Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Ez Európa legnagyobb vallástalan övezete?

A neokonzervatív Die Welt internetes kiadása A keletnémetek kételkednek a világon leginkább Istenben címû cikkében ismerteti a Chicagói Egyetem által készített nemzetközi tanulmány eredményét.

A cikk emlékeztet arra, hogy nemhiába átkozta Marx a „nép ópiumaként” a vallást, és voltak az NDK-ban gúny cégtáblái az egyházak. Ezek hosszan tartó következményeként még ma sem terjedt el az istenfélelem Kelet-Németországban. A tanulmány elkészítésekor a kutatók 30, döntõen a keresztény kultúrkörbe tartozó országban vizsgálódtak, melynek keretében 1991 óta legalább kétszer rákérdeztek a polgárok vallási meggyõzõdésére.

A tudományos elemzésbõl az derül ki, hogy a Fülöp-szigetiek között a legnagyobb (94 százalék), az egykori NDK területén élõk között pedig a legalacsonyabb a hívõk aránya (13 százalék). A tanulmány szerint a keletnémetek alig 13 százaléka fogalmazott úgy, hogy mindig is hívõ volt. 59 százalék nyilatkozta azt, s ezzel is mindenkit maga mögé utasítanak, hogy soha sem hitt Istenben. Az egykor szintén kommunisták által irányított Csehország a maga 20 százalékával szintén a hátsó helyek egyikén tartózkodik. Érdekes, hogy Oroszországban jelentõs a hullámzás a korábban vallástalanok és most vallásosak, valamint a korábban hívõk és ma már nem hívõk körében.

Hirdetés

Chilében a megkérdezettek 88 százaléka állította magáról, hogy mindig is hitt Istenben. A protestáns kultúrájú, fejlett országok közül a vizsgálatok alapján egyértelmûen az Egyesült Államok számít a maga 81 százalékával kiemelkedõen vallásosnak. A muzulmán többségû országokról nincsenek értékelésre alkalmas adatai kutatóknak.

Természeten az Istenhit az idõ és országok függvényében címû tanulmány jelentõs regionális és kulturális különbségeket tárt fel. Általánosan elmondható, hogy az idõsebb emberek vallásosabbak, mint a fiatalabbak. A 68 éves emberek közül 43 százalék nevezhetõ vallásosnak, míg a 27 évesek közül mindössze 23 százalék. „A személyes Istenbe vetett hit a legtöbb országban csökkent” – fogalmazott Tom W. Smith, a tanulmány egyik készítõje, a Chicagói Egyetem munkatársa. A csökkenés ugyanakkor viszonylag lassú.

Link

Hozzszlsok

# | KTimi1 KTimi1 - 2012 04 20 ¦ 21:25:38
Arra gondoljunk, hogy olyan elementáris és észvesztõen hatalmas törvények uralkodnak a világban, amit felfogni sem tudunk... A világot az univerzum minden pontját alakító tudatos törvény, aminek egy központi tudata van és aminek erejében ez a mostani kis létünk egy pont. Nem tudjunk felfogni a nagyságát és hatalmasságának erejét, de ennek a törvénynek egy nagyon kis része és alakulása a mostani a miénk, ami ugyan olyan fontossággal van kezelve.
Ha emberként magasan is vagyunk, az alja a létnek, ahol most mi küzdünk.

Mégis olyan hatalmas erõ áll mögöttünk, amit el sem tudunk képzelni, testvér erõ az egész univerzum létrehozójával! Amit leírok, annak nagyságát nem tudjuk elgondolni... Nem egy országról van szó, hanem a világegyetemrõl, ami megdönthetetlen kérdés nélkül. Ebben a mi zsidóproblémánk, és átmeneti rövid életünk az egészhez képest, a valósághoz képest egy gyönyörû kicsi, szenvedéssel teli rövid rész. De csak akkor szép, ha mellette teszünk.

Gondolkozzatok egy olyan agyával, akinél nincs idõ, de a teremtett idõben az évezredek a lépték, ahol a szeretettel és egységgel megold mindent és nagyban gondolkodik, olyan nagyban, ami a MINDEN LÉTEZÕT jelenti vagy a SEMMIT.
Ezt ésszel nem lehet felfogni, csak tudattal...
# | Karahun Karahun - 2012 04 20 ¦ 21:31:25
nem szeretik jehovát ?

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 0.50 msodperc
83,042,940 egyedi ltogat