Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Bízni (c), vagy busi-ness?

NaplóSzerbiát és környékét földrengés rázta meg. „És mégis mozog a föld?”- kedves elvtársak? Nagyobb a tét, mint azt legtöbben gondolnák, de jól van ez így. A hétvégére kaptam ígéretet a kutatóktól, hogy egy veretes anyaggal állhatok elõ nyilvánosan, de lesznek kérdések, amit csak annak a pár személynek tárhatok fel, akiket erre „méltónak” találtak eddigi megnyilvánulásaik alapján.
De addig is bogarásszuk csak össze a történéseket, mert vannak ám. Gyurcsány illegitim kormányról beszél teljesen nyíltan? Mi történt? Elment az esze? Radikális nácifasiszta lett vagy mi történet vele? Nem a Jobbik tüntet, nem õ hirdeti az igét, hanem a szintén „zenész” apród? Ha nem érteném az okát, akkor azt is mondhatnám, hogy a fene se érti, de úgy tûnik, hogy aminek össze kellett nõni, az össze is nõt. A kuruc arról ír, hogy „Tél végére elfogy a liszt, megdrágul a kenyér” (már tavasszal jeleztük a tendenciát)
http://kuruc.info/r/2/68961/
Link
közben meg lemondott Papcsák és Lázár is visszatáncolt, miközben az ál-Pintér meg nincs sehol? Hú ez komoly helyzet. A Ferihegyi reptéren is újra megy a tapizás, komoly Mossad-módra, de mindez így „normális”. Obama Indiába szalad, miközben a német külügyér is éppen arrafelé cselleng és Kína most nyilvánvalóan elõre tör. A FED 600 milliárd dollárt dob a piacra, ezzel átmeneti megnyugvást okoz, majd az inflációt felpörgetve sikeresen értékelhetik le a nemzeti valutájukat. Olyan tendenciákat látni, hogy csak azt nehéz megjósolni, hogy pontosan milyen átmenettel kezdõdik el az az j éra, amelyrõl itt is sokat írtunk már. Liebermann Angliában kalapol, mert Izrael egyre nagyobb kutyaszorítóban van, de még mindig angol gyarmat, ahogy ezt annak idején Rotschild (ék) eltervezték. Közben azt is állítják, hogy az angolszász vonal addig nem mûködhet, amíg a háborús bûnösök szigetországba lépését az angol bíróság szankcionálja. Talán az sem véletlen, hogy Izrael éppen most lép ki az UNESCO-ból, s Clintonné erõsen elkezdte szorgalmazni a START-3-at, ahová Izrael atomarzenálját is be kell terelni. Szerintem a végkifejlet felé haladunk, nem kis tempóban, még akkor is, ha minden valódi történést egy másikkal álcázzák. Szaúd-Arábia éppen most akar becsatlakozni a zsidókhoz nyíltan is, de ennek n kifejezetten örülök, mert ott húzódik már a demarkációs vonal így is, s annyi fegyvert pakolnak oda az USA zsidók, hogy mindenféle célból alkalmazhatók, alkalom adtán, még Izrael ellenében is. Az átrendezõdés valódi arculata csöppet sem békés, s amit még sokan pár hete sem mertek elképzelni, az ma már tény. Közös „drog-felsztámoló” csapatokat mûködtetnek Afganisztánban. De ha valakinek beszédesebb anyag kell, akkor itt van ez a kép is!



Bizony! Medvegyev fegyverrel gyakorolt, miközben a mesterlövészek kiképzését nézte végig, s ígéretet tett egy diszciplinájában és fegyverzetében is modern hadsereg létrehozására, melyet meg is fizetnek.




Az új találmányok terén is elõreléptek, mert az álcázás területére is betört a gumeitechnológia. A gyereknek veszek egy ilyen SZ-300-as komplexumot az udvarra, ugrálóházasat játszadozni.



Azért van itt lényeges kérdés is!

„Szia Imi.

A következõ infokat most kaptam. A multik így fogják kivédemi a válságadót:

A biztosítók és a nagy cégek nem hivatalos válaszlépését a nagyobb terhekre.
Azt mondja egy ismerõs, hogy fel vannak háborodva. Mert hogy amíg a fidesz nem volt kormányon, addig tudta, hogy a gazdaság élénkítéséhez nem szorítani kell, hanem engedni. Most meg azt mondják, hogy pont ott folytatja a fidesz, ahol az mszp abbahagyta, csak keményebben és sokkal nagyobb társadalmi támogatottsággal.
Azt mondja, hogy nem várják meg, hogy mi lesz a vége, inkább cseleznek egyet. A csel lényege, hogy a cégeket gazdasági okból szolgáltató részlegekre osztják. Na ebben semmi új nincs, de a többi érdekes. Azt mondja, hogy pl. ott van az eon. Igen tõkeerõs, és nem akar beszállni ilyen módon a teherviselésbe. Mit csinál? Az IT részleget, mint külön szolgáltató egységet elviszi külföldre. És hogy mi ebben a poén? Hát az, hogy a külföldi részleg olyan szolgáltatási árat nyom az itthon maradt részlegekre, ami szépen elveszi tõlük a hasznot. Így többszörösen veszítünk. Egyrészt ugye ugranak a multik adói, mert hát kis nyereségnek kisebb az adója is. Aztán ugranak azok a munkahelyek, amik az itthoni munkavégzéshez kellettek. Aztán meg ugranak az itthoni fizetések itthoni elköltései, mivel a pénzt viszik ki az országból.
Az egyetlen kiút az én adóreform javaslatom lenne, de ahhoz meg nincs elég támogatottsága, hogy át lehessen verni a törvényhozáson, fõleg így, hogy a fidesz a külföldi tõkével szemben ellenérdekeltnek látja a javaslatot, és a 2/3-ad az ugye eléggé nehezen ûberelhetõ....

A gazdaságot, pedig így fogják kirabolni:

azt mondja az ismerõs, hogy azt látják, hogy jobban van ez az egész kitalálva. Ugyanis az a taktikájuk, hogy folyamatosan nyomnak pénzt a gazdaságba, ami nagyon látványos lesz, és mindenki fog egy kicsit érezni belõle, és ezzel táplálják a reményt. Csak hogy közben olyan pénzeket vonnak el, amivel egyenesbe lehetne hozni a gazdaságot globálisan és ezt viszont eltakarják mindenki elõl. Szóval ez a fõ gond, hogy ügyesen csinálják. A magyar ember többsége, meg békét szeret, még ha verik a hátát a korbáccsal, akkor is.
Nézd meg, most az megy fennhangon, hogy 1 millió munkahelyet teremtenek. Ezt hallja mindenki, meg az orbán beszédét a rádiókban, hogy fogjunk össze a károsultak érdekében. És ez mind szimpatikus. Állítólag ez az egész vörösiszap is egy megtervezett sztori volt, ezért is nem tettek semmit, amikor az MSZ-es szakemberek szóltak, hogy baj lehet. És tudod, ez durva. Itt már konkrét halálesetek voltak, és nem csak annyi, hogy eladósítják az országot. Én attól tartok, hogy aki ezt megcsinálja, az mástól sem riad vissza. Ha itt a nép az öntudatára ébred, akkor a rendõrség meg a katonaság fogja kordában tartani, mint a franciáknál. De ne legyen igazam....

Ezekrõl mi a véleményed?”

„Szia.
Na,Imre barátom.
Itt az elsõ hír,amirõl tegnap írtam.
Link
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=32&hir_id=230283
Ezek már spekulálnak arra, hogy minél kevesebb különadót fizessenek.
Rímel arra, amit küldtem,nem?”

Szerintem DE! A bankok most másképpen játszadoznak. A kilakoltatásokat ugyan "moratorizálták”, de az adósaik „tartozását” nagy lendülettel „eladták” saját faktoring cégeiknek, akikre nem vonatkozik a banki etikai kódex, s most ezek nagyiparilag jegyzik be tulajdonjogukat az ingatlanokra a földhivatalokban, a tulajdonosok tudta nélkül. Most várok még egy összefüggõ anyagot ezzel kapcsolatban, de nincs kétségem, hogy ezt a formulát mûködtetik.

„Szia Imre! Érdekelne a véleményed az elmúlt napok levélbombái kapcsán. Úgy vélem ez csak egy újabb zsidó provokáció a még független arab országokkal lejáratására, hogy jogot formáljanak Irán lerohanásához. Úgy intézik a be etetést, hogy a világ az araboktól rettegjen, és rávegyek a másik zsidó államot (usa) -t Irán megtámadására, de abba mi is belepusztulunk!”

A helyzet az, hogy a repülõtereken hirtelen megjelent bombás-csomagok, amelyeket az MI-6 olyan mohón leleplezett, nagy valószínûséggel Mossad-CIA-MI-6 akció terméke volt, amiire korábban éppen maguk hívták fel a figyelmet, mint lehetséges veszélyre. Ez egy utolsó utáni erõlködése már a cionistáknak, de észlelniük kellene, hogy lassan csak szúnyogok lesznek a medve szõrös valagán, s amíg õk körülzümmögik az ursust, addig az megy nyugodtan elõre és majszolja a mézet. Ettõl függetlenül azért van nála szúnyogirtó is, mert éppen a susnyásba készül, ahol ezek piszokul elszaporodtak.

Így van ez, ha ezek az alábbiak "üzletelnek", de már bízni nem mernek egymásban sem.


Hozzszlsok

# | fsavanyu fsavanyu - 2010 11 04 ¦ 15:28:20
A vörösiszap tározóba az összesel, meg azokat is akik az elmult 20 évben a parlamentbe nyomkodta a szavazó gombot. A demokrácia legnagyobb értéke ami a képen van.
# | figyelo figyelo - 2010 11 04 ¦ 15:54:55
Külföldi kiszervezéssel kapcsolatban lehet, hogy néhány multi még csak most fogja ezt megtenni, sejtésem szerint már régebben is játszottak hasonlókat. Rosszul emlékszem, hogy az IT-t szinte minden multi kiszervezte Írországba? No meg kókajani sulinetes szervezkedésekor 2004-ben a híres áfa-visszatartós draskovicsi játék után áfamentesen számlázhattak ki szolgáltatásokat szlovákiába, miután mindenkinek elvették a kedvét az eu-s adószámtól?
# | keepfargo keepfargo - 2010 11 04 ¦ 17:22:57
Én: - Istenem, hát nem szép ez a kép?
Isten: - NEM !!! Borzalmas; mindjárt megyek hányni...

(Oscar Wilde: Isten, amikor az ember az embert megalkotta, túlbecsülte a saját képességeit )

keep far go
# | keepfargo keepfargo - 2010 11 04 ¦ 17:35:04
Mi ez heavenslight, még mindig tanulsz magyarul? No meg idegen nyelvet?
jungel (nem jungle ?)
jha?
stanamericai?
nyleven?
DEBASZ?
weke ? (nem wake?)
Ezek milyen nyelvnek részei; a saját nyelvednek?
Mert abból nem hiszem hogy kérne a honlap olvasótábora, mint ahogy én sem.

Tünj el, amig teheted! / Piss off, until you can!

keep far go
# | JANI PAPA JANI PAPA - 2010 11 04 ¦ 17:39:10
keepfargo!
Oscar Wilde is meleg volt ( buzi) Tehát nem a megfelelõ embertõl idéztél. Ugyanis õ is szívesen fürdõzött volna ezekkel a mélyen tisztelt akárkikkel vagy akármikkel.
# | keepfargo keepfargo - 2010 11 04 ¦ 17:59:13
JANI PAPA
Idéztem én már itt W.Churchilltöl is, és feltehetöleg fogok még másoktól is, akik nem voltak éppen Grál-lovagok, de attól eszük még lehetett. Vagy humorérzékük, vagy uram bocsá´bölcsességük.
Ha valakitöl idézünk, az nem jelent feltétlen ragaszkodást az illetö személyéhez, vagy habitusához, esetleg tetteihez. Nekem meg hadd legyen már annyi szabadságom, ezen az egyébként igenis toleráns honlapon, hogy nem állítok minden idézet mellé közlekedési rendört! (Ezt Pinyóék sem néznék jó szemmel...)

T.B.Sz.
# | gabi gabi - 2010 11 04 ¦ 18:00:45
A napokban láttam egy filmet Matyi oldalán, két fickó (írók) beszélgetnek és az egyik kérdezi a másikat, miért teremtette Isten a nõt? Az idõsebb válaszolt, azért hogy helyre hozza a hibáját, amit a férfinál elkövetett!
# | keepfargo keepfargo - 2010 11 04 ¦ 18:05:24
gabi
Egy székely vicc, külön neked:
-Hogyan teremté Isten a nöt?
Hát elöször teremté a tyukot. Aztán teremté a libát. Aztán elfogya a tolu...:)
# | postaimre postaimre - 2010 11 04 ¦ 18:14:11
Heaven, állj le, mert amit csinálsz az nem méltó hozzád! Nem akarlak törölni.
# | balu998 balu998 - 2010 11 04 ¦ 18:54:16
hú de jó diskurzus... Angry

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 2.09 msodperc
86,033,010 egyedi ltogat