Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Lézeres felhõkészítés

TudományA légköri vízpára kicsapódásához, tehát a felhõk képzõdéséhez a vízpára mellett kondenzációs magvak is kellenek, amelyeken a folyamat megindulhat. Utóbbiakat különbözõ mikroszkopikus porszemcsék, aeroszolok alkotják - azonban néhány kísérlet alapján a nagyenergiájú sugárzás is segíti a vízpára kicsapódását.

A jelenségre a kozmikus sugarak vizsgálatakor figyeltek fel  még 1911-ben. Amikor egy nagyenergiájú atommag vízpárával telt légrétegen haladt át a laboratóriumban, útja mentén apró vízcseppek váltak ki. A jelenség hátterében az áll, hogy ezek a részecskék néhány vízmolekulát részben ionizáltak, az így keletkezõ töltéskülönbség pedig további vízmolekulákat vonzott magához - mindez végül a víz kicsapódásához vezet. A kozmikus sugarak és a felhõborítottság közötti kapcsolatot azóta is vizsgálják, mivel sok még az ismeretlen tényezõ a folyamatban.

 
Jérome Kasparian (University of Geneva) és kollégái hasonló jelenséget lézerek segítségével próbáltak kiváltani. Még korábban, kísérleti vízpárával telt kamrájukban 50 mikrométer átmérõjû vízcseppeket hoztak létre infravörös lézerrel, amelyek további három másodperc alatt 80 mikrométeresre híztak. A lézert 2008-ban a szabad ég alatt is kipróbálták. A teszt eredményeként sikerült egy felhõt "gyártaniuk" - de olyan messze, hogy jelenlétét csak egy másik lézerrel tudták igazolni. Minderrõl a Nature Photonics címû szaklap 2010. május 2-i számában közöltek beszámolót.

A mesterséges felhõkészítéshez jelenleg fõképp ezüst-jodid kristályokat használtak, amelyeket a légkörben szétoszlatva elõsegítik a vízpára kondenzációját. A fenti az elsõ alkalom, hogy sikeres felhõgyártó kísérletet lézer segítségével hajtottak végre. A módszer továbbfejlesztésével akár rendszeresen is létrehozhatók majd felhõk.

http://www.origo.hu/tudomany/20100504-felhok-lezersugartol-kondenzacio-felhokepzodes-vizpara-kicsapodas-lezer-es-kozmikus-sugar.html

Hozzszlsok

# | gyuszuSS gyuszuSS - 2010 08 02 ¦ 17:08:26
Gyanítom felhõkészítésrõl van szó nem felfõkészítésrõl.
Én elég meseszerûnek vélem.
A kozmikus sugárzás és a lézersugárzás nem egy kategória,most nem néztem utána de szerintem nagyon messze esnek egymástól.
Még a röntgen sugárzás is köztük van a spektrumban.
Pedig már az is igen távol van a lézersugárzástól.
Ami a közös bennük (lézer-röntgen)a megváltozott energiaszint hatására keletkezõ sugárzás.


gyuszuSS
# | Navarre Navarre - 2010 08 02 ¦ 23:17:07
Annyi különbség van kozmikus és lézersugár között, hogy utóbbi fény(elektromágneses) hullám, elõbbi pedig jórészt részecskékbõl áll, körülbelül 90%-a szimpla proton.
A röntgen, lézer, uv, infra, stb. gyakorlatilag ugyanazok, elektromágneses hullámok, csak különbözõ a hullámhosszuk. A lézersugár annyiban különbözik, hogy azt a nyalábot koherens - tehát összefüggõ, párhuzamos - hullámok alkotják, de gyakorlatilag bármilyen lézer megépíthetõ, a látható fényspektrumú ugyanúgy, mint az uv, infra és röntgenlézer is.
Felhõcsinálásra viszont szerintem nem fogják tartósan használni, drágább dolog ez annál.

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.

rtkels

Csak regisztrlt tagok rtkelhetnek.

Krjk jelentkezz be.

Fellmlhatatlan! Fellmlhatatlan! 0% [0 szavazat]
Nagyon j Nagyon j 100% [2 szavazat]
J J 0% [0 szavazat]
tlagos tlagos 0% [0 szavazat]
Gyenge Gyenge 0% [0 szavazat]
Generlsi id: 0.50 msodperc
83,043,862 egyedi ltogat