Bejelentkezťs

FelhasznŠlůnťv

Jelszů



Elfelejtetted jelszavad?
ŕj jelszů kťrťse

Katonai alapismeretek, fels√Ķfokon

Napl√≥Billy a Clinton kl√°nb√≥l kijelentette, hogy az USA elvesz√≠ti vezet√Ķ hely√©t a vil√°gban. Ugyan metodista zsid√≥k√©nt tudnia kell valami arr√≥l, hogy ez nem az USA, hanem a zsid√≥k hatalm√°nak elveszt√©s√©t jelenti. Egy√©b remek h√≠rem is van. Nagyon magas k√∂r√∂kb√Ķl er√Ķs√≠tett√©k meg azt a h√≠rt, hogy a NATO-t akarj√°k hozz√°nk „ber√°ntani” a ci√°n-zsid√≥k a szavaz√≥s boh√≥ckod√°st k√∂vet√Ķen megtetvezett terrort√°mad√°s-imit√°ci√≥j√°t k√∂vet√Ķen, √©s val√≥ban elkezd√Ķdik a hirig. Legal√°bb n√©gy teljesen k√ľl√∂nb√∂z√Ķ forr√°s utal m√°r erre a verzi√≥ra, de ma reggel V√°mos Gyuri is megkeresett √©s egyebek mellett megeml√≠tette, hogy a p√°szt√≥i riportomban √∂sszefoglaltakat mondta ma reggel neki T√∂lgyessy is el. A besz√©lget√©st nem r√©szletezem, mert mag√°n√ľgy, de nem c√°folta azt a verzi√≥t, amit most is le√≠rtam √©s amir√Ķl m√°r √©vek √≥ta besz√©lek. Igen a hivatalos sajt√≥, m√©dia „l√≥g a l√°b” egy √©vvel le van maradva √©s szintekkel alacsonyabb √©rtelmez√©si tartom√°nyban t√°lalja azt, amir√Ķl √©s ahogy √≠runk m√°r itt j√≥ ideje. Elh√°r√≠t√≥s k√∂r√∂kb√Ķl is az az inform√°ci√≥ j√∂tt vissza, hogy a jelenlegi ag√≥ni√°t katonai er√Ķvel akarja „megoldani” a zsidaja √©s Orb√°n √©s k√∂re tudat√°ban van annak, hogy csak eddig kellett j√°tszania a szerep√ľket. A leveg√Ķ elfogyott k√∂r√ľl√∂tt√ľk √©s oly m√©lyen leleplez√Ķd√∂tt m√°r a kezdeti t√∂rekv√©seket √°lc√°z√≥ terv√ľk, hogy v√©gs√Ķ d√∂nt√©sk√©nt csak az maradt sz√°mukra, hogy katon√°kkal pr√≥b√°lj√°k meg a l√°tszathatalmat, l√°tszatdemokr√°ci√°t val√≥s diktat√ļr√°val biztos√≠tani. √Črezz√ľk ezt m√°r mi egy ideje, de n√©zz√ľk a dolog j√≥ oldal√°t: a gal√°ds√°g kider√ľl √©s a teljes „civiliz√°lt” vil√°g bemozdult, s ennek egyik epicentrum√°ban √©ppen Magyarorsz√°g tal√°lhat√≥. Mivel a NATO-zsid√≥ hader√Ķ m√°r most is itt van, ez√©rt a v√©r√°ldozat mindenk√©ppen meg kell legyen. Az √©lesed√Ķ helyzetre j√≥ p√©lda, hogy a beloruszok bejelentett√©k, hogy Sz-400-asokat √©s egy√©b l√©gelh√°r√≠t√≥ rendszereket szereznek be iziben (szerintem m√°r meg is van). J√≥ kis szerkezetek azok is, de k√∂zben Ir√°nban egyezet √©ppen a sz√≠r eln√∂k is az egy√ľttm√Ľk√∂d√©sr√Ķl √©s a K√∂zel-Kelet sors√°val kapcsolatban, de k√∂zben Ukrajn√°val is tet√Ķ al√° hozta Ahmadinedzsad a katonai rep√ľl√Ķg√©p-gy√°rt√°sos √ľzletet.
Azt√°n itt van ez is:
Ir√°n √ļj, a radar sz√°m√°ra l√°thatatlan k√©t√©lt√Ľi
Link

Moszkv√°ban a v√°rosvezet√©st eresztette sz√©lnek Medvegyev, Washingtonban pedig Obama r√ļgta ki a legnagyobb zsid√≥ tan√°csad√≥t, aki √°ll√≠t√≥lag Netanjahu szem√©lyes ellens√©ge is volt. K√∂zben Jap√°n sz√≠v√©lyesen felk√©rte Medvegyevet nem utazni a vitatott hovatartoz√°s√ļ Nyugat-Kuril szigetekre. A helyzet be√©rett a vez√©rh√ļz√°sokra, √©ppen ez√©rt n√©h√°ny j√≥ tan√°ccsal szeretn√©k √©lni az ad√≥d√≥ h√°bor√ļs helyzetre vonatkoz√≥an, eml√©kezetemet meger√Ķltetve a tanultakat feleleven√≠teni. A szab√°lyok id√Ķt√°ll√≥ak, s azokat √©n is Szunce-t√Ķl tanultam meg.

Fegyveres harcba csak fegyverrel bonyol√≥djatok bele, de ker√ľlj√©tek a f√∂l√∂sleges v√©ront√°st, viszont a sz√ľks√©geset sohasem! Csakis akkor kezdjetek bele oper√°ci√≥ba, ha el√Ķtte megvolt a sz√ľks√©ges felder√≠t√©s √©s legal√°bb elk√©pzel√©setek van arr√≥l, hogy mit √©s mi√©rt is tesztek. Fegyvertelen ellens√©ggel szemben fegyvert haszn√°lni a Genfi Egyezm√©ny √©rtelm√©ben TILOS, ez√©rt mindig legyen n√°la fegyvernek l√°tsz√≥ t√°rgy, amelyet √©ppen haszn√°lhatott volna! Alacsonyan sz√°ll√≥ rep√ľl√Ķg√©pre, ejt√Ķerny√Ķsre nem adunk le c√©lzott l√∂v√©st! Az ilyen objektumok halad√°si ir√°ny√°ba, mindig el√©b√ľk kell l√Ķni r√∂vid sorozatot, hogy meg√°llhassanak √©s megadhass√°k magukat. Ha ezt nem teszik el√©g gyorsan, akkor beleszaladnak a nem is nekik sz√°nt „meggymagba”. Az emberi √©letet k√≠m√©lj√ľk, az a legfontosabb, de f√Ķleg a saj√°t csapategys√©gekre √©s a civilekre vonatkozik ez a szab√°ly. Az ellens√©g likvid√°l√°s√°t lehet√Ķleg el kell ker√ľlni, s ha lehet, akkor „csak” s√ļlyos √©s √©letvesz√©lyes s√©r√ľl√©st kell okozni, hogy ezzel is csapater√Ķt, kapacit√°st k√∂ssetek le a r√©sz√ľkr√Ķl. A t√ļszejt√©s szabad, s√Ķt k√∂telez√Ķ, de ez nem akad√°lyozhatja, lass√≠thatja az operat√≠v ter√ľleten t√∂rt√©n√Ķ el√Ķrehalad√°st! Tiszteket, inform√°ci√≥val rendelkez√Ķ magasabb beoszt√°s√ļ szem√©lyeket csak a legsz√ľks√©gesebb, vagy elker√ľlhetetlen esetben szabad likvid√°lni. Fegyvert csak megb√≠zhat√≥ szem√©ly kez√©be szabad adni, mert els√ľtni mindenki tudja, de haszn√°lat√°hoz kik√©pz√©s √©s a k√∂r√ľlm√©nyekhez k√©pest j√≥zan √©sz √©s lelki stabilit√°s sz√ľks√©ges. √Ėn √©s k√∂zvesz√©lyes ember a saj√°t egys√©gre, bajt√°rsaira √©s az oper√°ci√≥ siker√©re is vesz√©llyel b√≠r.
Soha ne feledj√ľk, hogy minden alkalmazhat√≥ fegyver gyan√°nt, de a j√≥zan √©sz √©s a higgadts√°g biztos√≠thatja a hagyom√°nyos k√©zifegyverek alkalmaz√°sa eset√©n a legnagyobb hat√©konys√°got. Modern t√Ľzfegyverek, p√°nc√©lt√∂r√Ķ √©s egy√©b gr√°n√°tok eset√©ben olyan, hogy biztons√°gos hely, szinte nem l√©tezik! Figyelmed ne lankadjon √©s ne feledd, hogy a „paranoia” a katona t√ļl√©l√©s√©nek z√°loga lehet √©les helyzetekben. Ha m√≥dod van r√°, pihenj, s egy√©l, igy√°l, amikor erre lehet√Ķs√©ged ad√≥dik! Csapategys√©gbe a t√°rsad a szemed, a f√ľled, ez√©rt t√°rsad v√©delme a te t√ļl√©l√©sednek a z√°loga kell legyen, ez√©rt csak olyanokkal kezdj akci√≥ba, akik m√°r kipr√≥b√°ltan megb√≠zhat√≥ak. Ha erre nincs m√≥d, akkor teszteld √Ķket s addig ne ford√≠ts nekik h√°tat. Ne feledd, az ellens√©g √°lc√°zza mag√°t, de att√≥l m√©g, hogy hazai rend√Ķrnek √©s egy√©b √°ll√≠t√≥lagos k√∂zszolg√°nak l√°tszik, m√©g kor√°ntsem biztos, hogy az. Idegenben soha ne b√≠zz, de ismer√Ķsben is csak ha nincs r√° m√°s lehet√Ķs√©ged! Az inform√°ci√≥: hatalom, ez√©rt t√∂rekedj arra, hogy hatalmas l√©gy! Megfelel√Ķ inform√°ci√≥ hi√°ny√°ban sokszor jobb nem cselekedni, mint tenni, de ezzel v√©gzetes hib√°t elk√∂vetni. Ne feled, csak a hadrafoghat√≥ katona sz√°m√≠t katon√°nak, ez√©rt √Ķrizd √©leted √©s ne h√Ķsk√∂dj s ezt m√°snak se engedd! Ha „helyzet van”, ne sz√°m√≠ts √©s ne is tan√ļs√≠ts k√≠m√©letet ellens√©geiddel, de soha ne vesz√≠tsd el l√©lekjelenl√©ted, amely n√©lk√ľl d√∂nt√©sk√©ptelenn√© v√°lsz. Vigy√°zz, a j√°rm√Ľ mozg√°sa ugyan gyorsabb√°, tehet, de ezzel egy√ľtt sebezhet√Ķbb√© is v√°lsz, ez√©rt ha teheted, ker√ľld annak haszn√°lat√°t, kiv√©ve, ha pontos c√©lod van vele √©s megfelel√Ķ p√°nc√©lzattal, fegyverzettel van ell√°tva. Akci√≥idban legy√©l gyors √©s azt k√∂vet√Ķen azonnal v√°ltoztass poz√≠ci√≥t! A civil lakoss√°g v√©delme alapvet√Ķ feladatod mindv√©gig, mik√∂zben a katonai feladatot is el kell tudnod v√©gezni. Ez n√©ha sz√∂rny√Ľ dilemm√°t okozhat, de magadnak kell tudni eld√∂nteni, mi sz√°modra m√©g az elviselhet√Ķ teher. √Črtsd meg, hogy ellens√©ged sz√°modra semmik√©ppen nem fog kegyelmezni, de neked nem lehet c√©lod az √Ķ kiirt√°sa, de helyette a terveinek kivitelez√©s√©nek megakad√°lyoz√°sa. Soha ne vak√≠tson el a vak gy√Ľl√∂let √©s a harag, s ha k√©ts√©gbe is esn√©l, ne feledd, hogy a hal√°l mindenk√©ppen elj√∂n egyszer √©rted. Mindig sz√°m√≠thatsz arra, hogy v√°ratlanul t√Ľnnek fel √ļj fegyvert√°rsaid, kik√©pzetlen civilek, most √©bred√Ķk √©s d√∂rzs√∂ltebb, k√©pzettebb harcosok szem√©ly√©ben, akiknek lehet, hogy te leszel a t√°mpont, akit√Ķl tanulniuk kell! L√©gy parancsnokuk, szigor√ļ tan√°ruk √©s vezet√Ķj√ľk is egyben! Ne sz√°m√≠ts elh√ļz√≥d√≥ gerilla-h√°bor√ļra, b√°r a lehet√Ķs√©g mindig fenn√°ll, ez√©rt a kell√Ķ √≥vatoss√°g ne legyen elt√ļlzott, s amikor fell√©psz, t√°madj vagy v√©dekezz sz√≠ved √∂sszes b√°tors√°g√°val! Ne feledd, hogy ellens√©geid √©vek √≥ta arra k√©sz√ľlnek, hogy te ne legy√©l, ez√©rt soha ne becs√ľld al√° k√©pzetts√©g√ľket √©s gonoszs√°gukat. T√∂rekedj arra, hogy miel√Ķbb megtapasztalj√°k, hogy embers√©ged ellen√©re a harcban kegyetlen, kisz√°m√≠thatatlan gyilkos tudsz lenni! Rettegjenek t√Ķled √©s egys√©gedt√Ķl! Lehet√Ķleg kis csoportokban m√Ľk√∂djetek egy√ľtt! Am√≠g a helyzet nem lesz vil√°gos, ker√ľlj√©tek a nagyobb egys√©gekbe t√∂rt√©n√Ķ t√∂m√∂r√ľl√©st, mert √ļgy k√∂nnyebb felsz√°molni az egys√©geiteket. Ha m√°r lesznek regul√°ris er√Ķk, √©s kirajzol√≥dnak a frontvonalak, akkor az ellens√©g √°ltal ellen√Ķrz√∂tt ter√ľleten csak azok v√©gezzenek harci cselekm√©nyeket, akik el√©g k√©pzettek, alkalmasak erre, a t√∂bbiek igyekezzenek a m√°r biztos√≠tott ter√ľletekre, ahonnan a kik√©pz√©s√ľket k√∂vet√Ķen m√°r magabiztosabban √©s j√≥l felszerelve t√©rhetnek vissza az ellens√©g vonalai m√∂g√©, hogy partiz√°n-akci√≥kkal gyeng√≠ts√©k annak ellen√°ll√°s√°t √©s demoraliz√°lj√°k harci szellem√ľket. Hidd el, hogy az ellens√©g mindig jobban f√©l, mint amennyire te magad √©s gy√Ķz√Ķdj meg a lehet√Ķ leggyorsabban arr√≥l, hogy haland√≥! Minden t√©ged er√Ķs√≠t, ami √Ķket gyeng√≠ti! A legv√°ratlanabb helyzetben is a legv√°ratlanabb helyr√Ķl kaphatsz seg√≠ts√©get, de ugyanakkor t√°mad√°st is. Fegyvered –b√°rhonnan is tett√©l r√° szert-, legyen megb√≠zhat√≥, j√≥l karbantartott, mert √©leted m√ļlik rajta. Az ellens√©g fegyver√©t vedd magadhoz, vagy semmis√≠tsd meg! Ne feledd, hogy a politikusok sz√°m√°ra az √©leted semmit nem √©r, de neked nagyon is, ez√©rt legy√©l k√©pzett √©s figyeld a vil√°g foly√°s√°t, s k√∂vesd azt j√≥zan eszeddel, mert az nem csalhat meg...

Ha mindarra, amit most itt √∂ssze√≠rtam, nem lenne sz√ľks√©g, akkor se vess√©tek el a gondolatokat, mert az √©let alapszab√°lyaira a hadvisel√©s szab√°lyai vonatkoznak, csak ezt nem mondta eddig senki nek√ľnk!

HozzŠszůlŠsok

# | Talpas961 Talpas961 - 2010 10 02 ¦ 17:15:41
# | Talpas961 Talpas961 - 2010 10 02 ¦ 17:17:16
Logikus. Nyugd√≠j el√Ķtt:"bumm a fejbe!"
Vagy a h√°tba?
# | √Ėsszefog√°s √Ėsszefog√°s - 2010 10 02 ¦ 18:33:16
Igen én és köreim készen állunk!!!!!!!!!!!!!!!
Nem f√©l√ľnk mi vagyunk Magyarok itthon √Ķk a betolakod√≥k √©s mindegy,hogy mikor kezd√Ķdik m√°s lehet√Ķs√©g nem lesz.Magyarorsz√°g f√ľggetlens√©g√©t csak √≠gy tudjuk el√©rni.AngryAngryAngryAngryAngry
Hazaárulók nem fogtok meglépni.:(:(:(:(:(
# | Szk√≠ta021 Szk√≠ta021 - 2010 10 02 ¦ 18:56:26
Hejja!

Imre !
A genfi egyezm√©ny √©rtelm√©ben ejt√Ķerny√Ķsre NEM l√∂v√ľnk! Szint√©n ugyan itt, T√ļsz ejt√©s tilos! A Katona hadifogoly, a CIVIL t√ļsz! A Tiszt hadifogoly, teh√°t NEM v√©gezheted ki! √Čs m√©g sorolhatn√°m.......Nem rosszindulatb√≥l √≠rom ezt, amikor el√Ķadok mindig k√≠nosan pontosan id√©zem a Hadi Jogot ( Genf, Helsinki, Ottava) mert ez a harc viszonylag moder√°lt megv√≠v√°s√°nak a z√°loga! Mindenk√©ppen megv√°ltozik a harcosok √©rt√©k√≠t√©lete, de ha nem tiszt√°zzuk szigor√ļan az alkalmazott m√≥dszereket, technik√°t, elszabadul a pokol. A zsir√°fok ett√Ķl f√ľggetlen√ľl szinte csak szab√°lytalanul harcolnak, szab√°lytalan eszk√∂z√∂kkel, ( Csal√°ssal viselj H√°bor√ļt) de mi Nem vagyunk zsid√≥k. Vladk√≥ Mladicsot k√∂r√∂zik mint h√°bor√ļs b√Ľn√∂st, de azokat a hadurakat a m√°sik oldalr√≥l, akik ezr√©vel koncoltatt√°k fel a civil szerbeket, azokat nem! Pedig Mladicsnak ezen durrant el az agya, pontosabban a sokadik t√∂meggyilkoss√°gon. V√©gvesz√©lyben minden eszk√∂z ami seg√≠t az √©letben marad√°shoz √©rthet√Ķen megengedett, de ezzel az ideol√≥gi√°val nem ind√≠thatod harcba az embert.
A k√©pzett harcos pontosan tudja mit tegyen harc k√∂zben a gy√Ķzelem√©rt, a k√©pzetlennek meg hi√°ba √≠rod, csak megzavarod. Az aranyszab√°ly az, hogy miel√Ķtt teszel valamit, l√©gy tiszt√°ba mi az √©s mi lesz a v√°lasz r√°! Ha kiv√©gzed a foglyokat, hal√°lra √≠t√©lt√©l MINDEN m√°r megl√©v√Ķ √©s leend√Ķ foglyot, nem besz√©lve a az √°rtatlan civilekr√Ķl!!!
Ha lel√∂v√∂d az ejt√Ķerny√Ķst, nem lesz a j√∂v√Ķben kegyelem egyetlen sebes√ľltednek, vagy hadifoglyodnak sem!!!...Ha a fogoly Tiszttel teszed ugyanezt, mind egy sz√°lig kiirtanak minden hader√Ķt a megszerzett ter√ľleteken.

Nagyon sokan azt hiszik, a harchoz csak fegyver √©s n√©h√°ny b√°tor ember kell!.....Akik val√≥di k√©pz√©st kapnak/kaptak azok tudj√°k hogy ez nem √≠gy van. A Harc nagyon √∂sszetett dolog, nem v√©letlen√ľl mondjuk - Hadm√Ľv√©szet!
Az egyezm√©nyek kit√©rnek r√©szletesen a hadvisel√Ķ felekre, pontosabban KIK min√Ķs√ľlnek hadvisel√Ķ feleknek, az egyenruh√°ra (ennek hi√°ny√°ban jelz√©sekre) a zsoldosok jog√°ll√°s√°ra a harc folyam√°n alkalmazhat√≥ fegyverekre, mened√©k √°llam/okra, k√∂zvet√≠t√Ķkre, a civil lakoss√°ggal szembeni b√°n√°sm√≥dra, stb......Az Ottavai egyezm√©ny pl. tiltja a tapos√≥ akn√°k telep√≠t√©s√©t, a sz√Ķnyegbomb√°z√°st, stb....stb.... De ki tartja be?!
A lényeg, hogy mi adott estben a saját hazánkért harcolunk, tehát honvédelmet folytatunk.
T√ļszt katona nem szed, csak a terrorista!!! Katona hadifoglyot ejt, a szemben √°ll√≥ f√©l/felek katonai erej√©b√Ķl! Mi Katon√°k vagyunk!
# | postaimre postaimre - 2010 10 02 ¦ 19:15:32
Szkita, regul√°ris er√Ķk regul√°ja szerint itt nem lehet v√≠vni, m√©g gondolatban sem, de ezt te pontosan tudod. Erny√Ķsre nem l√∂v√ľnk, ezt √©n is megfogalmaztam, csak al√°, az meg tal√°n nem tilos, b√°r ha j√≥l ismerem a taktikai stilisztik√°t, m√°r a l√©gb√Ķl, sz√≠jon hordott vasb√≥l is k√∂pik az √≥lmot, √≠gy pedig eg√©szen m√°s lehet a t√∂rt√©net. Nem katon√°knak √≠rtam a passzust, csak szabadon asszoci√°ltam √©s ink√°bb egy √°tmeneti gorilla-harcmodort v√°zoltam fel, partiz√°nos film√©lm√©nyei alapj√°n. Tudod te is j√≥l, hogy megfelel√Ķ id√Ķben a "botcsin√°lta" harcosok ak√°r m√©g t√∂bbet is tehetnek, mint a t√∂rv√©nyileg k√∂t√∂tt √©s n√°lunk jelenleg nem is l√©tez√Ķ "nemzeti" alakulatok. Eml√©keztetlek a Black wother kiv√©gz√Ķ osztagaira. A h√°bor√ļ, nem elm√©let, hanem gyakorlat, ellent√©tben a strat√©gi√°val √©s taktik√°val. A helyzetben mindenki maga d√∂nt, hogy gy√Ľjt-e skalpokat!
9323, az √≠r√°s itt strat√©giai, mik√∂zben az √ľzenete taktikai l√©p√©st v√°zol. Nos, arra, hogy bevonuljanak legal√°bb akkora az es√©ly, mint hogy nem, de ha nem teszik, meg akkor a m√°r √ļgy is bajban l√©v√Ķekkel (vagyis vel√ľnk egy√ľtt), maguk is lass√ļ kim√ļl√°sra vannak √≠t√©lve. A katonai l√©p√©s opcion√°lis, de strat√©giai l√©p√©s, mik√∂zben en√©lk√ľl Olstein hi√°ba taktik√°zik.
# | taskeszi taskeszi - 2010 10 02 ¦ 19:35:34
Ha a katona ugyanazon módszerekkel harcol,mint a betolakodó ellenség,semmivel sem lesz jobb nála!

A Magyar harca,korunk nagy h√°bor√ļja, nem az √°llatiass√°gr√≥l kell sz√≥ljon,hanem a lelki,√©s szellemi nemess√©gr√Ķl!

Rólunk fog a világ példát venni,mint ahogy mindíg is tette,nem lehet megengedni olyan módszereket,amiket Palesztínában,Afganisztánban ,vagy bárhol használ a terror állam hadserege!
A vil√°g √©rtelmesebb fele tudja,mi fog t√∂rt√©nni,ez√©rt gy√ľlekezik,a szikra pedig a K√°rp√°t-medenc√©ben fog kipattanni!

Ha arra gondolok,hogy ezen m√≥dszerek alkalmaz√°s√°nak m√©g a gondolatai is okot adhatnak a TEK m√Ľk√∂d√©s√©nek legitimit√°l√°s√°ra,akkor tudni kell,hogy mindent elfognak k√∂vetni,hogy kihozz√°k a harcost a sodr√°b√≥l!
A kis csoportokról csak annyit,hogy két-három ember nem csoport,tehát alkalmatlan a harc felvételére.
A hagyományos hadviseléshez ezredek,és hadosztályok kellenek,de ki gondol itt hagyományos hadviselésre.
Egy csapatban 50-200 ember az ide√°lis,√©s a gerilla harc szerintem hossz√ļ lesz!

Kegyetlen módszerek,kegyetlen következményeket vonnak maguk után.
Oly sokszor hangoztattuk m√°r,hogy a magyar szellemi,√©s lelki fels√Ķbbrend√Ľs√©gnek √∂rvend,h√°t ne rontsa el senki meggondolatlan cselekedetekkel!
A kiképzés meg menetközben megtörténik,csak lesz aki ért hozzá.?
# | Kurszan Kurszan - 2010 10 02 ¦ 19:46:50
Ha megtámadják a Szent Hazát, akkor köpök a genfi egyezményre aki felfegyverezve megtámad, és elfogom, vagy dalol, vagy megy a levesbe!
Ha volt mersze megt√°madni Magyarorsz√°got, akkor emelt f√Ķvel v√°lalja a hal√°lt!
A Nemzet védelmében minden megengedett!

√Āld√°s!

Kurszan
# | taskeszi taskeszi - 2010 10 02 ¦ 19:58:52
Kurszan!
A Nemzet védelmébe nem férhet bele az állatias tett!
A Magyar ett√Ķl k√ľl√∂mb,azonk√≠v√ľl gondold v√©gig a k√∂vetkezm√©nyeket!
Pl.civileket végeznek ki!
Csak tiszta lélekkel,és tiszta aggyal!
Az √≠t√©letet meg b√≠zd a Teremt√Ķre!Gondolom hiszel benne!
# | Kurszan Kurszan - 2010 10 02 ¦ 20:12:13
Nem civilekr√Ķl √≠rtan, hanem minket megt√°mad√≥ katon√°kr√≥l.√Ārp√°d vez√©rt√Ķl, Hunyadi M√°ty√°sig, nem volt irgalom, se az √°rul√≥knak, se az orsz√°got megt√°mad√≥ katon√°k ir√°ny√°ba!
Attila kir√°lyunk se j√°tszott pap√°s-mam√°st az ilyen fattyakkal!

Isten√© az √≠t√©let, teh√°t el√© kell √Ķket k√ľldeni!

√Āld√°s!

Kurszan
# | gabi gabi - 2010 10 02 ¦ 20:14:58
Taskeszi, akkor most itt k√©t fels√Ķbbrend√Ľ n√©p fog √∂sszecsapni, hogy eld√∂ntse ki a fels√Ķbbrend√Ľbb, mert csak egy maradhat?
Nem szerencsés ez a megfogalmazás, gondold át!

HozzŠszůlŠs kŁldťse

HozzŠszůlŠs kŁldťsťhez be kell jelentkezni.

…rtťkelťs

Csak regisztrŠlt tagok ťrtťkelhetnek.

KťrjŁk jelentkezz be.

Mťg nem ťrtťkeltťk
GenerŠlŠsi idű: 0.76 mŠsodperc
72,350,184 egyedi lŠtogatů