Még egy nap?
rta: postaimre - Dtum: 2010 08 19 ¦ 12:49:45
Új parancs érkezett! Ma reggel észleltem, hogy a repülõgépek a már meglévõ felhõsávok fölött, illetve azok között terítik a vegyi anyagjaikat. Amint elhagyják a felhõket, elzárják a kiöntõ-csapokat, s amint megközelítik azt, akkor nyitják meg. A ma reggel megfigyelt 8 repülõgép legalábbis így viselkedett. "kondenzcsíkot" csak a felhõsávban húzott, s az meg is maradt, de utána, a tiszta égbolton már nem eresztette a mérget, s nyomtalanul húzott tovább az égbolton. Tán szóltak a metéltek, hogy már túl feltûnõ amit mûvelnek? Lehet, mert már hivatalos közegekben is feszegetik az "anomáliák" nem természetes keletkezésének körülményeit. Jön itt még kazár kutyára John Deer!
Hivatalos tudományos körök komolyan feszegetik a kérdést, hogy az amerikai katonai machinációk okozhatják az afrikai-jellegû, trópusi forróságot, amelyre eddig nem is volt példa. A pakisztáni mérhetetlen özönvizek mögött is az afganisztáni hadviselés egyik nem szokványos módját sejtik. Nyíltan beszélnek az alaszkai HAARP-állomás ((62°23′30″N 145°09′03″W) alkalmazásáról is, melyet 1997-ben helyeztek üzembe és innen kezdõdik a különleges felsorolás is:

Teljes hr
Új parancs érkezett! Ma reggel észleltem, hogy a repülõgépek a már meglévõ felhõsávok fölött, illetve azok között terítik a vegyi anyagjaikat. Amint elhagyják a felhõket, elzárják a kiöntõ-csapokat, s amint megközelítik azt, akkor nyitják meg. A ma reggel megfigyelt 8 repülõgép legalábbis így viselkedett. „kondenzcsíkot csak a felhõsávban húzott, s az meg is maradt, de utána, a tiszta égbolton már nem eresztette a mérget, s nyomtalanul húzott tovább az égbolton. Tán szóltak a metéltek, hogy már túl feltûnõ amit mûvelnek? Lehet, mert már hivatalos közegekben is feszegetik az „anomáliák” nem természetes keletkezésének körülményeit. Jön itt még kazár kutyára John Deer!
Hivatalos tudományos körök komolyan feszegetik a kérdést, hogy az amerikai katonai machinációk okozhatják az afrikai-jellegû, trópusi forróságot, amelyre eddig nem is volt példa. A pakisztáni mérhetetlen özönvizek mögött is az afganisztáni hadviselés egyik nem szokványos módját sejtik. Nyíltan beszélnek az alaszkai HAARP-állomás ((62°23′30″N 145°09′03″W) alkalmazásáról is, melyet 1997-ben helyeztek üzembe és innen kezdõdik a különleges felsorolás is:

-1997 - 1998- as években az El-Nino, amely számos városban okozott mintegy 20 milliárd dollárnyi kárt;
- 1999 –ban a törökországi földrengés, amelynek mintegy 20 ezer áldozata volt (7,6-os);
- 2003 –ben az eddig legerõsebb, legpusztítóbb „Izabel” ciklon, amely több ezer áldozatot követelt;
- 2004- ben a 9-es erejû szumátrai földrengés, amelynek mintegy 300 ezer áldozata volt;
- 2005 –ben a pakisztáni 7.6-os földrengés, amely a legerõsebb volt, amit Dél-Ázsiában eddig mértek. Áldozatok száma több mint 100 ezer fõ;
- 2008 –ban a sok száz éve alvó csílei vulkán „ébredt fel”;
- 2010 –ben az izlandi vulkán-kitörés.
Az eddig soha nem tapasztalt hõség oka egy a Közép-Európa fölött kavargó ciklon volt (ami minket öntött kis és errõl sokat cikkeztünk, hisz ez bizonyítottan HAARP és Chemtrail tevékenység eredménye). Ilyen ciklonokat itt még soha nem figyeltek meg.
http://www.meteoprog.ua/ru/news/16381/

Nyilván a felsorolásból több olyan esemény is kimaradt, amit rá lehet fogni az emberi beavatkozásra és tudvalévõ, hogy ezek a manipulációk nem múlhatnak el nyomtalanul, következmények nélkül. Ez egy új fajta hadviselés, amely most Kínában is egyre több fejfájást okoz, de nem maradhat ki Izrael sem a körbõl. A földrengések tekintetében, Magyarországot érintõen két hónapja elõre jelezték a kutatók és itt meg is írtam, hogy aug. 20-a körül földrengések lesznek és vannak is. Mintegy 5-6 ilyen rengés volt az elmúlt két napban, de még nincs vége, mert szerintem idõzítik az idõjárást is, hogy a sok hívõ azt hihesse, hogy Isten munkál, pedig „csak” pár elmebeteg terrorista kazár szórakozik megint. Nem lepne meg, ha a 20-i rendezvény megint szét lenne zavarva, mint 2006-ban, amit már erõs gyanúval illetek HAARP- ügyi beavatkozás tekintetében.
A gyanú azért él, mert a nemzetközi sajtó azt írja, hogy a Putyin által is megerõsített dátum aug. 21-e, amikor is Iránban beindul az atom-dúsító állomás és erre a napra teszi egyes szakértõi csoport is az izraeli elsõ csapást. Nem vicc! The Jerusalem Post és
The Washington Times is napi szinten számol vissza, hogy mennyit is kell aludni a bombázásig és szó szerint azt írja, hogy PÉNTEKEN MÉR CSAPÁST IZRAEL IRÁNRA, de ezzel a témával foglalkozik a Financial Times Deutschland és a The Guardian is. Miért nem lep meg, hogy nálunk, a betelepítési célpontnak szánt országban ezekrõl a dolgokról még egy nyikkot sem hallani? A kérdés plátói volt, mert ugye lapít a média-zsidaja, nehogy már a magyar paraszt bármirõl is idejében értesülhessen, mert még elkezd gondolkozni! Az hogy Putyin maga jelentette be az orosz támogatással beindított programot, azt is jelenti, hogy az angolszász zsidó horda nem Iránnal áll szemben. Vészjósló idõk jönnek, de ilyen a pszichológiai hadviselés.
Miközben megy a találgatás, már arról cikkeznek hogy aug. 21-én éri el a Föld tartalékainak felhasználási csúcspontját, s innen kezdve már hanyatlunk, mert pazarlunk és halálra vagyunk ítélve. Ezt megerõsítendõ, Bill Klington is kijelentette, hogy nem éri meg a jövõ tavaszt. Tán tud már valamit, vagy csak a betegsége uralkodott el rajta, miután a nem kicsit kóser lányát egy olyan kanzsidóhoz adta, aki mintha most lépett volna ki a Talmud lapjai közül. De ezzel sincs vége a hírzápornak, mert le merték írni, hogy Izraelben az elhalt lakosság több mint egynegyede rákban pusztul el, nem a palesztinok rakétáitól, viszont a mintegy 40 ezer fõs „veszteség” a szív és érrendszeri és öngyilkossági halálozási rátában sokkal jobban teljesít, mint az általuk is lezüllesztett Nyugat-Európa, ahol ezekben a kórismékben hullanak mint a legyek, s köztük is már mi vagyunk az élmezõny.
De csak a kétkedõk kedvéért megemlítek egy másik vonulatot is, amelyik nem aggódik az iráni helyzet miatt, mert meggyõzõdéssel vallja, hogy a háború a Dél-Kínai Tengeren fog kitörni. Bármilyen furcsa de Vietnám még partnere is ebben az USA-nak, mert annak idején a vesztett háború is valójában a Dél-Kínai Tenger feletti uralomról is szólt.



Itt az USA az, amelyik érdekelt a fenyegetettség fenntartásában és ezt a területet „fogja”, de ez vonatkozik Afganisztánra is, mert ott most azt a kérdést feszegetik, hogy nem is kellene kivonulniuk a megszabott határidõre. Nos, a lebegtetést már ismerjük, s tudjuk, hogy Napóleon sem volt kezdõ, mikor megsúgta, hogy PÉNZ x 3-al szükséges a háborúhoz, viszont odáig jutott a helyzet, hogy ha nem lesz még egy kis csata sem, akkor a jelenlegi patt-helyzetet nem lehet feloldani, ugyanis bizonyos területeket fel kell számolni, a piacot átrendezni, közszereplõket leváltani, likvidálni és nagyjából az egész térképet át kell rendezni ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az emberiség és a gazdaság, mind lelki, mint szellemi és fizikai síkon is. A régit le kell zárni, hogy új következhessen és ez fájni fog de nagyon! Félõ, hogy a zsidóTV reklámjaiban aposztrofált, külföldiekkel való bánásmódot és befogadást hangsúlyozó istváni intés Imre herceg számára akkora buktát tartalmaz a nemzeti összefogással kapcsolatban, amely megfekszi a gyomrát a kis talmudista, kabbalista embergyûlölõknek. Ennek a mesének hamarosan fel lesz olvasva az utolsó lapja is.