Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Á, dehogy!

NaplóMa reggelt elszakadt a lánc. Elpattant, mintha cérnából lenne, ilyen még nem történt velem. A kerékpár nem bírta a nyomatékot, mikor Marcit óvodába vittem, így gyalog fejeztem be a távot. A láncot lecseréltem, de a régi már használhatatlan. Pont, mint az élet maga. Sok történetem van, kettõt-hármat elmondok, csak azok kedvéért, akiket esetleg érinthet. Egyik családi barátunk elismerte, hogy velem kapcsolatos hitetlenkedése a múlt év tavaszán változott meg, mikor ugye arról volt szó, hogy esetleg lekapcsolják a telefonokat és egyéb hálózatokat. Nos, mint kiderült az egyik barátnõje elbeszélésébõl, a zsidók a saját kommunikációs rendszerüket is magyar fejlesztõkkel írattatták meg és egyik közeli ismerõse ismerte el, hogy õ sk. adta át a programot nekik, tudván, milyen célokra is kellhet.

A másik történet sem semmi. Egyik volt kollégám mesélte a minap, hogy alátámassza a zsidók országfoglalásával kapcsolatos „légbõl kapott” meglátásaimat, hogy annak idején még az Õrezrednél is szolgálva (nem rendõr) a fõnöke, mint közismert vallásos és „palesztinbarát” személyként utat intézett Palesztinába. Azt mondja, el sem tudjuk képzelni az ottani viszonyokat, a „csekpointos” áteresztõ rendszert…, amelyek bármelyikén megakaszthatnak és akkor nem jutsz el a munkába, vagy éjszakára haza…
Egy visszahívást követõen pár éve palesztin küldöttség érkezett hazánkba és a szállást mintegy véletlenül a Síp utcában sikerült a „fõnöknek” lerendezni. Mikor õ, mint fullajtár megtudta ezt, már szívta a fogát, de nem volt mit tenni. A delegáció ül a kisbuszban az utca meg le van zárva és a rendõrök kérik a behajtási engedélyt. Õ meg mondja, hogy Õrezred és nem terrorista, de hát ott van a szállás a „palesztinoknak”. – Ekkor már mosolyogtam az elbeszélés hallatán. Rendõr telefonálgat, majd beereszti õket a zsidónegyedbe. Másnap felmegy hozzá az Õrezred „parancsnokhelyettese”, ahogy említette, bár nevét nem mondta, csak azt, hogy ez volt Dobozi helyettese, aki kérdezte, mi is volt tegnap, mert errõl neki tudnia kell, mert õ az izraeli nagykövetség megbízott mossados összekötõje. No hát, akkor vált szemmé és most, mikor találkoztunk, ezt mindenképpen tudomásomra kellett hozza.

Nos ennyit az anekdotákból, de van még bõven, bár már nem tartom annyira fontosnak most elmesélni. Majd ha fagy!

A vakoknak és gyengénlátoknak is fel kellett tûnjön, hogy nem kis dolgok vannak készülõben. Tegnap kapott jelzés szerint a jóbbik is bekeményített, mert Vona-Zazri valahol Szfehérvár környékén a pajtásainak csúnya dolgokról kezdett el legendákat szõni. Olyanokat mondott, hogy vásároljanak be hidegélelembõl, tartalékoljanak, mert szükség lesz rá a közeljövõben. Nocsak, mik elõ nem ferdülnek. Más csatornák szerint a Jóbbik belsejében is tisztában van az értelmesebbje, hogy ki a vezetõik és mire szarvezõdtek, de még várnak. Ugyan nem tudom mire, de várjanak. Aki még most sem fogja – miközben benne van a sûrejében-, hogy ez nem lesz leányálom és a zsidók éppen azért vannak ott, hogy az utolsó pillanatig vakságban tartsák a levágandó, feláldozandó gójokat, azért nem is kár-kár, nem ilyen akárki fiának.

Már nem tartom értelmét minden lényeges cikknek a hozatalát, amit más nyelveken elolvasok, mert szinte azt írják teljes mértékben, amit két éve is már megírtunk. Tessék néha az archívumban is lapozgatni, hátha ismerõs lesz az, amirõl most köhécsel a média.

Ami a szombati dunaújvárosi elõadásomat illeti, öltözzetek idõtállóan. Úgy tudom leszóltak az atyának is, hogy csak módjával "Posta Imrézni" ám, mert irgum, meg burgum. Úgy látszik, hogy nagyon fontos személy lehetek, vagy valami hasonló, bár az atya nem mondta, hogy nem lehet nála megtartani a beszélgetést (úgy, mint korábban már kétszer), de azért lehet még meglepetés, melyen én már nem lepõdök meg. Akkor átmegyünk a szomszédos rendõr-õrsre és ott a nagye-lõ-adóban gyûlünk össze, hátha pár mocsok rendõrnek látszó maffiózó is kap némi ihletet és nem kell maholnap felakasztani demokratikusan a tetteiért. Másik megoldás, hogy gyújtunk egy szertüzet és közösen imádkozunk a Magyarok Istenéhez. A többit meg majd a helyszínen megbeszéljük. Hozzatok fát, esetleg, nehogy Gyurinak kelljen szólni, mert csak kuka van.

Hozzszlsok

# | kincses kincses - 2011 11 28 ¦ 22:18:43
szia, Tas! örülök, hogy mégis maradtál! azért elemeztelek csak téged, mert te voltás kíváncsi, hol van az írásaidban az ellentmondás! utána már nem foglalkoztam veled, ha jól emlékszemCool szóval, bírálat nem volt. a provokátorokhoz nem tudok hozzászólni, nem ismerem fel õket, én csak beszélgetek mindenkivel. ha vak vagyok és szûk a látóköröm, az tényleg gáz, de látni tanulni járok ide én is! hol itt a félreértés? Kötök pulóvert Janónak, amint megismerem személyesen, és megtudom, milyen illik hozzá! inkább komondort! szia!Helló
# | Tasi Tasi - 2011 11 28 ¦ 22:25:09
Nincs szándékom maradni csak még Gerry nem törölt.
Ha lenne a regisztráció vagy account törlése már nem lennék itt.
# | Tasi Tasi - 2011 11 28 ¦ 22:34:57
A másik észrevétel 20 percet beszéltem egy bajtárssal aki hasonló cipõben jár mint én a tapasztalatok terén. Csak mindketten más vonalon indultunk.
"Bandákba" vagyunk verõdve akik egymást marják. Ez a mai nagy helyzet. Párbeszéd nincs vagy érdemi vita itt is látható "lehetetlennek" hiába mond az ember érveket és tényeket õ visszafelé fenyeget meg egy alpári majom.
És inkább távol maradok már a handabandáktól. Egyenlõre szóban megy egymás megsemmisítése aztán majd egyszer jön fizikailag is a hentelés a hatalmi koncért. És majd lehet talán akkor jönnek rá az emberek mikor térdig járnak a vérben hogy nagyon "elkúrták".
# | jano jano - 2011 11 28 ¦ 22:35:43
Tas
A szarvast ha csak nem csodaszarvas nem ûzzük, hanem szépen megfigyeljük merre jár és elbújunk. Az igazán nagyoknak már hallom a hangját most azt keresgetem melyek azok amik kimaradnak vagy leszorulnak a tetõrõl. Igazándiból csak területet járok és sót hordunk fel olyan helyekre ami ha nagy a hó nehezen megközelíthetõek. Ki kel válogatnom egy párat a nem teljes értékûekbõl, mert jön egy pár talján, hogy hozzásegítsen ahhoz hogy minél több eszközt tudjak vásárolni. Tudod a sárkánybõr meg az éjjellátó nem olcsó mulatság. Meg a jó fajta lõszer sem. Nem kell pulóver van elemmel fûthetõ csizmám és álcaruhám napokig fekhetek a hóban akkor sem fázom. Még a bogáncs sem tapad meg rajta. G1000-es. Most bejöttünk délután a vadászházba kicsit pihenni és aludni meg fõzõcskéztem. Jobban vagy már ? Lejöhetsz máskor is. Lassan leesik a hó kipróbálhatnánk hogy tudsz életben maradni kettesbe velem mondjuk egy hétig hegyi terepen.
# | Tasi Tasi - 2011 11 28 ¦ 22:43:49
Csodaszarvast követni kell, mert az Isten hírnöke.
# | jano jano - 2011 11 28 ¦ 22:51:11
Tas
Még egy észrevétel baráti alapon. Hivatkozol itt régi nagy vezérekre hogy te csak azokat követed.
Honnan tudod hogy ki a vezér ha soha nem jössz sehova. Azt gondolod hogy a vezér majd beugrik hozzád mert te vagy a Tas és külön meghívót prezentál neked otthon a konyhában míg fõzöl egy kávét? Vagy majd hallasz egy nagy csatát és akkor majd te eldöntöd hogy az ott vezetõ szerepet játszó emberek alkalmasak a te kis érzékeny lelkednek? Vagy hogy gondolod. Szerinted engem megkértek dolgokra mikor kopasz voltam? Hogy János legyen kedves már fussa körbe a gyakorlóteret ha úgy gondolja hogy ez nem cionista követelés. És alkalmas vagyok maga szerint kiképzõ õrmesternek. Hol jártál te valami beteg nyugdíjasklubba Duc Lacival? Semmi életszerû nincs abba amirõl hisztizel.
# | jano jano - 2011 11 28 ¦ 22:54:30
Tas
Majd kerítek neked egyet azt meglátjuk hogy követed a rudlit ha megugrik azt megy vagy egy 30-ast.
# | GERRY GERRY - 2011 11 28 ¦ 22:59:00
Most írtam Tasnak, hogy nem akarom törölni ... most ö léppompom
# | gabi gabi - 2011 11 28 ¦ 23:09:34
Janó, Kincses! Csodálom, bár nem értem a türelmeteket és kitartásotokat! Én inkább Forest Gumpot választom Tas helyettWink
# | jano jano - 2011 11 28 ¦ 23:25:54
Gabi azt hiszed gyõzelemre hajtok intellektuálisan vagy bármilyen fizikai fölénnyel Tas fölött?
Mitõl lenne az gyõzelem ha ez a kis hülye bevadulva Duc Lacitol, nekiszaladna valakinek azt fölapríttatná magát?
Mindent eladtam pesten végre végleg hazajöttem a Mecseki falumba. Semmi más dolgom mostanában nincsen csak felkészülök túrázgatok és vadászok. A barátaimmal célba lövök.
Néha lejön egy két barátom tanulgatunk. Hátha rá tudok venni szép lassan egy két mártírjelöltet mint Tas hogy jöjjön ide ha van ideje tanuljon meg lõni és ne pofán lõni magát.
Élvezem a Hegyemet és jókat szórakozok.

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 1.14 msodperc
93,566,703 egyedi ltogat