Bejelentkezťs

FelhasznŠlůnťv

Jelszů



Elfelejtetted jelszavad?
ŕj jelszů kťrťse

Koridor

Napl√≥√ögy t√Ľnik, hogy mindig a sz√°momra legmegfelel√Ķbb k√∂nyvek ker√ľlnek mostan√°ban a kezem k√∂z√©. Olvasok √©s okulok, egyel√Ķre okul√°r√© n√©lk√ľl, de hamarosan elkel egy optikai tuning is az orromra, h√°tha seg√≠t az egyre magasod√≥ homlokom l√°tv√°ny√°nak helyreigaz√≠t√°s√°ban. Csak beugrott, hogy az oroszban a szem√ľveget „ocsk√≠”-nek h√≠vj√°k, ami a szem √≥cska-s√°g√°t h√≠vatott korrig√°lni. Na de l√°ssuk a medv√©t! Egyel√Ķre proviz√≥rikusan, mert m√©g t√°volba l√°t√≥ k√©sz√ľl√©kkel √©s lup√°val sem lehet felfedezni, csak itt-ott a h√≠rek k√∂z√© rejtve, hogy az√©rt itt van. Ma Jian (K√≠n√°ban tiltott szerz√Ķ itt meg cion√©k term√©szetesen szt√°rolj√°k) Tollnokja ut√°n kezembe akadt F√∂ldi P√°l Condor l√©gi√≥ja. Hogy √©n milyen keveset tudtam eddig a „spanyol polg√°rh√°bor√ļr√≥l”, az szinte meglep, az√©rt is mert nagyon elhanyagoltuk a honlapon is a t√©m√°t.

Pedig l√©nyeg√©ben ezzel kezd√Ķd√∂tt a III. VH, illetve annak f√Ķpr√≥b√°j√°t tartott√°k ott a k√©s√Ķbbiekben ny√≠ltan is egym√°sra t√°mad√≥ ugyanazon zsid√≥√©rdek-vez√©relt hatalmak. Mindezzel csak most szembes√ľltem, de m√°r √©rthet√Ķ volt minden strat√©giai mozzanat, az √ļj fegyverek kipr√≥b√°l√°sa, csapatmozg√°sok levez√©nyl√©se, katonai l√©gih√≠d, sz√°ll√≠t√°s, konspir√°ci√≥…√©s az ellens√©gesnek tartott √©rtelmis√©g, civil lakoss√°g √©s √°ltal√°ban v√©ve a „j√≥ emberek” t√∂meges m√©sz√°rl√°s√°t hajtott√°k ott v√©gre a zsid√≥k.

Mi ezt a tematik√°t Kohn B√©l√°√©k alatt √©lt√ľk √°t, de √Ķket is utol √©rte Ger√Ķ form√°j√°ban √©s a kommunista zsidajok √Ķrj√∂ng√©se a nemzeti √∂ntudat kiirt√°s√°ra ir√°nyult. A forgat√≥k√∂nyv nek√ľnk m√°r ismer√Ķs, mert sz√≥r√≥l sz√≥ra ugyanaz. A K√∂zt√°rsas√°g szovjet nagyk√∂vet√©t Marcel Izrailevics Rosenbergnek h√≠vt√°k, mik√∂zben Leon Blum francia n√©pfrontkorm√°nya er√Ķsen t√°mogatta a form√°l√≥d√≥ v√∂r√∂s zsid√≥-terrort. No ezzel szembe√°ll√≠tva ker√ľlt a k√©pbe Frank√≥ √©s Hitler, no meg Mussol√≠ni. Az ottani NKVD feje „Alexandr Orlov” (val√≥di nev√©n Lev Felbin), de ott volt „Kl√©ber” Stern L√°z√°r „magyar” zsid√≥ t√°bornok is √©s Jakob Szmuszkievics „Douglas t√°bornok” a szovjet l√©gier√Ķ parancsnoka…, de ink√°bb nem is sorolom. A polg√°rh√°bor√ļ el√Ķk√©sz√≠t√©se egybe esett a vil√°gh√°bor√ļ el√Ķk√©sz√≠t√©s√©vel √©s ami „f√©lelmetes”, hogy l√©p√©sr√Ķl l√©p√©sre megegyezik a most is tapasztalt, n√°lunk is √©szlelt √©s a vil√°got √°that√≥ jelens√©gekkel. Igen, most is ez van √©s meggy√Ķz√Ķd√©sem, hogy a sok „apr√≥bb” lok√°lis t√Ľzf√©szek a terveik szerint √∂ssze kell, hogy √©rjen. Minden esetre Szt√°lin annak idej√©n rendre megkopasztotta (a t√∂bbiekkel egy√ľtt) a spanyol kincst√°rat √©s ki√ľr√≠tett√©k az aranyk√©szletet, viszont cser√©be a beprogramozottan sz√©thullasztott Szovjetuni√≥t Gorbacsov √©s Jelcin szabad√≠totta meg ugyan√ļgy az arany-tartal√©kait√≥l, mint benn√ľnket J√°rai√©k. Most meg kider√ľlt, hogy Fort Noxban sincs √©s a Federal Reserve sem rendelkezik vele. Az az arany szublim√°l√≥dott √ļgy t√Ľnik.

A nyugtalan√≠t√≥ k√©rd√©sek k√∂zt van az is, hogy a szovjet zsid√≥kt√≥l hogyan tudott megszabadulni a jelenlegi orosz vez√©rkar, mert ugyan az oligarch√°k nagyobb r√©sze az, de √Ķk „csak” a h√°zizsid√≥ szerep√©t t√∂ltik be, vagy a tev√Ķleges hatalom v√©grehajt√≥ szervezet√©ben √©s tervez√Ķ appar√°tusban is szerepet kapnak, ezt nem tudni. Mi√©rt is fontos ez? A kutat√≥kkal besz√©ltem tegnap √©s el√©g nagy a dilemma. Nem mondom mir√Ķl volt sz√≥, mert m√°sra nem tartozik egyel√Ķre, de meger√Ķs√≠tett√©k, hogy a k√≠nai √©s az orosz vezet√©s kapott lehet√Ķs√©get, hogy v√°ltoztasson ezen a tr√°gyadombon, ami itt van. Ez eddig stimmt, a megl√°t√°som, tapasztal√°som mindezzel egybe esik √©s nem csak a taktikai, hanem a strat√©giai l√©p√©sek is √©rthet√Ķek. Putyin l√©nyeg√©ben m√°r √ļgy van elk√∂nyvelve, mintha megnyerte volna a v√°laszt√°sokat. √Čs ez √≠gy is van, mik√∂zben hadi k√©sz√ľlts√©gben √°ll addig is a flotta, l√©gv√©delem √©s a teljes hadi-appar√°tus felt√∂lt√©se, technikai fejleszt√©se, felk√©sz√≠t√©se zajlik. Ugyan ett√Ķl nek√ľnk m√©g egy √©vig semmi nem fog l√°tszani, mert ha lehet, akkor „demokratikus” v√°laszt√°sokat tarthatunk √©s t√∂r el√Ķre a „sz√©ls√Ķjobb”, nem csak Le Pen, hanem lenn √©s fenn, vagyis a franci√°k ut√°n a t√≥tokn√°l is √©s a szerbekn√©l pedig nan√°, hogy nem v√©letlen√ľl van kicsit megsz√≠tva a „magyarellenes” koszov√≥i par√°zs. India harckocsikat vez√©relt a pakiszt√°ni √©s a k√≠nai hat√°rra, csak √ļgy, mik√∂zben K√≠na kiegyezni l√°tszik Vietn√°mmal, s n√°lunk meg √©ppen vietn√°mi kereskedelmi konferencia zajl√≥dik √©s k√∂tnek p√°r szerz√Ķd√©st is m√©g a fagy meg√©rkez√©se el√Ķtt.

Persze nem kell mindenben kapcsolatot l√°tni, mert √ļgy n√©z ki, hogy az angolsz√°sz zsidajok francia ter√ľleten titkos katonai rakt√°rakat t√∂mtek teli hadanyaggal, mert √Ķk m√°r tudt√°k, hogy egyszer csak elj√∂n a D-Day napja √©s Rommel az √°t√°ll√≠tott germ√°n csapatokkal nekironthat az √ļjs√ľ-TET√õ „bar√°taival” a szovjeteknek. Mindez be volt programozva, de mindig van egy kis bibi. Most is.

India fegyverkezik, pedig olyan aranyosak, h√°t n√©zz√©tek csak meg. Ehhez k√©pest a Mauz√≥leum el√Ķtti √Ķrs√©gv√°lt√°s is csak matin√©-m√Ľsor.

Pakisztán és India között minden este így zárják le a határt!

Link

Milyen ismer√Ķs ez az indiai lobog√≥, nem?


Schwarzeneger is hazat√©rt, St√°jerorsz√°gba, de nem hiszem, hogy ez nem technikai l√©p√©s. A Termin√°tor vissza fog t√©rni mert √Ķ az√©rt „eur√≥pai” √©s √≠gy es√©lye van az USA-ban a mindenf√©le repupi-demo-sokkal szemben. Biztos vagyok benne, hogy lesz m√©g szerep r√°osztva, ahogy a n√°lunk zombik√°kkal fogat√≥ fegyverkereskedelemmel is fizet√©skieg√©sz√≠t√©s√©rt nyomul√≥ Brad Piti. Mindegy a h√≠r, csak fegyver legyen benne, vagy akna √©s kitelep√≠t√©s, baleset, roncsok, ment√Ķ, katasztr√≥fa-elh√°, t√Ľzolt√≥, b√≠r√≥ √©s √ľgy√©sz, no meg HAL√ĀL. Teljesen mindegy, csak f√©lelmet sz√ľlj√∂n, retteg√©st degener√°ljon a l√°tv√°ny √©s a „hallv√°ny”. Sz√©pen viszik bele a cs√Ķd tudatos√≠t√°s√°t a parasztba, csak nem mondj√°k ki, hogy az, viszont mindent √°llamos√≠tanak, ami eddig √∂nkorm√°nyzati volt √©s fizet√©sk√©ptelenn√© v√°lt, ugyanakkor az √ľzemanyag √°r√°val, √ĀFA-val √©s mindenf√©le manipul√°c√≥ikkal m√©g janu√°rig akkor is ki akarj√°k h√ļzni, ha k√∂zben cig√°nygyerekek potyognak a kar√°csonyf√°r√≥l. Nem is ragozom a „hazai” helyzetet, mert minek is?

Tegnap kaptam jelz√©st, hogy a katasztr√≥fav√©delemnek az √°l-Piny√≥ kiadta uk√°zba, hogy ne nagyon izgassa √Ķket a k√∂z√ľleti sz√°mla. Nem kell fizetni! Erre a kis id√Ķre m√°r minek, hisz valami nagyobbra kellene sz√°molnunk, ahol minden√©rt meg lehet fizetni v√©gre.

Figyeljetek csak ide? Ma m√°r nem k√©rd√©s, hogy fegyverkez√©si verseny van, s az sem, hogy strat√©giailag tervezett l√©p√©sekkel n√©z√ľnk szembe a vil√°g b√°rmely zug√°ban, √ļgy a Kauk√°zusban, ahol a gr√ļz-√∂rm√©ny zsid√≥-k√©rd√©s ugyan√ļgy fegyverkompatibilis megold√°s ir√°ny√°ba mutat, mint n√°lunk. A t√°rgyal√°sok m√°r csak finom√≠tanak a r√©szleteken √©s leosztj√°k a szerepeket a „h√°bor√ļ ut√°ni” elrendez√©ssel kapcsolatban. Ez bizony m√°r strat√©gia a jav√°b√≥l. Mondok erre egy p√©ld√°t a v√°ltoz√°sok k√≥dol√°s√°ra. A minap megn√©ztem a Shaolin c√≠mmel fut√≥ legfrissebb k√≠nai filmet. Olyan honkongi be√ľt√©ssel, de maxim√°lis odaad√°ssal k√©sz√ľl. R√∂viden a mondanival√≥: megy a harc a hagyom√°nyok ellen a hatalom√©rt. Helyi kiskir√°lyok, t√°bornokok viaskodnak √©s √∂lik egym√°st (ez l√©nyeg√©ben a „v√∂r√∂s K√≠na” k√©pe), majd megjelenik a sz√≠nen a modern fegyvereket √°rul√≥ angol, aki vasutat √©p√≠tene, de emellett m√Ľkincseket rabol √©s kihaszn√°lja a polg√°rh√°bor√ļt a saj√°t c√©ljaira. Nem b√°nja, ha sz√≥ szerinti testv√©rh√°bor√ļ zajlik, s√Ķt ezt t√°mogatja is. A f√Ķh√Ķs l√©nyeg√©ben egy szellemi-lelki pr√≥b√°n megy kereszt√ľl √©s √≠gy ker√ľl a m√°r j√≥l ismert Shaolin kolostorba…, na ott azt√°n m√°r Jackie Chan a szak√°cs. √ē is egyre t√∂bb k√≠nai filmben mutatkozik meg. A kor√°bbi gonosz vezet√Ķ, aki minden tov√°bbi n√©lk√ľl √∂lt, az iskol√°ban buddhist√°v√° szentes√ľl √©s a testv√©r√©vel a v√©g√©n megharcolja a mag√°√©t.
Link
Persze meg√∂lik az ap√°tot √©s persze a f√Ķh√Ķs is meghal √©s a gyilkos √∂ccs√©t is megmenti, mik√∂zben az angolok √Ķket √©s a templomot √°gy√ļzz√°k. A halott „megt√©rt” egyenesen a Bronz-Buddha √∂l√©be esik √©s k√∂zben az√©rt sokszor f√≥kusz√°lnak a szobor mell√©t √©kes√≠t√Ķ napker√©kre.


Persze van tanuls√°g is. Az angol-zsid√≥ az ellens√©g √©s a testv√©rh√°bor√ļ √©rtelmetlen, mik√∂zben vissza kell t√©rni az √©rt√©keinkhez √©s a vall√°shoz √©s a szimb√≥lumot is hely√©re kell √°ll√≠tani. Nem v√©letlen volt Hitler „horogkersztje” a kiford√≠tott univerz√°lis szimb√≥lum. Azt√°n az is eszembe √∂tl√∂tt, hogy nem √°m a j√≥ papok azok, akik „√ľdv√∂z√ľlnek”, mert √Ķk csak √ļgy vannak, mint ahogy a tud√≥s, tan√≠t√≥ j√≥ emberek szoktak, hanem m√©gis a val√≥di h√Ķs a „t√©kozl√≥ fi√ļ”, aki megb√°nja b√Ľneit. No ett√Ķl tartok kicsit, ett√Ķl az √ļjabb csal√°st√≥l a katolicizmus tekintet√©ben is, mert annyi mocsok lesz hirtelen olyan szent, hogy csak gy√Ķzz√ľnk pillogni hozz√°. No nem baj, mert nem az √©n dolgom ez sem, csak √©szrev√©teleztem, hogy l√°tom ezt is.

Ahogyan azt is, hogy az usa strat√©giai anyahaj√≥i mind egy sz√°lig poz√≠ci√≥ba √°lltak √©s nem v√©letlen a fenyeget√Ķz√©s Ir√°n ir√°ny√°ban sem. Ugyan m√°r √©vek √≥ta h√ļz√≥dik, tol√≥dik, ny√ļlik ez a h√°bor√ļ-l√°t√°s, de ha j√≥l csin√°ljuk, akkor marad a fenyeget√©s √©s k√∂zben az√©rt csak kialakul az a „folyos√≥”, amely Magyarorsz√°got is mag√°ba foglalva g√°tat szab a nyugati zsid√≥ parazit√°k √©s a keleti „√ļj vil√°g” rendesebb √°llamai fizikai hat√°rainak. A nagy helyezked√©sben a Baltikum, Lengyelorsz√°g, Cseh-szlov√°kia, Magyarorsz√°g, Rom√°nia, Szerbia, Horv√°torsz√°g…√©s a Balk√°n tartozik majd ide. K√©rd√©s csak annyi, mibe fog ez ker√ľlni. Mennyi ember √©s mennyi embernek l√°tsz√≥ parazita megy erre r√°? Nekem sem mindegy a „mikor”, mert k√∂zben az√©rt sok a tennival√≥nk √©s az ennival√≥ meg igencsak sz√Ľk√∂s lesz. Most leleplezik az √°tcsomagolt, le√°rt szavatoss√°g√ļ √©s egy√©b sil√°ny „nyugati” term√©kek csak a magyaroknak sz√°nt kontingens√©t, amelyr√Ķl m√°r k√©t √©ve is √≠rtam, majd kider√ľl, hogy a min√Ķs√©g√©rt fizetni is kell m√©g t√∂bbet, mint eddig √©s √≠gy tov√°bb…, azt√°n m√°r k√©szen is vagyunk. Mondom √©n, hogy az el√Ķrehozott v√°laszt√°sokra m√°r szuronyokkal kell az urn√°khoz j√°rulni √©s oda a gazemberek krema-por√°t kell belesz√≥rni! √Čn b√©k√©s term√©szet√Ľ vagyok, de ha rajtam b√°rmi is m√ļlik, sz√°mukra nincs bocs√°nat s j√≥, ha ezt m√°r most megjegyzik.


HozzŠszůlŠsok

# | taskeszi taskeszi - 2011 10 14 ¦ 19:36:06
Nyilván Oroszország megtámadása kényszerlépés,hiszen 2004 rég volt,mikor is:
.....h√°bor√ļ kellemes,√©s m√©lt√≥ b√ļcs√ļ lenne izrael sz√°m√°ra,aki m√°r alig v√°rja,hogy politikai menek√ľltjei ben√©pes√≠ts√©k mind a K√°rp√°t-medenc√©t,mind a Balk√°nt,√©s Lengyelorsz√°got!Izrael olyan kitelep√≠t√©si kapacit√°ssal rendelkezik,hogy 48 √≥ra alatt ki √ľr√≠theti lakosainak minimum 80%-√°t! Ezt a man√Ķvert 2004-ben hajtott√°k v√©gre,a F√∂ldk√∂zi-tengeren kereszt√ľl,amiben r√©szt vett a NATO katonai g√©pezete,k√∂zt√ľk a Magyarorsz√°gi katon√°k is!Most azonban harap√≥fog√≥ is van,mivel T√∂r√∂korsz√°g katonai ellen√Ķrz√©s alatt tartja a Suezi-csatorn√°t,√©s term√©szetesen a Boszporusz-Dardanell√°k √°tj√°r√≥it!....
http://www.mnszen...al-szemben -tegnap ugrott be,hogy volt ilyen.

Ha ebbe most megint belek√∂p√ľnk,akkor m√°r nem tudom milyen verzi√≥t tal√°lnak ki?!

Kicsit visszatérve a mit tudomén melyik cikkedre,mikor írtad,hogy nem kapcsolják le a lapot.Na ha lekapcsolják az oldalakat,akkor ki gondolkodik?
Azt sem tartom kiz√°rtnak,hogy az internet kapcsolgat√°st m√°r nem tudj√°k olyan egyszer√Ľen v√©ghez vinni,mert h√°t er√Ķs a keleti sz√©l...
# | valahun valahun - 2011 10 14 ¦ 20:10:22
A bibliai t√©kozl√≥ fi√ļ t√∂rt√©net√©ben a teol√≥giai magyar√°zat szerint van egy csavar. Nem az a t√©kozl√≥ aki elk√≥tyavety√©li a juss√°t, de megb√°nja azt, hanem az otthon maradt testv√©r, aki sz√≥v√° teszi, hogy az atya megbocs√°tott a testv√©r√©nek.
Hogy aztán a szereposztást ki, hogy gondolja, melyik szerepbe helyezkedik az más kérdés, mint ahogy az is, hogy a volt hittantanárom a másik csapatban focizik...
# | postaimre postaimre - 2011 10 14 ¦ 20:27:12
Vala, √©n el√©g romantikus alkat vagyok, de olyan "SZIR√ĀN√ďSAN". Szerintem nincs baj a t√©kozl√≥val, de √Ķ nem gyilkos, hatalom√©hes ..., csak "fegyelmezetlen". A mester is elk√ľldi a tan√≠tv√°ny√°t szerencs√©t pr√≥b√°lni √©s v√°rja, hogy b√∂lcsebben t√©rjen vissza. Ezzel nincs is baj. A csavarral m√°r igen. Nincs r√°val√≥ anya.

Taskeszi, mindig akad a kirak√≥sban egy-egy r√©szlet, ami nagyon f√°j nekik, hogy el√Ķker√ľl. Hogy mi√©rt megy m√©g a honlap? J√≥ k√©rd√©s. Van egy√©b dolgom is √©s a csal√°d meg fogja √ľnnepelni a napot, ha azt mondom, hogy nincs m√°r mi√©rt, ki√©rt le√ľln√∂m a klaviat√ļr√°hoz. Persze, f√ļjdog√°lnak azok a keleti szelek, de egyel√Ķre csak a zsid√≥ vitorla dagadozik t√Ķle, s ett√Ķl az√©rt nagyobb teljes√≠tm√©nyre k√©pes egy adag babguly√°s is. √©n nem √°ll√≠tom le, mert mi√©rt is, de vagytok m√°r annyian, hogy az√©rt el tudn√°m viselni, ha nem kellene m√°r "tartanom" a h√°tam. Ezt a szintet r√©g meghaladtuk √©s igaz√°b√≥l csak annyi sz√ľks√©g van r√°, hogy a tudat megmaradjon, hogy m√©g van. Kelet ide, vagy oda, annyira nem √©rdekel, hogy szinte m√°r √ļgy √©rzem, hogy el√©rtem a Nirv√°n√°t. Tudod a szagszolg√°lat mindenhol egyforma, mert csak egy titkos-szolg√°lat van, csak az als√≥bb szinten ezt nem tudhatj√°k, mert √©rtelmetlen lenne a b√°b√ļnak a t√°bl√°n pislogni, ha r√°j√∂nne, hogy csak egy b√°b√ļ. Brzezinski ezt biztosan pontosabban defini√°ln√°, de h√°t √Ķ a profi, mi pedig csak armat√ļr√°k vagyunk.
# | kiszehajt√°s kiszehajt√°s - 2011 10 14 ¦ 22:20:49
Ezekb√Ķl az elsz√°nt tekintet√Ľ Ferencv√°ros-szurkol√≥kb√≥l (h√°t olyan z√∂ld-feh√©r mindegyik, lukas s√≠maszkban) j√≥ lenne egyp√°r itt Magyarorsz√°gon is...

A balra forgó Napkereszt a Holdat, a jobbra forgó pedig a Napot jeleníti meg. Ezt minden nácifasisztának illik tudnia :D
# | professor professor - 2011 10 14 ¦ 23:25:13
Gyaur! Itt azt,hogy ki mit hogy mikor mi √°ltal stb. tett a nemes c√©l√©rt, igen relativ meg√≠t√©lni.. az lenne ez√ļttal el√Ķbbreviv√Ķ, ha ezt ki tudn√°d fejteni, √Ķk ott milyen jelleg√ľ tev√©st v√©lnek akt√≠vnak elfogadni?? Ki mit kock√°ztat, stb. minden relat√≠v, nekem el√Ķbb pl. vmi er√Ķs hiba√ľzenet j√∂tt, mikor ide akartam √≠rni..de √ļjra pr√≥b√°ltam.. azt se felejts√ľk el, hogy mikor valaki maga l√°b√°ra √°ll, elszakad √ļgymond a forradalm√°r megmond√≥ emberekt√Ķl, j√∂n egy kis intervallum, sz√ľnet, √©s ut√°nna lobban be √ļjra.. lehet sok embern√©l ez hoszabra ny√ļlik, valamint, nek√ľnk sokkal t√∂bb forog kock√°n, minden l√©p√©sn√©l, ahogy ezt √©rzeni v√©lem.. k√≠nain√°l l√©p hely√©be ezer, oroszn√°l 100, perzs√°n√°l 70.. itt???? 2? 3???????????
# | Kam√©leon Kam√©leon - 2011 10 15 ¦ 02:44:37
Minden tiszts√©g√©t√Ķl megfosztj√°k a volt p√©nz√ľgyminisztert Oroszorsz√°gban
http://www.napi.h...98507.html

41 milliárdot kell fizetnie Timosenkónak az állami kasszába
http://atv.hu/cik...=hirkereso

Mindegyik ukr√°n eln√∂k el√≠t√©lhet√Ķ lenne a Timosenk√≥nak felr√≥ttak alapj√°n?
http://www.oroszh...ak-alapjan

Oroszok √©p√≠tik a belarusz atomer√Ķm√Ľvet
http://www.napi.h...98500.html

Olcsóbb lesz az áruszállítás
http://www.piaces...litas.html

Rohamosan növekszik a légiutas-forgalom Oroszországban
http://www.jetfly...orszagban/

K√≠na figyelmeztette Putyint: az USA vil√°gh√°bor√ļt akar
http://www.jovonk...borut-akar

Orosz válasz az amerikai rakétavédelmi rendszerre
http://www.oroszh...rendszerre

FT: A felzárkózók adnának pénzt Európa megmentésére
http://www.napi.h...98778.html

Megvan a Die Hard 5 c√≠me √©s a premier id√Ķpontja
http://www.sg.hu/..._idopontja
# | Kam√©leon Kam√©leon - 2011 10 15 ¦ 03:34:28
# | postaimre postaimre - 2011 10 15 ¦ 09:48:31
Gya√ļr, a "por siet, a k√Ķ r√°√©r"! El√Ķsz√∂r is, ha mi nem vagyunk, akkor minden val√≥sz√≠n√Ľs√©g szerint m√°r h√°bor√ļ lenne, de vagyunk, √≠gy kaptak id√Ķt, lehet√Ķs√©get. Siker√ľlt beleny√ļlni a glob√°lis zsid√≥-mechanizmusba. A kalm√°rok, kalm√°r-m√≥don akarj√°k megoldani a k√©rd√©seket, √°m ez r√©gen nem az. Az elej√©t√Ķl fogva. Most tanulm√°nyozom a t√∂rt√©nelem √©rdekesebb, √ļjkori fejezeteit. Nos, a kaptafa ugyanaz √©s ne hidd, hogy nincsenek "√∂sszebesz√©lve". Szintek vannak, beavatotts√©gi fokozatok √©s ennek megfelel√Ķlen cselekszenek. Ha nincs fenyegetetts√©g (ez mindig a v√°ltoz√≥ szereppkr√∂l), akkor nem lehet a fenyeget√©sre reag√°lni sem. Tudod, ez olyan, mikor √ļgy akarunk megruh√°zni valakit, hogy a v√©g√©n m√©g √Ķ k√©rjen bocs√°natot. Megbesz√©lem a haverommal, vagy r√°veszek egy kev√©sb√© havert, esetleg nyiltan ellens√©ges alakot, hogy l√∂kj√∂n meg, √ľss√∂n meg, de persze sz√°m√≠tok r√° √©s √ļgy fogok elesni, hogy a m√°sik ne tudjon kit√©rni el√Ķlem. Ez egy nagy sz√≠nh√°z. A vil√°gorrm√°ny m√°r m√Ľk√∂dik r√©gen, max egy kicsit most bajban vannak, mert sok "vezet√Ķ" k√©nytelen volt felfogni, hogy a bilderberges orgi√°k √°ra t√ļl nagy √©s √Ķk sem fogj√°k meg√ļszni. Tudod, ez a TUDAT fura dolgokra k√©pes. Persze a k√≠nai mosolyogva veszi az akad√°lyt a r√° szabott szerep szerint, az orosz meg morogva, vicsorogva, de nem a vil√°ghelyzet miatt, mert az tervezett, hanem az a gond, hogy fogj√°k, hogy tudj√°k ezt "eladni" a n√©peknek, nemzeteknek? N√°lunk is csak ennyi a probl√©ma. Azon a szinten, amir√Ķl √©n besz√©lek √©s ami val√≥j√°ban van, mindez m√°r h√©tk√∂znapi motiv√°ci√≥k √©s √©rtelmezhet√Ķs√©g felett √°ll√≥ megl√°t√°sokr√≥l √©s mozgat√≥rug√≥kr√≥l lehet besz√©lni. A vil√°g v√°ltozik √©s az emberis√©g t√ļl√©l√©s√©nek z√°loga, hogy k√©pesek lesz√ľnk-e mi is, k√ľl√∂nben kihalunk, mint a kivi. A zsid√≥-mentalit√°snak v√©ge van, de oly m√©lyen gy√∂kerezik a jelenlegi hatalmi strukt√ļr√°ban, hogy szinte kiirthatatlan. √Čn tegnap is arra k√©rtem a kutat√≥kat, hogy ha tehetik akkor ne "gaty√°zzanak", hanem verjenek m√°r oda √©s biztass√°k erre a kinti kontaktjukat is. Ezek a jelenlegi "hatalmak" nem √©rtenek a sz√≥b√≥l √©s ha m√°r e kell pusztulni, akkor legal√°bb legyen "√©rtelme". Mondtam, hogy nyugodtan s√ľssenek meg p√°r anyahaj√≥t minden katonai szuperhatalmi arzen√°lb√≥l, s mikor le√ľlnek v√©gre ny√≠ltan is besz√©lgetni, akkor k√∂zben is verjenek oda p√°r milli√≥ f√∂l√∂tti lakos√ļ v√°rosukra. Ne maradjon, csak √ľveg azon a ter√ľleten! Persze cs√ļny√°n hangzik, de nem fog f√°jni, az √©rintettek nem √©reznek f√°jdalmat a marad√≥k pedig tal√°n k√©pesek lesznek egy √ļj vezet√©ssel a hely√©re tenni a dolgokat. A jelenlegi rendszer egy zsid√≥-maffia rendszer, ha, ha az oligarch√°kat, ha a tri√°dokat, ha a jakuz√°t n√©zz√ľk is. Ugyan most beindult egy romantikus pozit√≠v PR, de ez az is jelenti, hogy √∂nmag√°t nem v√°lthatja le egyik rendszer sem. N√©zd, vel√ľnk √ļgy lehetnek a k√≠naiak √©s az oroszok is, de m√©g a zsid√≥ maga is, hogy "hasznos h√ľly√©k" vagyunk, mert azzal, hogy √Ķk nem merik √©s nem tehetik, hogy kimondj√°k az igazat, mi ezt itt megtehetj√ľk "szabadon" √©s erre √Ķk √©p√≠thetnek, mert hivatkozhatnak r√°nk, hogy mi nem √Ķk vagyunk √©s m√©gis igaz, ami itt le van √≠rva. Magyarul, mindenki sz√°m√°ra hasznos az, ami itt megy, azon a bizonyos magas szinten. Ezen t√ļl viszont komoly agg√°lyok mer√ľlnek fel, mert nagy √°m a hallgat√°s, b√°rmit nyilv√°noss√°gra hozunk. Hogy tito-kban mit machin√°lnak √∂ssze-vissza az legyen az √Ķ dolguk, minden esetre egyik f√©lt√Ķl sem v√°rok semmi j√≥t. Ez az "emberi" alapterm√©szet. Nyugodj meg, ha rajtuk m√ļlik, akkor - amint nem veszik haszn√°t az ingyen rekl√°mfel√ľletnek-, ugyanazt csin√°lj√°k, mint az "ellenoldal". Mert NINCS ellenoldal, csak annak a l√°tszata van. Egyel√Ķre nem akar meggy√Ķzni egyik "h√°latelt" nagyhatalom sem az ellenkez√Ķj√©r√Ķl √©s nehezen is menne. Egyre nehezebben, ahogy az id√Ķ telik. El√©g csapdahelyzet ez mindenki sz√°m√°ra, √©pp√ļgy nekik, mint itt nek√ľnk. Tudod p√°r hazugs√°ggal m√°r szembes√ľltem a "partneroldalr√≥l" √©s ez nem bizalomgerjeszt√Ķ t√°rgyal√°si alap. Alapb√≥l hazugs√°gra √©p√ľl a rendszer √©s ez nem lojalit√°s k√©rd√©se, ha egyszer felismerted.

Ismersz m√°r, hogy velem lehet √©rtelmesen besz√©lni √©s el tudom fogadni a nehezen √©rthet√Ķ okokat, indokokat is b√°rmir√Ķl legyen sz√≥, √°m a l√°tszat ellen√©re azok, akik annak mutatj√°k magukat messze nem urai a helyzetnek. A s√∂t√©tben tapogat√≥znak √Ķk is. Nos, az√©rt lesz √©s ehhez kell a h√°bor√ļ, melyet most is szerveznek.
Az oroszok √©ppen egy√ľtt gyakorlatoznak kal√≥zkod√°s-ellen az usa flott√°j√°val √©s az is kider√ľlt, hogy meg kell v√°rni, m√≠g Obam√°t lev√°ltj√°k, mert akkor sok minden eld√Ķlhet.

Gyaur ezek h√ļzz√°k az id√Ķt √©s ez √©rthet√Ķ. Folyamatos fenyeget√©sek k√∂zepette megy a gazdas√°gi, geostrat√©giai, politikai t√©rnyer√©s. Mint katona, √©rtem ezt √©s helyesnek is tartom, √°m mindez a porhint√©s r√©sze, k√∂ze sincs a l√©nyeghez ami engem meg√©rintett.

Kam√©leon, ez szemet gy√∂ny√∂rk√∂dtet√Ķ. Mikor lesz mindez √©l√Ķben is l√°that√≥, mondjuk a Kossuth t√©r 1. sz√°m alatt √©s felett, mellett?
# | mah-gar mah-gar - 2011 10 15 ¦ 12:08:52
Imre !

Megn√©ztem "Az √ľzenet" filmet, amit kirakt√°l, az √∂sszes r√©szt. Sokkol√≥ volt, annak ellen√©re, hogy az alapinform√°ci√≥k a jelen√©sek k√∂nyv√©r√Ķl, a szabadk√Ķm√Ľvess√©gr√Ķl m√°r k√∂ztudottak. A megd√∂bbent√Ķ sz√°momra az √ļj vil√°grend bevezet√©s√©nek m√≥dszere. Itt kapcsol√≥dik egy h√©t elej√©n kitett link a "kollekt√≠v tudatv√°lt√°s vagy vil√°gel√©gedetlens√©g " . Ebben besz√©lnek a vil√°gszerte b√©k√©sen t√ľntet√Ķkr√Ķl, √Ľl√Ķsztr√°jkol√≥krol, akik megel√©gelt√©k a glob√°lis kapitalizmust, √©s m√°st akarnak. Akiknek nincs egys√©ges vil√°gk√©p√ľk, ideol√≥gi√°juk, vezet√Ķj√ľk, csak elkezd√Ķd√∂tt a fenn√°l√≥ rend elleni forradalom. Lehet ezeknek az √©l√©re fog √°llni Lucifer, mint antikrisztus? Lehet √≠gy j√∂n el az √ļj vil√°grend, hogy a t√ľntet√Ķ t√∂megek akarj√°k √©s v√°rj√°k, √©s nem r√°nkk√©nyszer√≠tve lesz? A p√©nzhatalomnak csak addig van sz√ľks√©ge a p√©nzre, am√≠g leig√°zza a n√©peket, ut√°na nincs, teh√°t k√∂nnyen bevezetheti a p√©nz n√©l√ľli chipes vil√°got. Megcsin√°lt√°k a v√°ls√°got, k√ľsz√∂b√∂n a h√°bor√ļ, √©hins√©g, j√°rv√°ny, √©s kinyitja az eserny√Ķt az el√©gedetlenked√Ķ t√∂megeknek. K√∂sz√∂n√∂m a linket, hely√©re ker√ľlt p√°r dolog megint.
# | Cezarfi Cezarfi - 2011 10 15 ¦ 12:40:45
Tegnap, péntek éjjel az USA hideg zuhannyal kényeztette a párizsi euró-mentöakció tanácskozás résztvevöit, mikor bejelentették, nem hajlandók hozzájárulni az IMF forrásainak kibövitéséhez. Azaz, az európaiak mentsék meg saját magukat. http://tinyurl.co...
Ez igen kecsegtetöen hangzik, de mint Imre mondta, a kulönbözö bábukat egy szereplö irányitja. Talán inkább azt akarják elérni, hogy belekényszerítsék az európai országokat a feltétel nélkuli gazdasági kapitulációba?

HozzŠszůlŠs kŁldťse

HozzŠszůlŠs kŁldťsťhez be kell jelentkezni.
GenerŠlŠsi idű: 1.01 mŠsodperc
65,995,417 egyedi lŠtogatů