidó pártokat és tekintsünk kicsit jobban a cél irányába.

„Szia Imi,
pénteken egy rég látott cimborámmal elvoltunk Pozsonyban sörözni és egy számomra ismeretlen csehóban is megfordultunk. Nos itt eltársalogtam egy pozsonyi "tõsgyökeres" zsidó gyerekkel. A diskurzus folyamán a csávó említette, hogy:
- a "hazai" ergo pozsonyi zsidó közösség elég kicsi
- ez a közösség azonban jórészt tudatában van, hogy betelepülés készülõdik, ez a zsidó gyerek kb. 3-4 éve tud már ilyesmirõl
- tudatában van, hogy kinek épülnek a helyi lakóparkok
- úgy vettem ki, hogy ezt õ pozitív fejleménynek veszi.

Mivel a diskurzus hangneme ha talán nem is korlátlanul barátságos, de korrekt és informatív volt, siettem felhívni a figyelmét, hogy vannak árnyalatnyi különbségek a pozsonyi entellektüell-zsidó (õ) és az izraeli 3 év katonai szolgálatot lehúzott zsidó között. Ettõl szemmel láthatólag meg volt lepve. Mindenesetre elgondolkodtattam, hogy örülnie kell-e...

Nem olyan nagy bingó ez az infó, de - legalábbis számomra - külsõ forrásból egyértelmûen megerõsítést nyert a szlovákiai betelepülés terve is, valamint, hogy a helyi zsidók nagyonis képben vannak.

áldásom, Testvér,”

Az alábbi cikket egy olvasom „Nyílt hadüzenet” címmel ajánlotta figyelmembe!

Hende: a magyar zsidóság számíthat ránk
A magyar kormány határozottan fellép és a jövõben is fel fog lépni minden antiszemita izgatás, megnyilvánulás ellen, "a zsidó közösség számíthat ránk" - mondta vasárnap este Hende Csaba honvédelmi miniszter a 11. Herclija biztonságpolitikai konferencián Izraelben; a tárcavezetõ beszédét a Honvédelmi Minisztérium juttatta el az MTI-hez.

Hende Csaba háromnapos nem hivatalos látogatáson tartózkodik Izraelben, ahol részt vesz a 11. Herclija biztonságpolitikai konferencián. A rendezvényen Izrael és Európa politikai, tudományos és technológiai együttmûködésének lehetõségeirõl, biztonságpolitikai kérdésekrõl, a globális terrorizmus veszélyeirõl folytatnak eszmecserét politikusok, kutatók, meghívott szakemberek. A HM közleménye szerint a miniszter vasárnap esti felszólalásában azt mondta: "elfogadhatatlan számunkra, hogy Európában bármely közösséget, bármely európai polgárt emberi méltóságában sértsenek meg". Mint hozzátette, "ezért a magyar kormány határozottan fellép és a jövõben is fel fog lépni minden antiszemita izgatás, megnyilvánulás ellen is. Ebben az ügyben nem ismerünk alkut: a zsidó közösség számíthat ránk."
A tárca tájékoztatása szerint a miniszter beszédében kitért arra, hogy a magyar zsidóság rendkívül sok értéket tett hozzá Magyarország történelméhez, kultúrájának legkülönbözõbb területeihez, kezdve a kultúrától, az irodalomtól, a zenétõl, a filmmûvészettõl - a sporton át egészen a hétköznapi életig. Mint mondta, a közösség aktívan részt vett 1848-ban a polgári forradalom és szabadságharc idején létrejött modern magyar haderõ, a honvédség megalapításánál, a magyarokkal együtt járta meg a szabadságharc küzdelmeit éppen úgy, mint az I. világháború frontjait. A biztonságpolitikai kihívásokról szólva a honvédelmi miniszter a HM tájékoztatása szerint az energiabiztonság kihívásaira, a természeti és ember által okozott katasztrófákra, a klímaváltozásra, vagy a kiberbiztonsággal kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet. A miniszter szerint a nyugat-balkáni régió instabilitása továbbra is biztonsági kockázatot jelent, ahol a kedvezõ politikai folyamatok ellenére az etnikai feszültségekbõl adódó helyi konfliktusokkal továbbra is számolni kell.
A HM közölte: az egyiptomi eseményekkel kapcsolatban a miniszter reményét fejezte ki, hogy a demokratikus kibontakozás és a térség stabilitása egyaránt érvényesülni fog.

Link

Mit is mondhatnék erre? A zsidó be van rezelve, de jogosan, hisz a normális ember kezdi úgy méregetni, mint kiiktatandó ellenséget. Természetese jelenség ez, ha megyek valahová és észlelek a közelemben egyet, érzékszerveim élesebben dolgoznak, s a bicskám is erõsebben markolom meg. Benne van a levegõben az Õreg Kaszás üzenete nem csak a magát zsidónak mondó és akképpen cselekvõ, hanem a hazaárulók irányában is. Hende sokadjára teheti le a hûségesküjét tel-Avivban, ennek csak annyi jelentõsége van, hogy félnek. Most arról lehet szó, hogy meg kellene kezdeniük a nyilvánvalóbb beözönlést a kiszemelt területekre, de ez kicsit bonyolultabb manõver, mert it már erre sokan teintenek rossz szemmel és bizonyk, az ellenségre csak így lehet tekinteni. Nem ismerek tárgyalásos úton megoldható ilyen jellegû konfliktust. Ebbõl bizony nyilt összetûzés lesz, aminek eredménye –optimális esetben -, a zsidóság megtizedelése és az általuk fertõzött rétegek likvidálása. Nem lesz egy vidám menet, de hát ezt, aki régebb óta képben van, megrtheti. Nincs más teendõ a nemzetvédelem keretében, mint bármilyen eszközzel eltakarítani a szemetet az ország közelébõl is. Az esélyeink nem rosszak. Mióta az ukrán határom sikerült megcsípni egy uránt szállító kamiont, amelyet valamelyik zsidaj intézett ahhoz, hogy sok „piszkos bombát” készítve Kiev és környéke sugározhassék az „örömtõl”, azt hiszem, hogy számítani lehet arra, hogy a menet elég lõporfüstös lesz. Részemrõl annyit mondhatok, hogy a tudatom tiszta, nincs bennem indulat és ha idõ van, kétségek és lelkiismeret-furdalás nélkül teszem a dolgom. Az antiszemitizmustól ne rettegjen a zsidó, mert ami itt történik, az csak a részükrõl gyûlölet, a mi oldalunka a szeretet vezérli és remélem, hogy minden lövés a célba fog találni!

„ Mese Magyarhonból….
A 2000-es évek eleje. A közös vízórával felszerelt többlakásos, „jó áthallású” házban a lakók észreveszik, hallják, hogy szinte minden éjszak éjszaka az egyik lakó nagy mennyiségû vízzel mûködik a vizesblokkjai körül, fürdõszobában mintha intenzíven mosna órákon át szokatlan felszerelésekkel. A szomszéd külföldrõl hazatért magyarul beszélõ korboncnok orvos, aki bérli csak a lakást, amiben lakik. A pihenést zavarja, a közös vízszámlát gyarapítja. Nosza, meglódul a fantázia és … suttognak errõl arról a lakótársak. addig-addig, hogy a szomszéd elköltözik. Nem tett senki semmilyen feljelentést, bejelentést. Jó a vége ha minden jó?
De itt a történet nem ér véget. A lakók közül az egyik „fõszervezõt” (aki egyedülálló személy) a szomszédságban élõ háziorvosa gondnokság alá akarja helyeztetni mint agyalágyult, veszélyes személyt. A háziorvos és a „beteg agyalágyult” életükben egyszer találkoztak, amikor is „agyalágyult” a betegkártyáját bizalma jeléül átadta a hirtelen, szívrohamban elhunyt, „régi körzeti orvos” helyére érkezõ új orvosnak. Még mûködik az államigazgatás, sikerül megakadályozni az „elzáratást”. A háziorvost „agyalágyult” elhagyja. A háziorvos marad a helyén, mint ha mi sem történt volna. Itt a vége ennek a történetnek. Ki volt, honnét jött és hova lett a rejtélyes szomszéd?”

Ami még született optimizmusom táplálja, az az, hogy Izraelben nagy a kapkodás. Ha elbukják Suezt (Egyiptomot), akkor gyorsabban van vége, mint gondolták. A NATO zsidó Rasmussenje is kapkod már és nyilvánvaló veszélyrõl beszél, de már Pan ki Mun is az ENSZ leterheltségével kapcsolatban a tehetetlenségét emlegeti. Mindeközben a Kmeszetben a belharc uralkodik, megy a bruszt a CAHAL vezérkari fõnöki posztolásáért, de eközben már a zsidó fõbíró házának kapuja mellé valaki egy hurkolt kötelet készített elõ, mert ugye ott is akasztani kellene már a sok gazembert. Csak a tegnapi retek clubbos híradóból átjön, hogy ellenségképet rajzolnak már itt is. Reagant éltették, aki „szétverte a Szovjetuniót”, mert tarthatatlan fegyverkezési versenybe hajszolta az illuminátus Gorbacsovval szövetkezve. Itt kacagtam a riport hallatán. Még jó, hogy elõtte éppen Schwarzeneger –el mutattak be egy mozihõsös filmet. Értem én mindezt, csak most a hírek fordítottja a valószínû. Ja, megszólaltatták Luis STERN Hock Magyarországon tanuló „amerikai” diákot is, de volt itt superboll, Kasino (új „magyar” filmsorozat) és Eisenkrammer Károly bringás közéleti személyiségrõl is. Nem hiszem, hogy sokáig kell már várnunk és készülõdnünk az események kibontakozására, de csúnya, sok vérátömlesztést igénylõ eseméynre számíthatunk. Az utóbbi idõk filmjei, riportjai folyamatosan emlegetik a szervdonorság kérdését is, és ez jellemzõ volt a gázai események kapcsán, de a mostani összes háborúnak egyik velejárójaként kezelendõ kérdésként szerepel az áldozatok szerveinek felhasználása.
A most lezajlott müncheni biztonsági tanácskozásnak is az oroszok és a NATO, no meg Egyiptom és Izrael volt a témája. Tehát nem csoda, ha Hende ment most Tel-Avivba, mert a múlt évben már nagyjából minden vezetõ képbe lett helyezve, mikor, mi lesz a lépés.
Az egyiptomi zavargások kapcsán egy HAMAS vezetõ kiszabadult a börtönbõl. Nagy lehetett ott a káosz. Az iráni atomveszélyt az oroszok lerendezték azzal, hogy megakadályozzák, hogy atomnagyhatalom lehessen, de ennek kapcsán kérik nem „beleugatni” a dolgaikba. Az USA be is fogta gyorsan. Ami még egy lényeges diplomáciai húzás volt, az Afganisztán kérdése. Az orosz védelmi miniszter felvetette, hogy nem kellene kivonultatni a NATO „békefenntartóit” (ISAF) Afganisztánból, mert õket nem zavarja. Már tényleg csak kuncogni tudok a huncutságon és ilyenkor megfogadom, hogy nem mondom el, mire gondolok.
Berlusconinak is folyamatosan kínálnak alá. Teregetik a szex-szennyesét. Egy bizonyos SARA Tommasi (Tamás(i) SÁRA) az õ Monika Lewinski-je levén, a zsidók jól elkapták a f@arkát.

Link

No, de hagyjuk is a bulvárt, hisz a forint újra combosodik mert a gazdasegg dübörög és a termelés fokozódik, hisz a termés is jobb, mint bal és a kilátásaink remekebbek, mint valaha. Igaz, nyugdíjasok? Gyerekek, a háború elkerülhetetlen, ezt a vegyifelhõztetõk is tudják, sõt most permeteznek igazán és ha jól vélem, akkor még kapunk akkora havat, mint ide Lacháza. Ha már Vona (Zazri) is polgárháborút vizionál, azt jelenti, hogy nyugodtan hátradõlhetek! Vagy nem?