Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Kína figyelmeztette Putyint: Izrael és az USA világháborút akar!

Hinnye, azt a rézfánfütyülőit nekije! FSZB-Blackwater, Kína és Putyin, micsoda összeesküvés-teória ez? Putyin komoly figyelmeztetést kapott egy magas rangú kínai tisztviselőtől. Ezt azért lényeges kiemelnünk, mert nem holmi földalatti mozgalom fantáziadús elemzőinek irományáról van szó, amelyet közzétettek a honlapjukon, hanem a legfelsőbb szintű kínai vezetés figyelmeztetéséről Moszkva számára. Az FSB nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják, hogy a fenyegetés valós, és az ismert összeesküvés-elméletektől sem áll távol. A közelmúltban a kínai belügyminiszter-helyettesnek egy Underwood nevű Blackwater-zsoldos bizalmas anyagokat adott át, amelyekből kiderült, hogy ezek a műveletek már most is előkészítés alatt vannak, és a közeljövőben számítani kell olyan amerikai akciókra, amelyek célja katasztrófák okozása, hogy a világ káoszba boruljon.

Az Egyesült Államok az afganisztáni kudarcért a pakisztáni vezetést okolja, melyet azzal vádol, hogy kijátszották az amerikai vezetést és támogatták a tálibokat. A képet bonyolítja, hogy Pakisztán fontos stratégiai partnere Kína. Több közös vállalkozásban is érdekeltek, többek között a kínai-pakisztáni ötödik generációs vadászgépet is együtt fejlesztik, valamint Pakisztán a saját tengerpartján haditengerészeti támaszpont létesítését is felajánlotta Kínának és a nyár folyamán Kína közölte, hogy "Kína a saját maga elleni támadásként fog értelmezni bármiféle Pakisztán elleni agressziót." Ezért várható volt, hogy Pakisztán előbb vagy utóbb terítékre kerül az USA hadigépezete előtt. Pakisztán azonban atomfegyverrel rendelkezik. Van még egy csavar a történetben, miszerint az oroszok kezdik megszellőztetni a korábbi ukrán rakéta-eladásokat. A Szovjetunió széthullása után Irán 20 atom-robbanófejek hordozására alkalmas rakétát vásárolt. Ezek szolgáltak később a Sahab-3 rakéták alapjául. Állítólag a robbanófejek nélkül vették meg, de ezt senki sem tudja leellenőrizni már, az viszont tény, hogy Ukrajna több robbanófejjel nem tud elszámolni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Irán már nukleáris robbanófejekkel rendelkezik, de azt sem jelenti, hogy nem rendelkezik. És pont.

De vissza a jelenre. Az átadott anyagok szerint a CIA Pakisztánban szándékosan megfertőzött több tízezer embert dengue-lázzal, ami egy gyengített, katonai célú baktérium, és egy kis fejlesztés után az amerikai lakosság ellen szándékoznak bevetni. De tervbe van véve az USA és az EU gazdaságának szándékos bedöntése, masszív hagyományos háborúk az USA-EU és Afrika, Ázsia, Dél-Amerika viszonylatában. Mindezek után jönne a Nagy Béke, amikor be szeretnék vezetni a Világkormányt. A tervezett háborúk egyikét az USA vezetné Mexikó és Dél-Amerika ellen, egy másikat a dél-kínai tengeren egy harmadikat pedig Pakisztán ellen, ez utóbbiban már nukleáris fegyvereket is bevetnének. Mellesleg Pakisztánban megtörténtek az első nyílt fegyveres összecsapások az amerikaiak és a pakisztáni haderő között.

Underwood - akit most tartóztatott le a CIA, mert nagy mennyiségű nemzetbiztonsági anyagot adott át Kínának -, elmondta, hogy az USA olyan mocskos háborúra készül, ami annyi halottat fog eredményezni, hogy jóérzésű ember számára egyszerűen elfogadhatatlan, ezért adta át az adatokat Kínának. Pakisztán és Irán ellen a háború már teljesen elő van készítve, és hogy mikor fog kirobbanni, az csak a hatalmasok pillanatnyi döntésein múlik.

Kína felhívta arra is a figyelmet, hogy az USA csendes-óceáni katonai parancsoksága figyelmeztette Kínát, ne terjeszkedjen a flotta műveleti térségében, ne távolodjanak el a partoktól messzebbre, mert a Csendes-óceán egész területe az USA hadműveleti zónája, és oda senkit sem fognak büntetlenül beengedni. Kína reagált a fenyegetésre, és készenlétbe helyezte flottáját, valamit felgyorsították az anyahajók gyártását, amelyekből összesen négy készül, a korábban megvásárolt szovjet-ukrán repülőgép hordozó alapján. Közölték az Egyesült Államok haditengerészetével, hogy a dél-kínai tengert akár fegyveresen is megvédik, ha bárki be merészeli tenni a lábát oda. Az amerikai figyelmeztetés Észak-Koreának, és az oroszoknak is szól. Líbia ügyét, valamint a szíriai eseményeket is ebbe az eseménysorba helyezték.

Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön. Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az amerikaiak még a saját területükön belül is karanténzónákat állítottak fel, és hatalmas tömegsírtelepeket hoztak létre.

Az amerikai hadianyag gyártás a csúcson üzemel, és több háborúra elegendő készletet halmoznak fel folyamatosan. Az előkészített háborúknak két célja van Kína szerint: először az, hogy az USA-val szemben felállt egységet szétverje, majd politikai rendszereit megdöntse, a másik pedig az, hogy kieszközölje a nyugati világban, majd az egész bolygón a világkormányt.

Kína két módon válaszol az amerikai kihívásra. Az egyik, hogy hadseregét, tengerészetét, rakéta technológiáit rohamlépésekben fejleszti, a másik, hogy gazdasági háborút fog indítani az EU és az USA között, és valószínűleg ezért támogatja az EU-tagállamokat segély-hitelekkel.

Kína külön kitért a kaukázusi térségre. Az USA által befolyásolt szélsőségesek a hírek szerint tömegesen kapják különböző csatornákon az amerikaiaktól a hadianyagot. Oroszország belbiztonságát elsődlegesen a Kaukázusban próbálják megingatni. Erre vonatkozólag Underwood nagyobb mennyiségű adattal is szolgált, 10 000-nél több fényképet, dokumentumot adott át Kínának. Az Egyesült Államok azonban próbálja bagatellizálni az ügyet, mivel hatalmas katonai-stratégiai hiba történt.

A hírek nem szólnak róla, de a történethez hozzá tartozik valószínűleg az Iránnal kapcsolatos új botrány, mely szerint Irán merényletekre készült az Egyesült Államokon belül. A történet már szinte sablonosnak mondható: vagy egy szeptember 11-e, vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádja, vagy egy mostanihoz hasonló terrorcselekmény előkészítésének a legendája és egyből készen is van az ürügy a cselekvésre. „Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért verjük össze.” Ez mind részletkérdés, a lényeg, hogy már keresik az okokat egy háborúra.

Az ehhez hasonló nagyszabású világfelforgató tervek persze meglehetősen ismertek a világhálót böngészők körében, de most először fordul elő, hogy nem egy fantáziadús weboldalról származnak, hanem az FSB-től és a kínai belügyminisztériumtól.

Link

Hozzászólások

# | tillati tillati - 2012 04 11 ¦ 09:28:44
Akkor... most fel a hegyekbe, vagy le a föld alá,
úgy döntöttünk, hogy... ecc -pecc- kimehecc-torna...
kiszámoljuk.Mi van?
# | postaimre postaimre - 2012 04 11 ¦ 09:45:53
Tillati, értünk jön a zűrhajó és majd jól felakad a szemüldökünk, vagy a szemünk- de ez nem biztos.

A cikk egyébként nem rossz, csak pár sántaság van benne. Először is, nincs itt semmiféle titok. Megegyeztek, hogy atomot leszerelnek és újra felosztották a világot (neokolonializmus, vagy minek nevezik ezt a trend-enciánt). A leszerelt tölteteket atomreak-torkokba szórják így lesz energia is egy darabig még. Kb. úgy nézhet ki a Mene-, Mene-, Tekel, Ufarszin! -trend, hogy összeszedik a likvidálandó egységeket és mindegyik oda tossza a másik orra alá, hogy ezeket tessenek megsemmisíteni plíz. Osztán, amikor a nagy pofonosztogatásban kialakul az új világ-trend immáron jelenleg is lévő, de még nem mutatott vonala, akkor meg felszáll a békegalamb-drón és már nem jön vissza az EON bárkába.
# | monguzking monguzking - 2012 04 11 ¦ 10:06:29
ugy emlékszem hogy ezt az anyagot már tavaly évvégén is lehozták ---de legyen is már valami ami ezt az világrendet megszünteti mert én nem szeretnék ilyen világban lenni--még szerencse hogy öröklétben hiszek igy nem tudnak megijeszteni halállal
# | postaimre postaimre - 2012 04 11 ¦ 10:09:48
Monguz, most teszem fel a magyarázatot is a cikk fölé.
# | zafir zafir - 2012 04 11 ¦ 10:25:27
http://www.larouc...a_war.html

Itt a tube-on egy anyag, valószínű, hogy ez az alap. Ezt éppen a napokban hallgattam.
http://www.youtub...NYmy5twdc4
# | Gutai Zub Gutai Zub - 2012 04 11 ¦ 10:42:33
cui bono?
Engem csak az ilyen világháborúk előtti , majd az abban résztvevő szereplők, legyenek "győztesek" vagy "vesztesek" neve, megjelölése idegesít, mert félrevezető.
Mert szerintem, nincs egyetlen egy normális amerikai, orosz, iráni, pakisztáni, kinai, stb. ember a világon, aki éppen most háborúra készülödne, mert az jó neki. Ilyen országok sincsenek.
A cikkben szereplő dengua-láz baktériumot saját lakossága ellen is be akarja vetni az USA?(akkor ki az ellenség?)
Ki harcol itt kivel?
Azt tudjuk, hogy mindenhol van egy demokratikus módszerekkel végsőkig elbutított töneg, aki mindenre képes, csak saját érdekei védelmére nem.
Azt is tudjuk, hogy van egy csoport, egy mindenhol jelenlévő kisebbség, aki országoktól függetlenül profitál mindebből, mig az "országok" ölik egymást.
Nem elbújni, elmenekülni , majd elpusztulni, kellene a többségnek....
# | DonCaruso DonCaruso - 2012 04 11 ¦ 12:37:17
Most mi van, mondjam le a jövöre tervezett amerikai utamat?
# | postaimre postaimre - 2012 04 11 ¦ 12:53:46
http://cursorinfo..._ucheniya/
Ehhez mérten itt azt mondják, hogy elfogyott a CAHAL pénze a háborúhoz való felkészülésre. Persze Pityu!

No meg Grúzia eláll az izraeli pilóta-nélküliek vásárlásától. No, hát? Aliz csodálkozik Csodaországban és vagy igaz, vagy nem - vélekedik.

Carso, talán keletre kellene tervezned. Oda mennék veled, hátha akad valami üzlet. Mondjuk "holt lelkeket" adnánk, vennénk. Mit szólsz hozzá? Megosztjuk a tapasztalatainkat az FSZB-vel. Te majd mesélsz, én meg úgy csinálok, mintha értenék hozzá és tolmácsolok.
# | DonCaruso DonCaruso - 2012 04 11 ¦ 13:13:09
Ok. Imre! Kelet, még a neve sem hangzik jól, de egy kis "action" már nem ártana, tehát mehetünk, de utánna húzok amiba kiheverni a fáradalmakat!
# | postaimre postaimre - 2012 04 11 ¦ 13:16:19
Caruso, akkor nem figyeltél: Kelet = É/Íszt, amíg Nyugat = Veszt. A többit, majd alkalomadtán.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 15.1 másodperc
61,117,133 egyedi látogató