Bejelentkezťs

FelhasznŠlůnťv

Jelszů



Elfelejtetted jelszavad?
ŕj jelszů kťrťse

A kevesebb, több

Napl√≥R√∂vid leszek. Volt egy szakaszt√°rsam, aki nagyon fiatalon Kecel hat√°r√°ban „diszk√≥-balesetben” lelte m√°r szakaszparancsnokk√©nt hal√°l√°t. Kurcz hadnagy. Tal√°n megvan m√©g az a ny√°rfa is, amin a kocsi kisodr√≥dva √∂sszet√∂rt. M√≠g Kisk√Ķr√∂s√∂n szolg√°ltam, gyakran ker√©kp√°roztam el arra √©s a csupasz fat√∂rzs, ahol a h√°ncs leszakadt, mindig arra eml√©keztetett, hogy az √©let, haland√≥, b√°r van aki t√ļl√©li a m√°sikat. „V√©g√ľl majd meg kell feledkezned a technik√°kr√≥l. Min√©l el√Ķr√©bb j√°rsz a fejl√Ķd√©sben, ann√°l kevesebb lesz a tan√≠t√°s. A Hatalmas √öt val√≥j√°ban NEM √öt.” Uesiba Morihei
Hamarosan belepi a h√≥ a kocsi-felj√°r√≥t, √≠gy mehetek sepregetni, b√°r elolvad mag√°t√≥l, hisz a f√∂ld melegszik. L√©nyeg√©ben most k√∂sz√∂nt√∂tt be a t√©l, vagy legal√°bbis, az, amire aki m√©g eml√©kszik a val√≥di t√©lre szeretn√©nk nevezni. A tavasz √©s az √Ķsz felcser√©l√Ķdik, a ny√°r pedig „√∂sszeolvad” a t√©llel. Egyfajta √°tmeneti kiegyenl√≠t√Ķd√©sr√Ķl van sz√≥, ahol szinte napi rezsimben v√°ltozik egyik √©vszakb√≥l a m√°sikba a precesszi√≥-megv√°ltoz√°sa, a p√°lyas√≠k m√≥dosul√°s okozta meteorol√≥giai helyzet. Nyugaton a helyzet bizony megv√°ltozik! Hajr√° id√Ķj√≥sok, erre prognosztiz√°lj√°tok, meg a chemtrailes rep√ľl√Ķket, HAARP-ot!
A gazdas√°g zakatol az √∂sszeoml√°s fel√©. Csak az orsz√°gra tekintve m√°sf√©l milli√≥s k√∂zigazgat√°sban megb√ļjtatott szem√©lyt kell eltartani a hitelekb√Ķl, melynek t√∂bb mint k√©tharmada teljesen feleslegesen kap fizet√©st.
Megy a cirkusz a MNB k√∂r√ľl is, de a kulcsk√©rd√©st csak pedzegetik. A l√©nyeg az, hogy nem vett√ľnk fel semmilyen hitelt a magyar gazdas√°g √©s lakoss√°g „√©l√©nk√≠t√©s√©re”. Helyette a sokat emlegetett 1978-as v√°ls√°g kapcs√°n az amerikai zsidajok √°ltal megsortolt szovjet zsidajok olajvesztes√©ge √©s a rendszerv√°ls√°g 10 √©vre t√∂rt√©n√Ķ kitol√°sa miatt K√°d√°r-Csermanyek √©s Fekete-Schwartz (Morvai rokon) rendesen √©s folyamatosan vert√©k ad√≥ss√°gba az orsz√°got. A felvett 1 milli√°rd Doll√°r ment a Szovjetuni√≥nak, hogy fenn lehessen tartani a kommunista-zsid√≥ rezsimet, majd pedig j√∂tt a m√°r emlegetett 1982. √©vi 6. t√∂rv√©nyerej√Ľ rendelet
Link
De ez nem volt el√©g. A rendeszerv√°lt√°snak nevezett zsid√≥nyomul√°s, R√≥zsadombi paktum √©s egy√©b „√∂sszeesk√ľv√©sek” k√∂zepette az „orsz√°g” √°ll√≠t√≥lag felvett √ļjabb 19 milli√°rd Doll√°rt. Ezt int√©zte a mostan√°ban sokat emlegetett Kisinger √©s a be√©p√≠tett „magyar” zsid√≥k. Persze egy kanyi vas nem j√∂tt be az orsz√°gba, ahogy a mostani ilyen-olyan hitelek sem, ennek csak a kamatait fizetj√ľk. Ez m√°ra m√°r a hivatalos GDP szer√©ny sz√°mmisztikai sz√°m√≠t√°sok szerint is 100%-a k√∂r√ľl van. Most besz√©ltem Lic√°val √©s eml√≠tett, hogy a Vil√°gpanor√°m√°ba megh√≠vt√°k D’rabikot √©s ott ki lett ves√©zve, hogy az EU-snak mondott t√°mogat√°s n√©gyszeres√©t fizetj√ľk nekik. A sz√°mok most nem √©rdekesek √©s az adat is √©vekkel ezel√Ķtt, de kisejlik, hogy 4-√©vente egy √©vi teljes k√∂lts√©gvet√©s√ľnket fizet√ľnk oda. Ehhez j√∂n m√©g, hogy a GDP 80%-a fel nem vett hitel t√∂rleszt√©s√©re megy √©s m√©g a multik zsid√≥ szivatty√ļir√≥l nem is besz√©lt√ľnk. Hja, hogy a Liszaboni Szerz√Ķd√©s, melyet el sem olvastak, akik megszavazt√°k nem teszi lehet√Ķv√© az EU-b√≥l val√≥ kil√©p√©st. Ez√©rt is kell n√©mi forradalmi hangulat a zsidajok √°ltal gerjesztve. Persze mindebben benne van Kelet is, m√°rmint az akkori szovjet-zsid√≥ vezet√©s. Hogy mi maradt bel√Ķl√ľk m√°ra? Az unok√°k eg√©szen biztosan.
Sz√≥val, imm√°ron sokadj√°ra ism√©tlem, hogy NEM TARTOZUNK SEMMIVEL, s√Ķt m√©g az unok√°inkat is ez a sok zsid√≥-bank√°r kellene, hogy k√°rp√≥tolja abb√≥l, amit id√°ig leny√ļltak!
De ha m√°r Kisinger sz√≥ba j√∂tt. Kering a neten egy √°ll√≠t√≥lagos interj√ļ, mely hozz√°m is eljutott. J√≥l szerkesztett, f√©ligazs√°gokat is tartalmaz√≥ sz√∂sszenet a „III. VH-r√≥l”. Nos, ez egy kamu, b√°r mondand√≥ja igaz is, egyben nem is, m√©gis a sz√°nd√©k teszi azz√°, ami. Link
Egyik t√°rsoldalunknak √©ppen most jeleztem, hogy nem kellene komment n√©lk√ľl terjesztenie. Meg√©rtett√©k. Leszedt√©k. Egyel√Ķre nem kaptam k√∂sz√∂netet √©rte, de nem is az√©rt sz√≥ltam, csak a renom√© miatt.

Na mindegy, megy a bolhacirkusz √©s pattog a sok apr√≥ fekete v√©rsz√≠v√≥. Nem mondom el mi lesz, mert m√°r elmondtam. √Člj√ľk t√ļl √©s tudatosan, amennyire lehet. Se k√∂ny√∂r√ľletet, se kegyelmet ne v√°rjunk senkit√Ķl, aki nem a mi fajt√°nk, vagyis a gondolkod√≥, √©rz√Ķ emberi fajta, hanem a manipul√°lt √©s manipulat√≠v tudjuk kik. Ez most kiv√©telesen nem nemzetis√©gi k√©rd√©s, viszont egyre ink√°bb kit√Ľnik, hogy faji. Most olvastam, hogy kutat√≥k most publik√°lt leletek alapj√°n felfedt√©k az alt√°ji embert√≠pust, ami nagyban k√ľl√∂nb√∂zik a k√©s√Ķbbit√Ķl- mostanit√≥l. Ny√≠ltan kimondj√°k, amit mi m√°r itt j√≥l megbesz√©lt√ľnk, hogy t√∂bb humanoid faj volt a F√∂ld√∂n. Ezt 300 ezer √©vesre dat√°lj√°k √©s fura m√≥d 40 ezer √©vvel ezel√Ķtti d√°tummal jelzik, hogy igen magas kult√ļr√°j√°t √©rhette sokk. Megjegyzem a „boszniai piramisok” a „Hun-Szfinx” √©letkora is √©ppen ennyi, plusz-m√≠nusz p√°r ezer esztend√Ķ. Nem mindenki ember, aki annak l√°tszik √©s ha annak tekintj√ľk, √ļgy b√°nunk vele, azzal nem seg√≠t√ľnk rajta, viszont az emberis√©g roml√°sba d√∂nt√©s√©n munk√°lkodunk. Nem kellene! Ez nem ideol√≥giai √©s nem vall√°si k√©rd√©s. A vall√°soknak nevezett t√©zisek sokkal t√∂bbet √°rtottak az emberis√©gnek, mint haszn√°ltak, mert dogmatiz√°ltak √©s kicsavartak, embertelenek √©s pr√©dik√°l√≥ik, akik erk√∂lcsr√Ķl diskur√°ltak, m√°r r√©gen elvesz√≠tett√©k a kapcsolatot azzal, amir√Ķl azt hitt√©k, hogy besz√©lnek. Hogy mennyire √≠gy van? Most √©ppen az evol√ļci√≥t akarj√°k t√∂rv√©nybe foglalni az angol oktat√°sban √©s megvonj√°k a t√°mogat√°st azon int√©zm√©nyekt√Ķl, akik nem a majomb√≥l sz√°rmaztatj√°k le Darvint. T√©nylegesen mir√Ķl is van akkor sz√≥ √©vezredek √≥ta? Politika? P√°rtok? Eszm√©k?

Tegnap Viktor m√°r h√°bor√ļr√≥l besz√©lt, hogy m√°r zajlik, de egyel√Ķre p√©nz√ľgyi ter√ľleten. „l√Ķport m√°r szagoltam”, majd h√°bor√ļ √©s a retorika egy√©rtelm√Ľv√© teszi a kett√Ķss√©get is. A jelenlegi „elit” csakis h√°bor√ļval oldhatja meg ezt a k√©rd√©st, ahogy eddig is. Tov√°bbi er√Ķforr√°s-rabl√°ssal, mert nincs technol√≥gi√°juk, amely ezt az egyre szaporod√≥ hullad√©khalmazt rendbe tehetn√©. A g√∂r√∂g√∂knek adott hitel sem a g√∂r√∂g n√©p√© lett, hanem a bank√°rok zseb√©t √©s a hadiiparos zsid√≥kat gazdag√≠totta, mert h√°bor√ļ m√°r van, csak azt m√°r r√©gen nem p√©nz√ľgyi ter√ľleten folytatj√°k. K√©rd√©s az, ha nem lesz h√°bor√ļ, ki tartsa el ez a sok k√∂zigazgat√°si cs√Ķcsel√©ket, aki a t√∂bbieken √©l√Ķsk√∂dik, ha zsid√≥, ha nem?

Jaj, m√©g valami eszembe jutott. Tal√°n fontos, tal√°n nem. A sk√≥tok. √ćrtam valahol, hogy az angol-zsid√≥ p√©nz√ľgy√Ķr megfenyegette √Ķket, ha el akarn√°nak esetleg szakadozni , akkor lenne gondjuk b√Ķven. Erre egy „sk√≥t” lap elkezdi dics√©rni a „mi” zsid√≥ talmudista √©s illegitim alkotm√°nyunkat. Erre r√°rep√ľl sok port√°l, sajt√≥organiz√°ci√≥, hogy ez most akkor j√≥, vagy esetleg valami. Alkotm√°ny-dics√©ret = elszakad√°s! Sk√≥t szabadk√Ķm√Ľves p√°holy a legr√©gibb Eur√≥p√°ban. Neh√©z √∂sszekombin√°lni a k√©t t√Ķt ugye? Kicsit zavarban vagyok, hogy nekem kellene megadnom sok mindenre a v√°laszt, de h√°t nincs mit tenni, ha ez van.

Az oroszok m√°r itt vannak √©s sz√©pen, fokozatosan veszik k√©zbe az orrm√°ny terel√©s√©t, s csak id√Ķ k√©rd√©se, hogy mikor fognak hivatalosan is bevonulni NATO-EU hader√Ķ form√°j√°ban b√©kafenntartani. Azt ne k√©rdezz√©tek, hogy nek√ľnk ez most j√≥, vagy rossz, mert egyel√Ķre a kutya sem k√©rdezi ezt t√Ķl√ľnk, helyette szolg√°ltatj√°k a cirkuszt √©s homokoz√≥t. Az√©rt √©n javasoln√°m macinak, hogy nem √°rtana lassan hiteles√≠teni mag√°t, nehogy „bar√°ti” t√Ľz legyen bel√Ķle. Az sem baj, ha meggy√Ķz√Ķ az √©rvel√©s √©s elfogadom, ha az szk√≠ta szellemben t√∂rt√©nik. Olyan egyszer√Ľen bonyolult ez a vil√°g, nem?

HozzŠszůlŠsok

# | kincses kincses - 2012 01 19 ¦ 01:37:13
melo vanSzia, Kor√©! √©n is √∂r√ľl√∂k, hogy megvagy √©s j√≥l!!
# | parlagfu parlagfu - 2012 01 19 ¦ 07:29:40
Ah Varuna varuna daragaja varuna! K√©rlek seg√≠ts rajtam mert n√°lam nem m√Ľk√∂dnek a szimb√≥lumok. Lehet reptil√°n vagyok. Ha pl. r√°pillantok egy cs√ļcs√°ra √°ll√≠tott 3sz√∂gre elvileg potens f√©rfik√©nt erekci√≥m k√©ne keletkezzen, mivel ez a legegyszer√Ľbb n√∂jelk√©p, de lass√≠tok √©s els√Ķbbs√©get adok, ahogy tan√≠tott√°k ilyen esetekre. Hogyan tudn√°m el√©rni a szimb√≥lumfr√°sz √°llapot√°t? √ćgy nagyon unalmas.Shock
# | valahun valahun - 2012 01 19 ¦ 09:31:26
√ötban a f√ľggetlen Sk√≥cia fel√©? http://mosmaiorum...kocia_fele
Itt is, mint máshol az olajtartalékok sokat nyomnak a latban, de gondolom, az sem hátrány, hogyha elszakadnak, szabadulnak a bevándorlók okozta káosztól.
Alkotm√°nyoz√°sr√≥l ugyan ebben a cikkben nincs sz√≥, de att√≥l m√©g biztos lesz id√Ķben egy alkalmas kir√°lysegg jel√∂lt.
# | valahun valahun - 2012 01 19 ¦ 09:44:09
J√≥l el van ez tervezve, itt meg 2020-ra meg√ļjul√≥ forr√°sokb√≥l fedezn√© teljes √°ramsz√ľks√©glet√©t. Gondolom addigra meglesz a f√ľggetlened√©s √©s ide mentik a hatalmukat az elitek. http://www.tiszta...2012/01/18
# | postaimre postaimre - 2012 01 19 ¦ 09:48:49
Koré! Kitartást!

Vala, nem árt, ha globalizálják a trendet és végre ott helyben a szigeten is szeleskednek, nem is kicsit.
Alkotm√°nyozni majd akkor, ha a k√∂zv√©lem√©ny m√°r ott van, ahol kell a beetet√©s ut√°n. Most kaphattak ultim√°tumot nem r√©g, hogy janu√°r elej√©t√Ķl elind√≠tott√°k a verklit.
# | valahun valahun - 2012 01 19 ¦ 10:23:59
Imre, n√©zd el nekem, mi√≥ta ismerem a k√©pletet, gondolatban mindig el√Ķre rohanok. :)
# | joekaponya joekaponya - 2012 01 19 ¦ 10:59:42
igen hullo az nekem sem tetszett korabban mikor hivatsos katona voltam es a sogor koma jo barat elven a hadseregbe felvettek a tisztek feles√©g√©t √©s persze szolgalatot nek√Ľnk kellet adni helyett√Ľk. nekem ott volt atechnika karbantart√°sa plusz meg aszolgalat. ezert egyik politikai tisztel n√©zet √©lt√©r√©sem volt. de szerintem azota sem valtozott semmi. aki akkor k√Ķzell volt a husos faz√©khoz most is ott van.
# | joekaponya joekaponya - 2012 01 19 ¦ 11:07:03
a skotokrol meg anyit hogy 2 hétig voltam ott dolgozni ritka bunko társaság. jol egy masra talaltak az uk ban
# | postaimre postaimre - 2012 01 19 ¦ 15:02:10
'Szerencs√©d, hogy olyan h√ľly√©k az emberek, hogy az csak na! Nem akarnak gondolkozni! √ćgy fordulhat el√Ķ, hogy nem √©rtik a magasr√∂pt√Ľ gondolatokat. a zsidajokr√≥l.
Ez√©rt mondom, ill. √≠rom, hogy szerencs√©d, mert ellenkez√Ķ esetben kigondoln√°k, hogy van a f√ĶDzida, annak ultraBal √©s UltraJobb kirendelts√©ge, na √©s a t√∂bbi, Azok ide-oda.
Jaaa, √©s van a Posta√Āgazata, ez egy speci√°lis √úgyoszt√°ly, ehhez sz√ľks√©ges az √Čsz.

Nam√°rmost: Ki is √ļrallja az orsz√°got?, az Bar√°tom, aki beszedi a s√°rgacsekkest. KiIs szedi be a S√°rgacsekkest? Igen az! a N√ČMET!, persze Dzsidaja az is.

Mi√©rt itt √≠rom? Mert be kell jelentkezni. De ahhoz regisztr√°lni kell. √Čs persze azt meg kell √©rdemelni.

Ki érdemli meg? "nem vagy Tulok, honnan tudod?"!

Ciao, haarpia'
# | spartakusz spartakusz - 2012 01 20 ¦ 08:38:21
Imre a piros bet√Ľs √≠r√°sodhoz - most mennyi a mennyi - 95 ezer tonna - 64 ezer tonna - vagy itt tudj√°k rosszul - id√©zem az oldalr√≥l:

Csak nagyon r√∂viden: Megtudtuk, hogy a r√≥mai birodalom √≥ta √∂sszehar√°csolt hatalmas mennyis√©g√Ľ arany volt felhalmozva √°zsiai birodalmak kez√©ben (K√≠na, Jap√°n), akik ebb√Ķl jelent√Ķs mennyis√©get adtak oda Hirohito-cs√°sz√°ron kereszt√ľl a Rotschild-csal√°dnak √©s az aranyb√≥l ker√ľlt Londonba a Bank Of England-be, de jelent√Ķs r√©sze (kb 2milli√≥ tonna) az USA-nak (√©s a FED-nek) lett k√∂lcs√∂nadva, hogy a majdani doll√°r tartal√©kvaluta szerep√©t meger√Ķs√≠tend√Ķ biztos√≠tson h√°tteret."

és a mostani írásom:


Szevasztok!
CSEND VAN
A fizika vil√°g√°ba a leveleket elk√ľldtem – v√°r-ok!

F√úSTBE MENT TERV Helyett mai technik√°val… POST√ĀVAL √©s n√©melyiket aj√°nlva, amelyek fontosak m√°sokat csak sim√°n adtam fel – mert p√©nzem nincs – csak lehet√Ķs√©gem VAN!


A VAL√ďS√ĀG


Mit jelent ez a sz√≥? Ez a sz√≥ azt jelenti, hogy a val√≥. Ebb√Ķl fakadnak az igazak a hazugok melyekb√Ķl cselekedet√ľk k√∂vetkezm√©nyek√©nt vil√°gon bel√ľl vil√°got, csin√°lnak.
Azon bel√ľl az igaznak is v√©deni kell amit megcsin√°lt √©s a hazugnak is - ezt szolg√°lja az √Ķ t√∂rv√©nye.
Ellentétben a valósággal - mert azt nem kell bizonyítani.

Mi a k√ľl√∂nbs√©g a k√©t mond√°s k√∂z√∂tt:

"...ezt cselekedjétek az én emlékezetemre..."
vagy:

"...ezt tegyétek az én képzetemre..."

Sz√°momra ma m√°r egy√©rtelm√Ľ, mert tudom, hogy J√©zus Krisztus soha nem mondott ki olyan szavakat amikben benne volt a manipul√°ci√≥ - ma m√°r tudom azok az im√°ds√°gok am√≠g vannak - nem √ļgy fogalmaz√≥dtak meg akkor - tudom, hogy teljesen kiforgatt√°k szavait √©s ellene fordultak
ma m√°r tudom, hogy rendelkezek a gondolat a tudat erej√©vel - ett√Ķl f√©lnek a manipul√°lok, hogy sokan megtudj√°k azok is akik m√©g nem tudj√°k √©s magyar-ok...

De m√°r hi√°ba - a fizika vil√°g√°ban √ļgy mondj√°k: " ki lett eresztve a szellem a palackb√≥l -" ez a szellem k√∂rbe szalad a F√∂ld goly√≥n, √©s ha √∂ssze√©r, akkor lesz a PILLANAT...

Tudom, hogy tudja √©s alkalmazza a rossz - vele minden nap szembes√ľlsz - ma m√°r tudom -
m√≠g √Ķ a rosszra ford√≠tja - √©n a j√≥ra IGYEKEZEM tenni √©s k√∂vetni gondolat erej√©vel J√ČZUS KRISZTUS IGE MEG VAL√ď VALL√ĀSOM...

Ugye √©rted? Tudom, hogy nem, ez√©rt megt√∂rt√©nt a m√ļltban egy karny√ļjt√°snyira val√≥ban - bizonys√°gk√©nt le√≠rom neked. Nem az√©rt, hogy hidd el ha nem tudd./ 2012 janu√°r 12-√©n le√≠rtam, hogy m√°snap 13-√°n mi fog t√∂rt√©nni/ ir√°ny√≠thatom j√≥ ir√°nyban a t√∂rt√©n√©seket…De ir√°ny√≠thatom a rossz fel√© is - majd meg l√°tod a v√©g√©n – k√∂zl√∂m veletek! Teh√°t a val√≥s√°gban vannak a j√≥k √©s a rosszak! Az√©rt neve a VA-L√ď…
√Čs melyik √©l jobban? Amelyiket t√°pl√°lod!
Az els√Ķ mozgat√≥t nem √©rtj√ľk ez√©rt ISTEN nek h√≠juk - mint ahogy √≠rtam a r√©gebben.

Az anya gyermekét altató dalában is neki ajánlja - TENTE BABA TENTE... kiemelve:

tENte baba tENte és itt a T a rejtélyes T - az igaz és hazug szó -T - a valóság nem ismeri!

IS – T - EN

Ismeri a VAL√ď - UGYE √ČRTED A VA L√ď... mit gondolsz a feh√©r l√≥r√≥l azok √°br√°zol√°s√°r√≥l amelyek feh√©rek √©s csak az √©gb√Ķl l√°that√≥ t√∂bbnyire - meg stb...

J√©zus soha nem visz k√≠s√©rt√©sbe - soha saj√°t akaratot adod neked - v√°laszthatsz h√°rom k√∂z√ľl:

igaz-hazug √©s a val√≥ - k√∂vet√©se k√∂z√ľl...

√Čn m√°r v√°lasztottam - a val√≥ fogalmat , mert az a t√∂k√©letes √©s a t√∂k√©letest bizony√≠tani nem kell - teh√°t nem em√©szti fel feleslegesen az energi√°m - benne nincs f√∂l√∂sleges tev√©s ami azt TENN√Č...

Míg aki nem tökéletes és igaznak hiszi-tudja magát bizonyítania kell földi törvényekkel - ugyan ugy a hazug is - ellentétben a való az örök és megmásíthatatlan természeti törvényen alapul -

Ma ezt √ļgy h√≠vjuk ISTEN hit√©nek k√∂vet√Ķi J√©zus Krisztus tan√≠t√°sai szerint a tenni akar√°ssal.

A tev√©shez nem kel m√°s csak AKARAT. An√©lk√ľl nem m√Ľk√∂dik- √ČS PERSZE A MEGVIL√ĀGOSODUL√ĀS MERT HA A F√ČNY ELLEN FORDULSZ - A S√ĖT√ČTET L√ĀTOD... /ha a f√©nynek fordulsz a s√∂t√©tet l√°tod?/

H√°t akkor mire v√°rsz, fordulj a f√©nyess√©g fel√©, hogy a s√∂t√©ts√©g a h√°tad m√∂g√© ker√ľlj√∂n...

√Čn ezen munk√°lkodok - seg√≠ts√©tek munk√°m - m√Ľk√∂dik - √©s m√Ľk√∂dik m√°sokn√°l is - mi j√≥ c√©lra alkalmazzuk - sok k√∂vet√Ķje van itt ezen a honlapon is - EZ A CSAPAT - tagjai k√∂z√ľl sokan el√©rt√©k a : eml√©keztek √≠rtam , a 10-es sk√°l√°r√≥l - hogy sokan a HAT -ig √©rt el - √©s VAL√ď - ban hatottunk - de vannak akik a H√ČT -re l√©ptek √©s kevesek ... legyetek T√ĖBBEN - hogy kik azok - azt mindenkinek mag√°nak kell tudnia - ha elk√ľldi az oklevel√©t √©n r√° √≠rom a min√Ķs√≠t√©s√©t....

Ha kiveszed az eltorz√≠t√≥ szavakat, akkor magad is megvil√°gosodsz…

Mert mit jelent az: „ porb√≥l lett√©l √©s porr√° v√°lsz…” azt jelenti ami: anyagb√≥l lett√©l √©s azz√° leszel √ļjb√≥l – ahhoz, hogy √ļjb√≥l legy√©l sebess√©g kell - univerzum l√©ptekkel pillanat – f√∂ldi l√©ptekkel milli√°rd √©v…

A l√©lek nem anyag – ez√©rt a fenti meg√°llap√≠t√°s r√° nem vonatkozik, de van az id√Ķk v√©gezet√©n t√ļl is – mert a t√∂k√©letes teremtette – tudj√°tok az els√Ķ mozgat√≥, aki emberi √©sszel felfogni nem tudunk √©s ISTEN nek nevez√ľnk.

Mit kell tenni? K√∂vessetek – EZT MONDTA J√ČZUS – ezt kell tenn√ľnk.

Szeretettel szer-e-tett Рid. Kiss László
Ui: mi√©rt √≠rtam ezt mind le – mihi” terjeszti √©s nem baj ha teszi, csak ha teszi a manipulat√≠v szavakat venn√© ki bel√Ķle – pl. a hiszek egyb√Ķl ami nem oda val√≥ pl: „ne vigy√©l benn√ľnk a k√≠s√©rt√©sbe, de szabad√≠ts meg a gonoszt√≥l…” meg stb.

HelyesEN: házi feladat írd le ide nekem:

Szer-int – em : √≠gy mondta: Istenem adj er√Ķt hitemben, hogy hitem a gonoszt t√°vol tartsa t√Ķlem… vagy hasonl√≥…

HozzŠszůlŠs kŁldťse

HozzŠszůlŠs kŁldťsťhez be kell jelentkezni.
GenerŠlŠsi idű: 2.01 mŠsodperc
86,269,492 egyedi lŠtogatů