Bejelentkezťs

FelhasznŠlůnťv

Jelszů



Elfelejtetted jelszavad?
ŕj jelszů kťrťse

Balatonfelvidék vizeinek vége?

Napl√≥No v√©gre! Bencze Izabell√°√©k bejelentett√©k, hogy a nemzeti vagyonelherd√°l√°s miatt „ismeretlen tettes” ellen feljelent√©s ment a K√∂z√©pponti G√ľgy√©szs√©gre, ami –√°ll√≠t√≥lag-vizsg√°latba is kezdett. Ez ugyan semmi j√≥t nem jelent, mert a g√ľgy√©szs√©g fullzsid√≥ csinovnyikok garmad√°ja, de id√Ķt h√ļzni √©s ill√ļzi√≥t kelteni j√≥ lesz ez is! Gyan√ļm szerint a dolog m√∂g√∂tt a Fidesz-zsid√≥k nagyon polg√°riasan hangz√≥ k√∂r√©nek √∂kre √°llhat, mert r√°j√∂ttek, hogy a beindult orsz√°gos gondolkod√≥kb√≥l √°ll√≥ mozgalmat csak √ļgy √°ll√≠thatj√°k meg, ha az √©l√©re √°llnak. Ebben nagyok a kis met√©lt-t√©szt√°k, de rettent√Ķen. Mindenb√Ķl hasznot akarnak h√ļzni, m√©g a saj√°t halottas menet√ľkb√Ķl is. Mi pedig a n√≥t√°jukat szeretn√©nk elh√ļzni, ami eddig a v√°rtn√°l is komolyabb zenekari k√≠s√©rlettel egyre nagyobb k√∂z√∂ns√©gsiker mellett folytat√≥dik.

Komoly gondban van a cionista hatalmi m√°mor s az eddigi b√Ľneiket sorra tet√©zik √ļjabbakkal. Mik√∂zben minden szem a devecseri esem√©nyekre √∂sszpontos√≠t, Olstein kijelentette, hogy menthetetlen a k√∂rny√©k. A katasztr√≥fa-t√ļrizmus gy√Ľr√Ľzik √©s el√©rte Mosonmagyar√≥v√°r √©s Alm√°sf√ľzit√Ķ magass√°g√°t is. Alm√°sf√ľzit√Ķ volt az aluminium-ipar fellegv√°ra, amit 20 √©vvel ezel√Ķttr√Ķl ugyan√ļgy raboltak sz√©t, ahogy most a kataszt√≥fa-s√ļjtotta, Gyurcs√°ny-√©rdekelts√©g√Ľ, de n√©met –zsid√≥ tulajdonosi k√∂rrel b√≠r√≥ MAL-t. Az √∂sszes v√∂r√∂siszap-t√°rol√≥ elhanygolt √°llapotban √©s olyan helyen fekszik, ahol bel√°that√≥ k√∂vetkezm√©nyekkel b√≠r√≥ katasztr√≥f√°t okozhat, de √©rdemben egyik √°ll√≠t√≥lag magyar k√∂rnyezetv√©delmi √©s egy√©b h√ļgyagy√ļ hivatal nem tettek semmi hathat√≥sat a k√©rd√©sben. Egy kisebb f√∂ldreng√©s betehet az alm√°sf√ľzit√Ķi m√©regrakt√°rnak √©s v√©ge a Duna-medr√©nek √©s k√∂rnyezet√©nek. Azzal, hogy a MAL –t most √°llami seg√©dlettel teszik t√∂nkre, Olstein ugyanazt j√°tszhatja el a katasztr√≥f√°ra hivatkozva, √°llami t√°mogat√°ssal kiv√°s√°rolva az alum√≠nium-ipart, mint amit annak idej√©n elk√∂vetett a kommunista zsid√≥ horda az alm√°sf√ľzit√Ķi √≥ri√°s-komlexummal, ami m√°ra k√≠s√©rtetv√°ross√° lett. Kor√°bban innen telep√≠tett√©k √°t Ajk√°ra az ipart, de mindez egy irdatlan – szak√©rt√Ķk szerint kb. 30 milli√°rdos- leny√ļl√°s volt. Most is ez k√©sz√ľl, csak a tolvajok nevei m√°sok. √Ām nem is ez a l√©nyeg, mert m√°r ezek√©rt a b√Ľn√∂k√©rt is teljes vagyonelkobz√°s √©s k√∂t√©l √°ltali hal√°l v√°r mindegyikre, √°m amit a v√∂r√∂siszap okozott, az a l√°tszatn√°l sokkal rosszabb. √ĖKOL√ďGIAI KATASZTR√ďFA! Amir√Ķl nem sz√≠vesen besz√©lnek, az az iszap neh√©zf√©ms√≥k √°ltali maradand√≥ k√°rosod√°sokat, hal√°lt okoz√≥ m√©rgez√Ķ hat√°sa, amelyet nem lehet megsz√ľntetni egyszer√Ľ talajcser√©vel. Szak√©rt√Ķk szerint ez az „ipari k√°tr√°ny” nagyj√°b√≥l 50 ezerf√©le f√©ms√≥t, komplexeket tartalmaz√≥ elegy, amely egy olyan l√ļgos k√∂zegben volt tal√°lhat√≥, amelyet a technol√≥gia nem is indokolhatott volna. Az, hogy a hidrodinamikai nyom√°s hat√°s√°ra lehet fogni a szakszer√Ľtlen√ľl √©s t√ļlhaszn√°lt m√≥don √ľzemeltetett g√°t sz√©tszakad√°s√°t, az sincs rendben, de a hangs√ļly a tov√°bbiakban nem is a term√Ķtalajon, hanem a v√≠zkincs m√©reggel val√≥ tel√≠t√Ķd√©s√©n van. Dombvid√©kr√Ķl van sz√≥, ahol √°sott kutak visznek 20-30 m√©teres m√©lys√©gbe √©s cs√Ķkutak vagy 100 m√©ter m√©lye fekv√Ķ v√≠zr√©tegekhez. Ezekb√Ķl a k√∂rny√©ken ak√°r t√∂bb sz√°z is megfert√Ķz√Ķdhetett √©s a besziv√°rg√°s a pinc√©ken, z√∂lds√©gt√°roz√≥kon kereszt√ľl most is folyamatos. A helyzet az, hogy a v√≠z lett m√©rgezett√© √©s ez a m√©reg nem reag√°l le, mint a szervetlen l√ļg a szervetlen savval, hanem lassan, de biztosan fert√Ķzi meg a Balatonfelvid√©k v√≠zkincs√©t √©s egyes v√©lem√©nyek szerint 3 √©ven bel√ľl a mag√°t a Balatont is el√©ri. Akik ezt a helyzetet √©s az el√Ķzm√©nyeket behat√≥an tanulm√°nyozva felel√Ķs gondolkod√°ssal b√≠rnak, nem tr√©f√°lva azt javasolt√°k a korm√°nynak, hogy k√©t hidrog√©n-bomba f√∂ldalatti robbant√°sa hozhatja √ļgy-ahogy helyre a kialakult geodinamikus egyens√ļlytalans√°got. Mivel a fels√Ķ v√≠zz√°r√≥ r√©tegeken kereszt√ľl a m√©reg menthetetlen√ľl lesziv√°rog az iv√≥v√≠z-r√©tegig, ez√©rt nem lesz c√©lszer√Ľ a k√ļtr√≥l itatni √°llatot √©s embert sem, vagy bizonyos id√Ķn bel√ľl szokatlan m√©rgez√©si t√ľnetekkel ker√ľlhetnek csoportosan tepsibe a k√∂rny√©ken lak√≥k. Mit √©rdemel az a b√Ľn√∂s, aki mindezt f√©lv√°llr√≥l vette, ak√°r √ľzleti, ak√°r demogr√°fiai, k√∂rnyezetv√©delmi √©s demogr√°fiai szempontokb√≥l? Szerintem a helysz√≠nen r√∂vid t√°rgyal√°s √©s likvid√°l√°s el√©g√≠thetn√© a demokratikus √©rt√©krend el√Ķ√≠r√°sait. Nem kicsi a para ezzel kapcsolatban, mert √ļgy tudom, hogy Kocsist is szan√°lja az MSZMP √©s Gyurcs√°ny is er√Ķs √Ķrizet alatt van, nehogy elhagyhassa az orsz√°got. A saj√°tjai √Ķrzik, mert ha √°ldozat kel, akkor oda lehet dobni koncnak a kis elk√ļr√≥t. No ett√Ķl az√©rt Ors√≥snak sem lesz a kedve, mert amellett, hogy r√° nehezedik az √∂sszeoml√°s s√ļlya, a nemzetk√∂zi bab√©r-term√©s is el√©g gyatr√°n n√©z ki sz√°m√°ra.
A most lez√°rult √Āzsia-Eur√≥pa Cs√ļcs olyan id√Ķben volt megtartva, amikor a vil√°g j√∂v√Ķj√©nek sors√°t hat√°rozhatt√°k el a h√°ts√≥ kisszob√°kban a hozz√° √©rt√Ķk. Magyarorsz√°g lassan a vakok sz√°m√°ra is be lesz ker√≠tve. Igaz, hogy Izrael er√Ķlk√∂dik m√©g a g√∂r√∂g kapcsolatainak megment√©s√©√©rt, de K√≠na nem hi√°ba lobbizott √©s most Medvegyev nyugtatgatja a ciprusi g√∂r√∂g√∂ket, hogy megtarthatj√°k szabads√°gukat a k√∂vetkez√Ķ hatalmi elrendezked√©sben is. Hende nem v√©letlen√ľl r√°zza n√°lunk sem a rongyot az „√∂nk√©ntes hader√Ķ” kapcs√°n, mert valahogy fel kellene hivatalosan is tudni szerelni az orsz√°gban gubbaszt√≥, aggaszt√≥an sok zsir√°fot √©s a kaft√°nb√≥l k√∂nt√∂sbe b√ļjtatni. √Črzik √Ķk is, hogy a hurok a nyakukon m√°r megszorult √©s ez √≠gy van rendben! Vesz√©lyes vil√°gban √©l√ľnk √©s az azt is tudjuk, hogy a t√©li √°lomb√≥l √©bred√Ķ medve el√©g morcos, mert √©hes. A l√°tszat fenntart√°sa az√©rt m√©g fontos lehet, mert az image az m√©gis sz√ľks√©ges a Mossad-parasztnak, b√°r m√°r sejtheti, hogy a fut√≥ m√°r menek√ľl√Ķre fogta √©s a kir√°lyn√Ķt m√°r r√©g elk√ļrt√°k, mert a stricije a kir√°ly telavivban egy bord√©lyban a m√ļlt h√©ten meghirdetett „egyet fizet, kett√Ķt kap” akci√≥t nem akarta kihagyni.

„Hello Imre,

Gondolom m√°r t√∂bb helyr√Ķl megkaphattad ezeket a linkeket is, de ha m√©gsem akkor:

Tömeggyilkoskáink megint vacakolnak valamit az égen..
Szerintem kis utána járással még a Chemtrailekhez is hozzákapcsolhatóak, de ez csak egy tipp (mert a cikkekben egy kósza utasszállítóról is van szó..)
L√°tv√°n, azt hogy szinte f√Ķsodr√°s√ļ weblapokon megy, meg gondolom a Tr√©V√©ben is (de azt mostan√°ban nem nagyon n√©zek, √©rthet√Ķ okokb√≥l), arra tudok k√∂vetkeztetni, hogy szoktatnak hozz√° minket az idegenekhez.. (Nyilv√°n ezt is √©rthet√Ķ okokb√≥l)
De ha rosszul raktam össze a mozaikokat, akkor ezt még fejlesztenem kell...

Link
http://nol.hu/bel...lakodokat_

Link

√údv √©s tov√°bbi j√≥ munk√°t...”

Nos, a l√©gter√ľnk m√°r v√©dve van, ami megnyugtat√≥, de Hend√©nek javaslom, hogy a magyar tartal√©kosokat szedje √∂ssze, ut√°na egy d√≠szmenetet lev√°gva el√Ķtt√ľk √∂nk√©nt √°lljon a fal(osz)hoz a t√∂bbi Gabi-Gabi party-fejjel egy√ľtt, hogy a haz√°t v√©dhess√©k a katon√°ink!

„√údv Imre!

Nem vagyok t√ļl akt√≠v az oldalon, de szinte minden nap itt vagyok - figyelek, √©szlelek. Tisztelem a munk√°dat, sokat seg√≠t nem csak tiszt√°bban l√°tni a k√°oszban, de az √∂n√°ll√≥ felismer√©sekben is. Egyre t√∂bb √©bred√Ķ emberrel tal√°lkozok, vagy olyannal aki elkeseredetts√©g√©ben fog√©konyabb a val√≥di magyar√°zatokra.

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Egy√©bk√©nt felt√Ľn√Ķen nagy forgalmat bonyol√≠tanak Ferihegyen, szinte minden nap l√°tni ezeket a hatalmas vasmadarakat, az izraeli szem√©lysz√°ll√≠t√≥kkal egyar√°nt, melyek kiemelt biztons√°gi t√°mogat√°sban r√©szes√ľlnek.

Mi a fenét hoznak-visznek ennyire?

Tov√°bbi j√≥ munk√°t √©s kitart√°st!”

Ezek szerint a zsid√≥ m√©g mindig nagyon komolyan k√©sz√ľl a betelep√ľl√©s befejez√©s√©re, de ezt m√°r mi tudjuk, ahogy azt is, hogy rep√ľl√Ķg√©p m√©g nem maradt a leveg√Ķben √©s nyugodjanak csak meg, ha halni akarnak, akkor seg√≠ts√©get ehhez megkapj√°k a megfelel√Ķ helyen √©s id√Ķben. B√°r tudom, hogy egy elmebeteg kifordult lelk√Ľ b√Ľnband√°r√≥l van sz√≥, aki, ha √ļgy ad√≥dik, akkor √∂nmag√°val egy√ľtt semmis√≠ti meg azt, amit nem birtokolhat, de h√°t egyszer ennek is meg kell lennie! √Čpp most vertek le egy fiatal „kiv√°lasztott” elmebajos zsir√°fot egy ausztr√°l l√©gij√°raton, aki mindenki meg akart semmis√≠teni, legal√°bbis sz√≥ban.

Korábban jeleztem nektek, hogy a vörösiszapos történetnek több olvasata is lehet, s valaki talált is egyet, ami nagyon illik a képbe! Katonai objektum, s mintha silók lennének ott, ahol szántóföldnek kellene lenni!


√údv Imre,

nem akarlak sokáig zavarni, csak a Gugli Earthon észrevettem egy fura objektumot Kolontár és Devecser között, koordináták:

Sz√©l.: 47¬į6'21.81"N
Hossz.: 17¬į27'53.24"E

kép: A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Lehet, hogy van m√°r r√≥la adatod, lehet, hogy civil √©p√≠tm√©ny... de lehet, hogy nem, a nagyv√°zsonyir√≥l is kussoltak √©s nini, m√©gis ott volt. Ehhez hozz√°tenn√©m m√©g azt a friss h√≠rt, hogy l√©gt√©rz√°rat rendeltek el arrafel√© 1500 m-ig (ef√∂l√∂tt nem, mert k√ľl√∂nben nem tudn√°nak cs√≠kozni ;-) Link:

Link

M√°s.
Nemr√©giben egy topicban be√≠rtam, hogy egy oszt√°lyt√°rsam a Gerecs√©ben a Pisznicei k√Ķfejt√Ķ k√∂rny√©k√©n l√°tott atomsil√≥kra eml√©keztet√Ķ objektumokat kb. 1986 k√∂r√ľl. A k√∂rny√©k be is volt ker√≠tve, √°ll√≠t√≥lag vadv√©delem miatt, de fegyveres √Ķrz√©st nem l√°tott. A Gerecs√©ben √©n is kolb√°szoltam p√°rszor, az objektumra nem eml√©kszem, de a sz√∂gesdr√≥tos ker√≠t√©sre igen, sajnos pontosabban nem tudom meghat√°rozni a helyet. Erre ezt a v√°laszt kaptam a f√≥rumon:

"J√≥ l√°tta. A 80-as √©vekben √©p√ľlt a gerecs√©ben a sil√≥. Ezer m3 sz√°mra hordt√°k a betont a BVM-b√Ķl l√°batlanr√≥l. Bikolpuszta ut√°n vette √°t az orosz katona az akkori √ČPFU MAZ teheraut√≥ vol√°nj√°t, √©s hozta vissza √ľresen. A gy√°rban m√©g a tartal√©k kever√Ķg√©p is ment 3 m√Ľszakban. Az igazgat√≥ mes√©lte el ut√≥lag (20 √©v) T√∂bben l√°tt√°k, amikor vitt√©k fel a Gerecs√©be a rak√©t√°kat √©jjel. Alig f√©rtek el az √ļton vele."

Ha van a környéken "aktivista" ennek is utánanézhet

√údv”

Na m√©g annyit az√©rt el kell mondanom, hogy Ahmadinedzsad m√°r el√Ķre k√ľldte a libanoni hat√°rhoz mintegy ezer speci√°lis kik√©pz√©st kapott harcos√°t, mert a helyzet egyre „bar√°tibb” az izraelit√°kkal. A j√∂v√Ķ h√©ten meg akarja k√∂vezni Izraelt, de er√Ķs fedezet mellett, ha j√≥l t√©vedek.
Izrael egy√©bk√©nt kezdeni kinyilv√°n√≠tani rosszall√°s√°t az oroszok fel√©, mert az√©rt m√©gis igaz, ami igaz, hogy egy valamire val√≥ orosz nem b√≠zik meg a zsid√≥ban, csak ha a villany-nyak√∂rv√©nek p√≥r√°za a kez√©ben van. Nem csak nagy dolgok vannak k√©sz√ľl√Ķben, hanem ezek folyamatban vannak √©s k√∂zelednek egyre nagyobb sebess√©ggel a v√©gkifejlet√ľkh√∂z.

HozzŠszůlŠsok

# | JohnUtaka JohnUtaka - 2010 10 08 ¦ 15:14:40
Ezzel a Bencze Izabell√°val (√©s nem csak vele, hanem a d√≠szes komp√°ni√°j√°val) vigy√°zn√©k, mert - ha ugyanarr√≥l a n√Ķr√Ķl besz√©l√ľnk - √Ķ(k) hozt√°(k) be el√Ķsz√∂r a sz√©les nyilv√°noss√°gba (tv-ben, illetve a H√°bor√ļ a nemzet ellen-ben) a Szent Korona-tant. Bayer Zs√≥ttik√°val el√©g j√≥l el szokott ez a t√°rsas√°g (Bog√°r, vmi jogt√∂rt√©n√©sz meg √Ķ) kvaterk√°zni az Echo-n. R√°ad√°sul l√°ttunk m√°r BEN-kezdet√Ľ zsid√≥t, a n√Ķ pedig r√°n√©z√©sre is el√©g zsid√≥s. (De ha nem √≠gy lenne, akkor meg √Ķk nem tudnak r√≥la, hogy felhaszn√°lj√°k √Ķket a Szent Korona mantraszer√Ľ ism√©tl√©s√©re, √©s ez szerintem nagyobb baj lenne.)
Am√ļgy hajr√° Ahmedinezs√°d!
# | √Ėsszefog√°s √Ėsszefog√°s - 2010 10 08 ¦ 15:16:47
Min√©l t√∂bb adatokat √∂sszeszedni.Figyelni k√©peket k√©sz√≠teni csak √ľgyesen.
# | bibor1 bibor1 - 2010 10 08 ¦ 15:39:59
Haz√°nkba l√°togat Viktor Zubkov
2010. október 7. 21:32


MNO - KA
Magyarorsz√°gra l√°togat p√©nteken Viktor Zubkov, az Oroszorsz√°gi F√∂der√°ci√≥ els√Ķ minisztereln√∂k-helyettese, a magyar–orosz gazdas√°gi egy√ľttm√Ľk√∂d√©si korm√°nyk√∂zi bizotts√°g (kkb) orosz t√°rseln√∂ke az augusztus 27-√©n Moszkv√°ban megkezd√Ķd√∂tt kkb-t√°rseln√∂ki tal√°lkoz√≥ folytat√°sak√©nt – k√∂z√∂lte a Nemzeti Fejleszt√©si Miniszt√©rium cs√ľt√∂rt√∂k√∂n az MTI-vel.

[url] http://www.mno.hu...1096[/url]
# | gabi gabi - 2010 10 08 ¦ 16:00:12
Ide is beteszem:
Azt jutott eszembe a v√∂r√∂s iszap √∂sszet√©tel√©vel kapcsolatban, - mert azt √≠rj√°k, hogy olyan anyagok is vannak benne, amik nem indokoltak, - elk√©pzelhet√Ķ, hogy a k√ľlf√∂ldr√Ķl ide sz√°ll√≠tott vesz√©lyes hullad√©kok is az iszapba ker√ľltek. Persze j√≥ p√©nz√©rt!
√Črdemes lenne az adatokat megvizsg√°lni, hogy milyen mennyis√©gben √°ll√≠tottak el√Ķ aluminiumot √©s az milyen mennyis√©g√Ľ iszapot hagy maga ut√°n!

M√©g valami, √°ll√≠t√≥lag a n√©metek megv√°s√°rolt√°k volna az iszapot (ezt valahol olvasta). Ha √©s amennyiben ez igaz, akkor mi√©rt nem adt√°k el, hiszen ezek m√©g az anyjukat is eladn√°k! Vagyis, valakik t√∂bbet fizettek az√©rt, ha a vesz√©lyes hullad√©kot itt t√ľntethetik el!
# | bibor1 bibor1 - 2010 10 08 ¦ 16:25:42
kep.index.hu/1/0/172/1725/17257/1725757_06df43503df8122ce2786be0ff599c07_o.gifA modellek gener√°l√°s√°hoz a honv√©ds√©g domborzati √©s felsz√≠ni fedetts√©gi t√©rk√©p√©t haszn√°lt√°k fel, valamint egy nemzetk√∂zi √∂sszefog√°s m√Ľholdas fedetts√©gi t√©rk√©p√©t. http://index.hu/b...gytarozot/
√©s a t√∂bbit is modelezt√©k Am√°sf√ľz√≠t√Ķ :
kep.index.hu/1/0/172/1725/17257/1725787_e2515b84a49649906cb898c13257744b_wm.jpg
Mosonmagyaróvár
kep.index.hu/1/0/172/1725/17257/1725767_a6203a1484c3537273f06d024397cd83_o.gif
Neszmély
kep.index.hu/1/0/172/1725/17257/1725759_0eb39ffba0570adfa967259392bb50f1_o.gif
# | bibor1 bibor1 - 2010 10 08 ¦ 16:32:28
Van még kérdés ?Angry
# | balu998 balu998 - 2010 10 08 ¦ 16:37:08
√ļgy hallottam a katasztr√≥fa java csak most j√∂n, mert repedezik a v√∂r√∂siszapost a vizes t√°rol√≥t√≥l elv√°laszt√≥ fal...
# | aragorn aragorn - 2010 10 08 ¦ 16:41:54
A Lakihegy r√°di√≥ bemondta, hogy osztr√°k s√≥gor√©k mennyire egy√ľtt √©reznek a katasztr√≥fa √°ldozataival, √©s felaj√°nlj√°k seg√≠ts√©g√ľket. Na miel√Ķtt mindenki k√∂nnyekig hat√≥dna, nem p√©nzt, vagy szorgos kezet k√ľldenek, hanem know-how-t. Azzal meg tele a padl√°s. Mi√©rt gondolj√°k, hogy a magyar szakemberek annyira √ľt√Ķd√∂ttek, hogy nem k√©pesek megoldani a probl√©m√°t, tudtommal az ELTE √©s BME m√©g mindig jobb egyetem, mint b√°rmelyik osztr√°k.
Mint az egyszeri leány. Hozok is meg nem is, vagyok is meg nem is. Esze semmi fogd meg jól!!!B)
Azut√°n bemondt√°k Ausztria fel√Ķl a l√©gt√©rs√©rt√Ķ g√©peket. Mi√©rt is nyomul a s√≥gor? Csak nem jobban tudnak √≠gy szeml√©l√Ķdni? M√°rmint ha itt vannak...
Miért is akarja Ausztria ezt a fene nagy használhatatlan segítségét az országra tukmálni?
Lehet m√©g a Habsburg beidegz√Ķd√©s??
Mennyi köze van az osztrákoknak ehhez?
# | bibor1 bibor1 - 2010 10 08 ¦ 16:43:43
inapcache.boston.com/universal/site_graphics/blogs/bigpicture/hungaryspill_10_06/h03_25368627.jpg erregondolsz balu ?
keptar.szunyi.com/images/r1e416pr67785tt414.jpg hogy is van ez 2 fele folyt ? vagy ???
# | keepfargo keepfargo - 2010 10 08 ¦ 16:52:26
K√©rd√©s: mi√©rt √©pp az elm√ļlt hetekben ment el a kedvem att√≥l, de rendesen, hogy Alm√°sf√ľzit√∂t (ahol gyerekkoromat t√∂lt√∂ttem) v√°lasszam hazatelep√ľl√©sem c√©ljak√©nt?

még mondja valaki, hogy vannak véletlenek az Univerzumban...

keep far go

HozzŠszůlŠs kŁldťse

HozzŠszůlŠs kŁldťsťhez be kell jelentkezni.

…rtťkelťs

Csak regisztrŠlt tagok ťrtťkelhetnek.

KťrjŁk jelentkezz be.

Mťg nem ťrtťkeltťk
GenerŠlŠsi idű: 0.74 mŠsodperc
71,960,873 egyedi lŠtogatů