Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

10-9-8-...a hetedik, Te magad légy!

NaplóRégen írtam már-a békérõl. Ma sem fogok, legalábbis nem direktben. Örömmel veszem, hogy remek munkát végeztek azzal, hogy naponta összerakjátok a kirakós egy-egy részletét, bár azt is érzékelem, hogy egyre többen átlátnak azon a szitán is, amely a szitán túl van. Bizony még az sem igaz, ami a hazugság mögött van. De ez így is van rendben. Úgy tûnik, hogy jövõre marad a „fekete leves” zacca, mert a lé már csorog, így egyre több, ki vicsorog. A tegnapi merítésbõl citálok. Egyik ismerõsünk újságolta, hogy testvére családja Kanadába mar menni, mert itt már nem megy nekik a szekér, de a kinti kontaktja sürgetve azt mondta, hogy siessenek, és mondják azt, hogy menedékjogot kérnek, mert Magyarországon fél év múlva polgárháború lesz.

Postán fiatal lány mondja, hogy itt háborúnak kell lenni, mert ez nem mehet így tovább! Feleségem testvére orvos és évek óta Spanyolországban dolgozik, mert ott legalább pénzt kap a munkájáért. Legutóbb még leantiszemitázott és hülyének tartott, mikor az asszonyt figyelmeztette arra, hogy liberális barátai szerint nekem elment az eszem, most pedig olyan levelet írt, amelyben „nem érti és fél” azoktól a hírektõl, amelyek itthonról érkeznek. Csak mosolygok már ezen is. Vera viszont nem azt teszi. Meggyõzõdése, hogy ha elindul a „béke”, akkor a család lesz az elsõ, akiket leölnek zsidóék. Most erre mit mondjak? Alapvetõen igaza van és jogos a vívódása, félelme, mindamellett, hogy valamilyen érthetetlen okok miatt én nem félek és már õket sem féltem. Jöjjön, aminek kell!

És jön is! Tegnap egyik fõnemes ismerõsöm hívott fel, hogy érdeklõdjék, hátha van „megbízható” rendõr ismerõsöm, mert egyik barátját folyamatosan zaklatják, megpróbálták többször is elgázolni…egyszóval, terrorizálják. Megnyugtattam, hogy ha lenne, akkor sem irányítanám hozzá, úgy sem tehetne semmit. Ezeket a rendõröket, meg úgy kell tekinteni, mint likvidálandó hulladék-hordát, szemetet, még csak az ember –forma asszociáció is eleve elhibázott velük kapcsolatban. Nincs ma rendõr, sem hivatalos igazságszolgáltatási szerv. Ezek zsidó-terroristák és maffiózók, semmi egyéb. Ez alól a tmrsz sem kivétel a jelen állapotában. Judit fogott, megfélemlített, jelen állapotában teljesen használhatatlan és tõlünk vár segítséget, miközben ott van sok százmilliós bevétel és fegyver, no meg egy szervezet, amely hivatalos is. Spongyát rá, de megértem. Embernek lenni nehéz, segítséget kérni meg tudni kell.
Javaslatom a barátnak a nyilvánosság volt. Mondtam, hogy írja le, mondja el, mi is van és nevezze néven azokat, akik ezt teszik vele. Pont. Miért pont tegnap kaptam meg a Nemzeti Védelmi Szolgálat levelét, nem tudom. Emlékeztek még a Szekszárdom megvert motoros ügyére? Feljelentettem a bejelentés alapján a „rendõröket” és az eddigi sok megválaszolatlan bejelentésem után végre kaptam választ Tánczos Miklós r. ezredestõl, hogy az intézkedõ rendõrök azonosítását követõen a szekszárdi ügyészségre tetté át a „fingfûrészelést”.

Meglepõ, nem? Sokkal nagyobb fajsúlyú bejelentéseimben semmi, itt meg aztán még válaszolnak is? Mi történt? Valami pedig csak történt, mert egy másik ismerõsöm is megkeresett, hogy segítenék-e neki kontaktot találni, mert barátja szeretné magát vádalku-pozícióban „feladni”. Sok milliárdos csalásban van benne, ami sok éve ment és benne vannak a „legmagasabb” körök is. Cégek adás-vétele, pályázati pénzek, EU-s pénzelsíbolások körül megy a purparlé. Mondtam, hogy ehhez már a titkosszolgálat kell, a rendõrseggek és ügyészseggek nyakig benne vannak, a szolgálatok meg egyik sem magyar. Javasoltam, hogy üljünk össze, meséljen én meg amit elsõ körben lehet, megszellõztetek és meglátom, hogy melyik oldal bukik rá. Jó lenne már, ha az FSZB is mocorogna, legalább színleg, de úgy látom nagyon szégyenlõs a maci és inkább árnyékolás-technikailag képzeli el a jövõt. Na mindegy! Akit érdekel az ügy, az jelentkezzen nálam! Ha nem érdekli, az is azt jelenti, hogy érdekli, de azt mondhatom, hogy engem már nem érdekel, mert ez már nem az én dolgom. Igaz, hogy a többi se az enyém lett volna, de hát ha már más nem teszi, akkor valakinek csak el kell vinni a „hasznos hülye” szerepkört.

Egy szó, mint száz, valami nagyon rohamosan rohad, látványosan dõl. Orosz hírekben egyértelmûen írnak a háború lehetõségérõl, s olyan elemzéseket hoznak, hogy lassan már azt hiszem, hogy a két évvel ezelõtti postaimre. oldalt olvasom. Bár összerakhatnám jobban is a kirakóst, de ennek már semmi tevõleges érdeme nem lenne. Legalábbis egyelõre. Majd esetleg, de ez sem biztos. Ahhoz, hogy inspirációt kapjak, a sok nemzeti tévelygõ, kóválygó sokkot kell, hogy kapjon. Már most sem tûnik fel a sok buggyant bégetõnek, hogy beköszöntött rájuk az, amirõl beszéltem és nem teszi fel a kérdéseket. Ezek így, ebben az állapotukban menthetetlenek. Tudom, nehéz lesz elviselni, da hagyni kell tönkremenni a jelenlegi stációt, pártostól, nemzetistõl és a sok egyéb mellékvágányt elsorvadni. Kemoterápia kell, nagyon durva, nagyon radikális, amely nyilvánvalóvá teszi azt, ami nekünk már nyilvánvaló. Nem kell és nem is lehet megmenteni senkit, aki magán nem képes és nem is tudja, hogy mi történik. Természetes szelekció jön és ennek is meg kell lenni. Mindenkinek fájni fog, nagyon! Cigánynak, zsidónak úgyszintén, de ha túljutunk ezen és aki túljut, akkor már nem lesz kérdés a vaknak sem, hogy mi a teendõ és milyen irányt kell követni. A bõség zavara eddig tartott. Sokan indulnának már? Én is. Hová is? Tegnap egyik frissen felvilágosított székely ismerõsöm mondta, hogy gyerünk, öljük le õket. Mondtam, hogy rendben, DE most mondtad, hogy egyik barátod Gyurcsányra tesz és õt isteníti, másik vállalkozó ismerõsöd meg a fideszre és Orbánra. Õk lesznek az elsõ vamzerek, akik hátba szúrnának. Kezdi érteni, hogy ahhoz, hogy léphessen, elõször vagy szellemileg megnyeri magának ezt a „hátországot” és meggyõzi a „barátait”, vagy azzal kell kezdje a tisztogatást, hogy elõször õket „gyakja” le. Nos, addig, míg nincs felszámolva a jóbbik és a többi tetûhintás megvezetõ szarvezet, addig azt hiheti s ok tudatlan, hogy van választása és választani akar, mert az ura elõtt akar bégetni.

Ha a nemzetnek jót akarunk, akkor meg kell szabadítani ettõl a pártos ideológiai gyeplõtõl és valójában önös-öntudatára ébreszteni, hogy nem menti meg senki, ha õ nem akarja ezt megtenni. Na azokkal már lehet kezdeni, akik önállóan is készek és a fejüket, lelküket használják a harcban és csak utoljára az öklüket. Lassú ez a folyamat, de nem reménytelen. Ugyan fennáll a veszélye annak, hogy lassú elsorvadás vár ránk, mert helyettünk nem oldja meg senki a gondot, de segíteni meg annak lehet, aki maga is tesz. Ahogy látom, az oroszok és a kínaiak is mocorognak, de ez az õ dolguk. Konkrétan nem pontosan látni, hogy mennyire vannak benne nyakig a szarkavarásban mögöttük a sátánisták. Erre csak tippem van, hogy nem tiszták. A múltkor kínaiakkal sikerült már beszélgetni és hát Sanghaj azért csak tele van ám „mocskos zsidóval” és ami ettõl még rosszabb, a keresztény kínaiak egy "hitgyülis" agymosáson esnek át, amelynek mottója, hogy Isten Izrael népét választotta ki arra, hogy uralkodjék, s bár Jézust emlegetik, de õ is csak Izrael után és annak zsidó mivoltát hangsúlyozva kerül szóba. Borzasztó a sötétség, de lehet, hogy én csak „kifogtam” egy kevésbé tájékozott csapatot.

Az egészen biztos, hogy háborúra készülünk, itt kétség ne maradjon senkiben, de ha úgy hozza, hogy meg kell haljunk, annak legalább legyen értelmes, s értelme annak van, akinek van értelme hozzá, hogy belássa, mikor és minek jött el az ideje. Ma már nem érdemes kapkodni. Mindenki kivár, fortyog és hát valljuk be, a zöm annyira hülye, hogy ha ezek csak úgy elkezdenének tombolni, abból semmi jó nem sülhetne ki. Olyan ez, mint a must, amikor forr. Egybõl nem lesz belõle bor. Most már itt is erjed a lé, de ez még nem az és bizony, mire letisztul, sok hulladékot kell még leszûrni belõle.

Hozzszlsok

# | postaimre postaimre - 2011 11 17 ¦ 12:23:34
Nem írtam le, de Angela a Merkel azt mondja a németeknek, hogy ne autózzanak, hanem vásároljanak be lisztbõl. Talán ezért lett Ferihegybõl is LISZT Ferenc?
# | valahun valahun - 2011 11 17 ¦ 12:52:20
Ami a megvezetetteket illeti, közeli hozzátartozóm agyi infarktust kapott, annyira félt, hogy elszámoltatás lesz, amikor az õszödi beszéd után kitört a "forradalom". Azóta lemondott arról az álmáról, hogy itt valaha igazi szocializmus lesz, de még sem képes fogni az adást, nem lát tovább Orbán alkotmányosdiján.
Idõközben félig megvakult, teljesen siket, mert nem akarja látni és hallani az igazságot.
Szomorú, de igaz, végig kell néznem ahogy elenyészik...
És az is borzasztó, hogy a környezetemben rengeteg ilyen ember van, hogy egy hazug eszméért képes inkább elpusztulni, pedig alapvetõen jó szándékú, értelmes emberek.

No de vigadjunk is, ha a rendõrökrõl volt szó. Nézzétek, Gyöngyösi ales hogy feszítGrin http://www.rtlklu...eok/148785
# | professor professor - 2011 11 17 ¦ 12:58:48
Imre! Nullás fehér finomlisztet akciósan most sok helyen árulnak, 150 ft vagy még az alatt is... Mondjuk én rizst vennék inkább, azon láccik,hogy abból van.
Butapesten a rendõrök mostanában a hajléktalannak kinézõ embereket is sürün igazoltatják, elég egy koszosabb teletömött szatyor, vagy üvegvisszaváltós helyek környékén mászkálni...
# | Bece Bece - 2011 11 17 ¦ 13:12:43
Imre, Liszt neve a LI(s)T szóból ered, melynek jelentése Lit de justice - magasan elhelyezett szék, szóval a reptér neve, igazából csak visszakapta a jelentését, miszerint "magasan vannak a székek", szerintem ez a magyarázata.
# | postaimre postaimre - 2011 11 17 ¦ 13:43:11
Vala, köszönet a linkért. A magyar-magyarok, még ha ostoba rendõröknek képzelgõ maffia-kiszolgáló személyzet is a világ legjobbjai. Mindig is azok voltak. Azért figyelmetekbe ajánlom, hogy az FSZB is Budapesten készült fel! Ugyan mire is?

Prof és nem a lisztet, hanem a gabonát ajánlom. Liszt nem eltartható sokáig, illetve, nedvességérzékeny. A liszt jó megoldás. nem véletlenül emelték az árát úgy egy éve, ahogy a cukorét sem.

Bece, semmi nem véletlen, éppen most sem. Ezt a Lit-liszt dolgot szerintem ne nagyon székeljük le. A liszt az oroszban levelet jelent, amelynek szárított pora, õrleménye ugye az, ami. A lista is az, vagyis levélre rótt adatok - papírusz, vagyis papír õs. De ha már l(IST), az lehet Isten, mint hogy a germánban az "ist" az "ige". Merüljünk még jobban bele?
Justice, ami ugye igazságot jelent angliánusul, de ez egy nagyon primitív és korai nyelv, melynek jelentése "tízparancsolat". Feltehetõen eredetiben a jews-dzsusz-tíz került ilyen módon leírásra. Ez van, illetve lehet.
# | professor professor - 2011 11 17 ¦ 14:05:27
Amerikában is alakulnak a dolgok rendészeti igazgatás terén...
http://politicalv...swat-team/

Még a naplóbejegyzéshez annyit, hogy aki elkezzd vadul spekulálni, hol élné jobban túl a várható ,,eseményhorizontot" annak annyit izennék, hogy ahol nincs lakosságarányos mezõgazdasági lehetõség, termelés, ott nagyon izgalmas lesz a túlélõsó! Pl. Britannia,Benelux államok... a joban tagolt Franciao Németo jobb helyzetben van, lesz.. a perifériák mégjobban... láttam vagy féléve egy utifilmet Lettországról..a vidéki gazdák hagyományos konyhai alapanyagokból, amik nállunk is vannak, rendkívül kreatívan fõztek, 5-8 féle alapanyagból idehaza ismeretlen de technológiailag panelban is megsüthetõ ételeket!!! Szóval, sok minden nem olyan szép,mint ahogy csillog...
# | Hontalan Hontalan - 2011 11 17 ¦ 14:28:29
Magyarországon nincsen sem bûnüldözás, sem bûnmegelõzés. A rendõrség csak a politikai ellenfelek likvidálását, és a lakosság folyamatos rettegésben tartását szolgálja. Pl. a mostani szmogriadó. Kit érint? Csak azokat akiknek nem tellett, telik drága, új autóra. A parlament sorra hozza meg azokat a törvényeket, amelyekre való hivatkozással lehetõvé válik a szegényebb rétegek zaklatása. Már legalább 4 millió
embernek lenne szüksége pszichiátriai kezelésre. De elvették a L i pótot. Az új zsidó
ország új zsidó parlamentjét akarják ott kialalkítani. Senkinek ne legyen kétsége affelõl, hogy ez rövidesen be fog következni.
# | postaimre postaimre - 2011 11 17 ¦ 14:35:58
A szmogriadó sem más, mint KORLÁTOZÁS, olyan, mint a fedél-nélküliek õrizetbe vétele, kukázási tilalom, stb. Ez rávezetés arra, hogy maholnap kijárási tilalom felé haladunk. Ezért is mutogatják a sok balesetet, szinte vadásszák, mikor és hol van. Veszélyes az úton lenni és azzal, hogy drága az üzemanyag, nem is éri meg.
Ezzel összefüggõ friss hír: Az Európai Központi Bank környékérõl jött az infó, hogy a Forint bedöntésére játszanak. Az MNB-ból pakolják ki az irdatlan mennyiségû felhalmozást. Ennek idõtartama az infók alapján olyan másfél hónap, tehát jövõ év eleje. Pont, mint ahogy "jósoltuk". Aztán állhat a bál, vagy legalábbis a bálta. Szebb jövõt, nemde?
# | professor professor - 2011 11 17 ¦ 14:56:05
Majd segít az unijó! Meg a nátó! Meg a zájemef... Nekünk ,ha szerencsénk van még több másik ország kerül hasonló helyzetbe januárra, nem lesz elszívó-elszigetelõ hatás... nem lesz hova menni, szembe kell nézni mindenkinek a helyzettel...
# | kukackac kukackac - 2011 11 17 ¦ 15:51:28
Itt vagyunk mi is egy ismeretlen, a végtelenbe vezetõ úton.
A soha véget nem érõ ÚT

www.darkmoon.me/uploads/Michael-Maier-Fantasy-Emotions-Grief-Contemporary-Art-Post-Surrealism1.jpg

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 1.19 msodperc
83,602,484 egyedi ltogat