Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Á, dehogy!

NaplóMa reggelt elszakadt a lánc. Elpattant, mintha cérnából lenne, ilyen még nem történt velem. A kerékpár nem bírta a nyomatékot, mikor Marcit óvodába vittem, így gyalog fejeztem be a távot. A láncot lecseréltem, de a régi már használhatatlan. Pont, mint az élet maga. Sok történetem van, kettõt-hármat elmondok, csak azok kedvéért, akiket esetleg érinthet. Egyik családi barátunk elismerte, hogy velem kapcsolatos hitetlenkedése a múlt év tavaszán változott meg, mikor ugye arról volt szó, hogy esetleg lekapcsolják a telefonokat és egyéb hálózatokat. Nos, mint kiderült az egyik barátnõje elbeszélésébõl, a zsidók a saját kommunikációs rendszerüket is magyar fejlesztõkkel írattatták meg és egyik közeli ismerõse ismerte el, hogy õ sk. adta át a programot nekik, tudván, milyen célokra is kellhet.

A másik történet sem semmi. Egyik volt kollégám mesélte a minap, hogy alátámassza a zsidók országfoglalásával kapcsolatos „légbõl kapott” meglátásaimat, hogy annak idején még az Õrezrednél is szolgálva (nem rendõr) a fõnöke, mint közismert vallásos és „palesztinbarát” személyként utat intézett Palesztinába. Azt mondja, el sem tudjuk képzelni az ottani viszonyokat, a „csekpointos” áteresztõ rendszert…, amelyek bármelyikén megakaszthatnak és akkor nem jutsz el a munkába, vagy éjszakára haza…
Egy visszahívást követõen pár éve palesztin küldöttség érkezett hazánkba és a szállást mintegy véletlenül a Síp utcában sikerült a „fõnöknek” lerendezni. Mikor õ, mint fullajtár megtudta ezt, már szívta a fogát, de nem volt mit tenni. A delegáció ül a kisbuszban az utca meg le van zárva és a rendõrök kérik a behajtási engedélyt. Õ meg mondja, hogy Õrezred és nem terrorista, de hát ott van a szállás a „palesztinoknak”. – Ekkor már mosolyogtam az elbeszélés hallatán. Rendõr telefonálgat, majd beereszti õket a zsidónegyedbe. Másnap felmegy hozzá az Õrezred „parancsnokhelyettese”, ahogy említette, bár nevét nem mondta, csak azt, hogy ez volt Dobozi helyettese, aki kérdezte, mi is volt tegnap, mert errõl neki tudnia kell, mert õ az izraeli nagykövetség megbízott mossados összekötõje. No hát, akkor vált szemmé és most, mikor találkoztunk, ezt mindenképpen tudomásomra kellett hozza.

Nos ennyit az anekdotákból, de van még bõven, bár már nem tartom annyira fontosnak most elmesélni. Majd ha fagy!

A vakoknak és gyengénlátoknak is fel kellett tûnjön, hogy nem kis dolgok vannak készülõben. Tegnap kapott jelzés szerint a jóbbik is bekeményített, mert Vona-Zazri valahol Szfehérvár környékén a pajtásainak csúnya dolgokról kezdett el legendákat szõni. Olyanokat mondott, hogy vásároljanak be hidegélelembõl, tartalékoljanak, mert szükség lesz rá a közeljövõben. Nocsak, mik elõ nem ferdülnek. Más csatornák szerint a Jóbbik belsejében is tisztában van az értelmesebbje, hogy ki a vezetõik és mire szarvezõdtek, de még várnak. Ugyan nem tudom mire, de várjanak. Aki még most sem fogja – miközben benne van a sûrejében-, hogy ez nem lesz leányálom és a zsidók éppen azért vannak ott, hogy az utolsó pillanatig vakságban tartsák a levágandó, feláldozandó gójokat, azért nem is kár-kár, nem ilyen akárki fiának.

Már nem tartom értelmét minden lényeges cikknek a hozatalát, amit más nyelveken elolvasok, mert szinte azt írják teljes mértékben, amit két éve is már megírtunk. Tessék néha az archívumban is lapozgatni, hátha ismerõs lesz az, amirõl most köhécsel a média.

Ami a szombati dunaújvárosi elõadásomat illeti, öltözzetek idõtállóan. Úgy tudom leszóltak az atyának is, hogy csak módjával "Posta Imrézni" ám, mert irgum, meg burgum. Úgy látszik, hogy nagyon fontos személy lehetek, vagy valami hasonló, bár az atya nem mondta, hogy nem lehet nála megtartani a beszélgetést (úgy, mint korábban már kétszer), de azért lehet még meglepetés, melyen én már nem lepõdök meg. Akkor átmegyünk a szomszédos rendõr-õrsre és ott a nagye-lõ-adóban gyûlünk össze, hátha pár mocsok rendõrnek látszó maffiózó is kap némi ihletet és nem kell maholnap felakasztani demokratikusan a tetteiért. Másik megoldás, hogy gyújtunk egy szertüzet és közösen imádkozunk a Magyarok Istenéhez. A többit meg majd a helyszínen megbeszéljük. Hozzatok fát, esetleg, nehogy Gyurinak kelljen szólni, mert csak kuka van.

Hozzszlsok

# | honvedesku honvedesku - 2011 11 25 ¦ 01:47:55
Kedves moderátorok!
Kezdjétek végre moderálni a moderálando modortalanokat!Ne legyünk közröhej célpontjai!
# | spartakusz spartakusz - 2011 11 25 ¦ 04:51:32
Szevasztok!

Hát megpróbálhatom de csak röviden – a hozzá való friss olvasmányok linkjei – hogy érthetõ legyek…

'A zsidóság az egész világot átfogó irredenta mozgalom'
2011. november 24. 22:03:38
http://www.nemeny...rekt=91595

2011-11-24. 13:20
Folytatódott Budaházy és társai pere
http://kuruc.info...
2011-11-24. 17:39
Ismét õrizetbe vették Szima Juditot
http://kuruc.info...

2011-11-24. 12:59
Teljes gõzzel zajlik a totalitárius államrend kiépítése: a T/1426 és a TEK után itt a NIBEK

További részletek: http://kuruc.info...z1efs6xean

http://kuruc.info...

http://www.youtub...e=youtu.be

Leminõsítették hazánkat!
2011. november 25. 00:37:41

http://www.nemeny...rekt=91600

Miért menne Orbán?
2011. november 25. 00:32:35

http://www.nemeny...rekt=91599

Megkezdõdött az agymosás
2011. november 25. 00:43:35

http://www.nemeny...rekt=91601

Az elsõ:
http://aranykor.f...
Alois Irlmaier látnok jövendölései

381

Alois Irlmaier (1894 jún. 8.-1959. júl. 26.) egyszerû német kútásó és kubikos volt, aki felnõtt életét Freilassingban (Bajorország) élte le. Híressé azzal vált, hogy már fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett. A II. világháború után sok német ember vele kerestette meg családját vagy eltûnt szeretteit. Hírneve okán sok ellenséget is szerzett, akik nevetségessé akarták tenni és boszorkánysággal is megvádolták. Egyszer egy ilyen ügyben a szövetségi bíróság elé idézték, de amikor Irlmaier elmondta az általa soha nem látott és nem ismert bírónak, hogy a bíró feleségén aznap milyen ruha volt és mit csinál a tárgyalással egy-idõben, a bíró azonnal felmentette."

SEMMI KONKRÉTUM - A LÉNYEG, HOGY FÉLJ... ez egy forgató könyv leírása, hogy fogják csinálni – célja a tudatosításba bejuttatni…

A második:

„Amennyiben Európa és a nyugat elkötelezte magát egy Szíria elleni légitámadás elindítása mellett, minden szem Oroszországra és Kínára tapad,

http://idokjelei....ia-felett/

EZ MÁR KONKRÉTUM - NEM TUDNI A KIMENETELÉT - ELSZABADULHAT A POKOL ÉS KEZELHETETLENNÉ VÁLIK... erre gyúrnak a KIK!

MOST tovább példákkal nem folytatom - értened kell, mert ÉRTED IS ÍROM!

Nehéz röviden leírnom - de megpróbálom - én hogy látom - az az írás amire rá kérdezel mert - nem érted, dehogy is nem, érted is írom…- abban egy üzenet van -

Amnézia jelenti magyarul mert görög az emlékezõképesség meggyengülését vagy elvesztését.
ez a kulcsszó - és ezt tudták az EZEK-AZOK A KIK és nem a KI. Õ A TÖKÉLETES! -

Pontosítva fiatalkorban is felejtesz - például az unokám nem emlékezik rá, hogy ha számon kérem tõle, hova dugta el az általa elvitt szerszámom, vagy bár mit ha keresem, tudom, hogy õ vitte el... persze késõbb megtalálja, és örömmel hozza, nézd papa megtaláltam, és örömmel oda adja - vagy én lelek rá a fûben... idõsödõ és Idõsebb korban az emberben ez hatványozódik...

És képzeld el ezt már nem csak 2011 éve, ha nem sokkal jóval korábban tudták - hisz 4 vízözönre emlékszik a felfrissített emlékezet...

Ezért - mivel Shakespeare óta tudjuk, hogy színpad a világ benne a szereplõk színészek - az életszerûséget a tökéletes valóság eljátssza mozgatja, de ha elfelejtem, akkor nem mozgatja - ezért kitalálták, hogy minden nap láttatni kell és emlékeztetni, hogy el ne felejtse - a másik fél szereplõit meg egy másik jelre - láttatni és emlékeztetni.

Az IZMUSOK is ezen az elven születtek - az "idõben” amire még te is emlékszel a marxizmus - de az ellen lábas izmusát is megíratták, HA JÓ EMLÉKSZEM Adam Smith – el - két filozófia egymás ellenében ugye ismerõs oszd meg õket és urald…

Ha tudták már pedig tudták 2011 éve bizonyára, képzeld el MOST mit tudnak a modern tudományt is bitorolva…
Emlékszel írom, hogy még a professzori szintet is még professzoribb szinten mûvelik az uralkodást –

Azok a hadarok – legyen hamis próféták - még talán maguk sem tudják, hogy azok – de érzik a veszélyt, a végzetes veszélyt – pl. Drábik aki elmondja a magáét, és el kell ismerni, hogy azt mondja amit a hallgatóság hallani akar – és valljuk be a megoldást is megmondja , minden bajnak okozója a mai pénz rendszer alapjaiban – hogyan változtassuk meg – kérdésre már védi a jelenlegi urakat – így nem megy –

Vagy elítéli vagy nem ítéli el õket akár KI !

ENNYI

Szeretettel: Id. Kiss László
Utóirat: meg kaptuk tõle azt is, hogy mi állcselekményt hajtunk végre – hogy írunk – írunk – az interneten -a bekiabált hogyanra – „szavazzunk újból” reagálása tipikus : reagálás - a LEHETSÉGES ÉS A KÍVÁNATOSSAL vág vissza – hát megnyugtatom, lehetséges is és kívánatos is, hogy az impotens – akár látszólag akár tudatos politikai elitet a süllyesztõbe kell tenni vagy szavazással vagy erõszakkal…SORONKÍVÛL – SOROSON KÍVÜL is meg ---- stb. megoldások…
# | postaimre postaimre - 2011 11 25 ¦ 07:39:10
Haja, mi van itt?
Rettenthetetlen nem reagáltál Janó (alias János) igen korrekt felvetésére. Éppen rád gondolva biggyesztettem oda a csalit és rá is haraptál, mint látom, mint bármely más írás lényegi részére. Te egy Gyuri-megszállott vagy, ez már tény. Talán részleteiben megértettél valamit a nemzetközi helyzetbõl és helyezettekbõl, de aligha. Itt a "postafanok" ettõl kicsit azért szélesebb peresz-pektívából tájékozódnak. Gyurit és a betyárok bármelyikét, szívesen várom egy kiadós beszélgetésre, oszt' majd eldöntik, hogy most kinn is csattan az az ostor és mennyit ér a "Magyar Sziget", vagy a NEMzeti Melegedõ". Azt sem bánom, összerántja Toró a talicska erõs embert, mert már tele van a zoknim ezzel a "csinálni valamit" affektálással. Te meg válaszolj kérlek elõször érdemben János kérdésére, felvetésére, taktikai leírására és ha megy, akkor már indulhatunk is. Molotovval már meg van beszélve, már csak Ribbentroppal kell egyeztetnem, hogy a fidesz-zsidók szavazatait összeszámolhassuk. Mikor olvasom már a Szentkoronán, hogy vásárjatok be tartós élelmiszerrel, mert jön a háború, összeomlás meg ilyesmi? Tudod, ez e paranoiám, nem a "szaloncigányozás". Rettenthetetlen, ha van kedved, tessékeld el magad Dunaújvárosba és remélem lesz ott más "betyár" is, aztán tisztázzuk, amit lehet. Esküszöm, addig sem nem gyúrok, de még csak nem is árnyékboxolok, nehogy beleférjek az xxl-es pólómba és a kisebbik sapkám veszem fel, hogy ne látszódjék az a "marha nagy" intellektuális erõfölényem se. Így fer? Kaufer? No, ennyit az iróniáról. Gyurit tiszteltem már eleget, ahogy Szimát is. Most mindketten járják az oktalanság kálváriáját. Hajrá!
# | Serious Serious - 2011 11 25 ¦ 07:51:28
"RETTENThetetlen" ! érdekes nevet választottál magadnak. Tudtommal még senki se jutott elõrébb a rossz tulajdonságai hangoztatásával! Te pedig miegyebet sem csinálsz itt(amiért gondolom szép honorárium üti a markod) csak ócsárolod az idejáró válaszokat, hovatartozást utolsó elkeseredésükben keresõ embereket. Nem kérem, hogy hagy abba, hisz azért a pénzért én se tenném, más kérdés, hogy nekem nem lenne gyomrom a te "munkádhoz". 
# | ssman ssman - 2011 11 25 ¦ 08:52:30
Réges régóta nem írtam már hozzászólást, de most megteszem. Nekem is fáj az, ami itt MAGyarhonban történik, de aki forradalomról álmodik, az jelen esetben már el is bukott, mielõtt elkezdte volna. Jelen esetben gondolok arra, mielött fegyverhez jutnál lekapcsolnának. Ha fegyverhez jutsz mégis, mire meghúznád a ravaszt már el is dobtad a fegyvert, mert tele az összes város olyan rejtett rádióadásokkal, amelyek csak azt a célt szolgálják, hogy olyan állapotba kerülj, mint az elit Iraki katonák Irak megszállásakor. De ha meg is húznád a ravaszt, biztos hogy olyan célra fogsz lõni, ami valós cél, és nem egy kivetített hologram? Régebben én is ilyen hõzöngõ voltam, de beláttam, hogy jobb várni, kivárni, mert az ilyesfajta cselekvésekre nem ez az idõ. Jelen esetben kivárni, mindenféle képen átélni a közeljövõ eseményeit, és csak azután cselekedni, amikor már legyengült a megszálló. Mert képletesen szólva, a vihar bármennyire is bömbõl, a fû meghajlik elötte, a vihar pedig elmúlik, a fû pedig újra egyenesen áll! Rettenthetetlen! Ne akarj olyat ami eleve bukásra ítéltetett, és ne akarj hazafiak és hozzátartozóik korai halálát! Jó lenne ha körbe járnád kis hazánkat, és tájékozódnál. Nézd meg a NATO bázisokat. Figyeld meg forgalmukat, beszélgess el a közelükben lakó Magyarokkal. Sok érdekességet fogsz hallani! És majd Te is rá fogsz jönni, hogy ez még nem a mi idõnk, de nemsokára az lesz.
# | postaimre postaimre - 2011 11 25 ¦ 09:16:38
ssman, örülök, hogy még vagy és sokat bölcsültél. Én megpróbáltam annó összeszedni és cselekvésre serkenteni az ennek szükségszerûségét felismerõket. Sikerült is és veszteségünk alig van, viszont a cselekvés fogalma alakult át, "nemcselekvésé". lassan letisztult wu-vei leszünk, ha nem vigyázunk. Jelen helyzetben ez a hatékony és tartható létformánk, miközben az aktivitás azért nem csökken. Bizony, elõbb a viharosabb részén kell átesnünk és a megfelelõ fázisba bekacsolódni. Nem ment nekem se könnyen, de meglett a felismerés. Ha erre jársz, nézz be, de ha belefér, szombaton megyek felétek Dunaújvárosba. Ha van kedved, beugorhatsz a kocsiba.
# | dengizin dengizin - 2011 11 25 ¦ 10:16:49
jocman, spari, ez az Alois Irlmaier jóslatai szinte megegyezik Pió atya jóslataival (3 napos sötétség) http://www.karizm...utolso-idk Hirtelen ezt a linket találtam, de sok helyen fent van.

Van magyar jóslat is.

Teknyõkaparó jövendölései:

"A népet nem lehet megválasztani az úrtul, az urat a paraszttól, parasztot az úrtól." "...és a jó kabátot elcserélik a rosszér, olyan állapot lösz. Letagadják, hogy neki jó kabátja van, oszt odaadja a rosszér az újat." "Azt mondta az öreg Teknyõs, hogy a kenyeret mögbélyegzik, és úgy osztják szét a nép között." "Mög lösz nagy buksza, de péz nem lösz benne." "Mög hogy elgyün az az idõ, hogy a fõdeket evöszik a gazdáktú, és nem lösz, csak egy tulajdonos. Azza dógozik az összes nép." "Osztán jegyre ösztök. Fõdeitöket, házaitokat evöszik."

"...három napig sötétség lösz." "Villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya." "Azt jósolta, hogy ezret élünk, ezret nem." "Azt mögjósolta, hogy ekkor és ekkor, kétezerbe el fog veszni a világ."

"...kelet felõl gyün a fekete sereg, ami elsöpri a népet." "...a fekete sereg keletrû fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a világon." "gyünnek a vörösök, utána gyünnek a sürgük, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért." "Majd a Szöged városánál lösz a legnagyobb háború, ezt az egyet tudom."

"Azt mondja, olyan háború lösz, olyan vérontás, hogy a vér a lónak hasig ér, szügyig ér..." "...Annyi ember marad meg, amennyi egy szárazmalom alá elfér." "Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér." "Az fog mögmaradni, vagyis annyi nép, hogy egy szérün elfér. A fekete sereg föllegeli a többit." "A pap a fa alatt egy falu népének elmondja az evangéliumot."

"Senki a fõdön nem marad mög, hanem majd az Úr Jézus elgyün, az után majd mögítéli a rosszakat a jóktul. A rosszak mind elvesznek, a jók mög örökké fognak élni." "És akkor fog ítélni az Isten. ... És akkor fog a nép Istenhez térni." "És akkor lösz igazi béke, majd, amikor mindnyájan egyformán szeretjük egymást. És nem nevezünk el Teknõkaparónak, mög boszorkánynak, mög átoknak egymást, hanem majd szívbû kezdünk gondókodni. http://biktop.sam...eknkaparo- sok helyen fent van a hálón, nézzetek utána.
# | jan jan - 2011 11 25 ¦ 11:00:26
"Nicht ugribugri, langsam spazieren"héten a mondat hátsó fele nyilvános adásban!?
# | Rettenthetetlen Rettenthetetlen - 2011 11 25 ¦ 11:01:47
Imre, tényleg megtiszteltetésnek veszem, hogy gondoltál "csali-ügyileg" rám.
Igen, szóvá-tettem Gyuri felé tett (ironikusan rosszízû) kijelentéseidet, mert valakinek ezt is kell, de ezt nem nevezném megszállottságnak, hanem inkább becsületbeli ügynek. De azért nincs harag.

Jano pedig bizonyítsa be (ne nekem!), hogy mennyire jó katona, és mennyire elkötelezett hazája iránt. És akkor majd szõhetünk szövetségeket, vagy akármit is.

Egy biztos, - ha nem ebbe a beteg, elbutult, lagymatag, semmitérõ, aberrált társadalomban élnénk - a politikai felelõsöket, a fõbûnösöket egész egyszerûen a társadalmi immunrendszer már rég megsemmisítette volna! Maradjunk ennyiben.

Persze, ettõl még küszöbön áll a Népharag, ami véres történelmi fordulópont lesz. Majd aztán meglátjuk ki milyen magyar, s mennyit ér.
# | JANI PAPA JANI PAPA - 2011 11 25 ¦ 11:28:41
Rettenhetetlen!

Egy biztos, - ha nem ebbe a beteg, elbutult, lagymatag, semmitérõ, aberrált társadalomban élnénk - a politikai felelõsöket, a fõbûnösöket egész egyszerûen a társadalmi immunrendszer már rég megsemmisítette volna! Maradjunk ennyiben.

Ezzel a mondatoddal maximálisan egyetértek!
Marad az a taktika amit egyszer már leírtam ezen az oldalon, hogy mi, hát a Palesztinok módszere!
Sajnos, egyéb okok miatt ebben az országban mai jelenleg taktikával csak a halálunk valósulhat meg!
Sok a duma kevés a tett!

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 2.61 msodperc
86,027,585 egyedi ltogat