Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Rigolyás gójok bolygója

NaplóKellemes mesterséges viharokat kívánok mindenkinek, a nem létezõ határokon innen és -ha lenne-, akkor túl. Már nem is illik ragozni az idõjárás- befolyásolás szám – és mértani relációit, mert talán már elég köztudott a téma, de az is igaz, hogy az emberek zöme azt sem látja, amitõl a szeme már kifolyik. Egyik rendõr barátom akképpen fogalmazott, hogy mindenki maga döntött a sorsáról és ítélte életre, vagy halálra. Mélységes egyetértésem! Olyan húrokat sikerült megpengetnünk, hogy aki akarta, az megértette, aki kereste az információt, az megkapta, amire vágyott, de aki sem hinni, sem érteni, sem tudni nem vágyott, csak a ”messiást” várta fehér táltosán, annak már mindegy mi volt, mi lesz. Kicsit belefáradtam a "hülyék" ébresztésébe. Talán éppen jókor, mert erre már nincs szükség és igen intoleráns lettem – ennek megfelelõen. Holnap délutánra barátom meghívott egy Szala-Kétpó rendezvényre, ahol a magyarok játszanak folklórt magyaroknak és akik még elvegyülnek köztünk. Beszélgetni hívtak, baráti társaságba, s miután Vera a szombati mûszakból hazaér, nem ellenezte, hogy elmenjek, hátha lesz ott pár értelmes ember, aki még nem tudja mi a csízió. Sajnos még mindig sokan nem tudnak, de nem tudják, hogy nem tudnak. Pedig nem ártana, mert így õk ártanak. Elsõ sorban maguknak, de másoknak is nem kicsit.

Tessék értelmezni a dolgokat, mert semmi nem az, aminek látszik! Már Moszkva közvetít Líbiával kapcsolatban is, de már a szíreknél is erre kéri õket Izrael.

„Pár aprócska tény
Egyébként nem véletlen, hogy letiltottak az allitolagos balhe idejen Egyiptomot a netrol.... meg ne adj Isten kiderult volna, hogy nincs semmi latvanyos. Plusz erdekes nem erdekes Irannak tenyleg van atomfegyvere, csakhogy a voros tenger felett meg a Suezi csatorna felett, plusz az arab obol felett atvette a teljes kontrolt. Strategia szempontbol jol lekussoltak a szabdvakolok a pofara esest, nem jott be a nagy vilagcsendor duma. Kuss van rendesen Egyiptom ugyben.Ugyanis nagyon nagyon nagy zakot kaptak. Villognak Libiai kamu maszlaggal. De geostrategia szempontbol Libia a beka segge alatt sincsen....

aramis1960
06/01 21:22

Forcsaságok:
Egyiptomot agyonmisztifikalta a zsido media mekkora nagy zurzavar volt nos NEM VOLT! KAMU AZ EGESZ! Egyik baratom es parja ma ment vissza angliaba mert ott elnek evek ota. Allitolag amikor nagy balhe volt a zsido media szerint. Nem vót semmi látványos csak hosszú kések éjszakája faraó módra. Apropó Líbia.... nos mesterséges balhékeltés zsidó módra egyébként pont akkor és pont aznap kaptam ott lévõ honfitársainktól, hát az is kamu ürügy, ott is szép csendben zajlottak az események. Vén róka kivár és nem ajvékol, mint a zsidócsótányjaink. Hanem szépen csendesen megejtik, azt amit meg köll. Apropó am,elyik kutya ugat az nem harap szoktam mondani volt. Apropó Gyöngyöspatai mûmayer balhehoz is lenne par keresetlen szavam.... Az utolso részletig tudom mi és hogyan történt. KAMU média szarkavarás közepedte... kicsit máskép volt mint ahogy ezetet egyesek tálalták vagy szándékosan vagy totál gyökérségbõl. Ide nem ez kell, hogy Óbégassunk azt hagyjuk meg a fattyú koppásokra, majd óbégatnak ép eleget, amikor kiborul abili. Fiuk lányok okosabbak vagyunk ezektõl a patkányoktól, NE kúrjuk el mellépofázással. Van ennek a nemzetnek élõsködõ elkúrója elég!”

Miközben Koreákban megindult az eszmecsere, a barátkozásról túl sokat nem írnak nálunk, csak annyit, hogy a továbbiakban TILOS Dél-Koreában az északi vezér képére lövöldözni! Azért ez elég lényeges változás.

Közben elkezdték a katolikus egyház átalakítását is. Egayelõre csak finoman közelítik a pravoszláv és a római katolikus témát és cikkeznek a templomok hasonlóságáról, azonossságáról, de a vége az kell legyen, hogy Rólma, vatikán dominanciájának nem csak csú-fos, de látványos vége kell legyen. Ezt most nyomdokolják, finomítják és ugye pont most ünneplik az Olasz egység évfordulóját is, így minden út most még Rómába vezetett. Ez elég nagyszabású terv, de érdemes odafigyelni rá! A románok zöme is vagy istentelen, vagy pravoszláv. Nem hiszem, hogy két napnál tovább tartana ott is egy vallásháború, ahogy délebbre sem húzódhat tovább, nem is beszélve a görögökrõl, akik ugye görög-keletiek és már ott is vagyunk az egyházszakadás témájánál, „Konstantinápolyban”, ami most ugye hol is van?
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_egyh%C3%A1zszakad%C3%A1s)

Tán nem egyházegyesítés lészen elõkészítve vala, kérem alássan? Romkat helyett ortodoxia? Ha mindez „reformokkal” és az igazság aranyveretes kinyilvánításával jár, akkor áldásom rá! Így a vallási-felekezeti középpont is kicsit keletebbre helyezkedik, ami ugye híven tükrözi a gazdasági, katonai, politikai tendenciát és „közakaratot”.

Lépjünk tovább és ne menjünk lépre!

„Szia Imi!
A Pusztavacsi laktanyát lõszer raktárnak, és szerelõ bázisnak használják. Anno itt kezdték el szétszerelni, és megsemmisíteni az orosz lõszereket, de nem olyan rég elkezdték õket össze szerelni. Állítólag rájöttek arra, hogy nagyobb a romboló hatása, mint a NATO lõszereké?! A laktanyában nagy többségben civil alkalmazottak dolgoznak. ...Tüzérségi lõszerek. Az egész országból ide szállítják a lejárt szavatosságú lõszereket, szétszerelik, majd felújítják õket.
Áldás!”


Ez a lõszer nem lósz@r, s ennek bizonyítéka, hogy véletlen a mossad felrobbantott egy orosz lõszergyárat, mert véletlen ez volt a dolguk. Mindezt jókor idõzítette, mert ugyan Obama örökké úton van mostanság, mert félti a valagát, hogy úgy járhat, mint J.F. Kennedy – s ha már úgy is kiegyezett a medvével, akkor Izraelnek így is és úgy is lõttek! De lõnének már legalább, mert addig itt sem lehet lekaszálni a CAHALT és a sok mossad által felfegyverzett, kiképzett, bedrogozott identitászavaros cigány bûnözõt. Jöhetnének már azok a „kéksitykások”, bár a türelem az, amikor a birkát terelem!

Peresz az oroszoktól kért segítséget Szíriával szemben. Kérte, hogy kevesebb rakétát szállítsanak és mérsékeljék a kapcsolatot Iránnal is. Mindez Rómában történt, az olasz állam 150 éves fennállásának ünnepén. Medvegyev pedig jelezte Persznek, hogy le kellene állniuk a jeruzsálemi építkezésekkel és takarodjanak vissza az 1967-es határok mögé, ahogy azt Obama is javallotta.
Ram Emanuel, Obamára hivatkozva közben megerõsítette, hogy Izraelt az USA támogatni fogja.
Az USA zsidajai egy hajónyi rakományt készítenek a június végén elindítandó „szabadság flotilla” számára, hogy eljusson velük Gázába. Ezek a rendes zsidajok milyen készségesek egyszerre.

A szír elnök és a rendszer bukását jósolják 60 napon belül
Csapatösszevonást hajt végre a CAHAL Izrael északi határán
A gmailt „kínai” kibertámadás érte
Dagan jóslata szerint szörnyû baj é készülõdik. A Mossad vezér már csak tudja, de nem igen reklámozzák ott sem, miket is mondd, mert ha megértetnék, akkor tudhatnák, hogy Izraelnek VÉGE! Dagan tudja ezt!

Olvasom, hogy a Gój Mocisok is aktivizálták magukat, Mészáros Imrével az élen, aki azért NBH-s fõtiszt – de csak alibibõl, mert egy valamire való nemzeti radikális gondolkodó vagy zsidó, vagy NBH-s, vagy CIA-Mossados, esetleg mindhárom. Még jó, hogy a hírek szerint Imre barátom aktív volt a Taxis blokád idején is, de akkor még a CIA állományában, de mint Taxi-sofõr – ahogy ezt nemrég egyik volt motorostól megtudtam. Tán valami hasonlatosra készülnek a kétkerekû közlekedõk bevonásával, mint „egyenruhás bûnözés” képviselõi, ahogy azt egy másik zsidaj megfogalmazta.
(http://hirszerzo.hu/belfold/20110413_andrassew_goj_motorosok)

Nos a gój mocisok annyira nácik, kedves holokamu-túlélõ Iván, mint te magad!

http://andrassew.blogspot.com/2011/06/ciki-meszaros-imre-goj-motorosok-elnoke.html

A rágalmazás nem szép dolog!
Tessék betekintést nyerni a gördülõ „nemzetiek” taglistájába! Mindjárt áthatjuk is Lázár kollégát, aki nevét adta a CBÁ-hoz, és közben fogatot is haj. De ott van Kassai is és egyéb nemzeti radikális nemzeti és radikális.

Lázár Vilmos
tiszteletbeli elnök
hétszeres fogathajtó világbajnok
lazarvili@gojmotorosok.hu

Vezetõség:
Mészáros Imre (Imi Blues)
elnök, alapító tag
imiblues@gojmotorosok.hu
Janecska Zoltán
elnökhelyettes
harcos@gojmotorosok.hu
Rádai Péter
vezetõségi tag
bannerpeti@gojmotorosok.hu

Tagok:
Bacsa Tibor -alapító tag-
bacsatibor@gojmotorosok.hu
Bárány István
lovasmotoros@gojmotorosok.hu
Bereczki Tamás
sly@gojmotorosok.hu
Boros Gábor
almosgabor@gojmotorosok.hu
Csökmei Lajos
lajamotor@gojmotorosok.hu
Grauszmann Tamás
sogi@gojmotorosok.hu
Kassai Lajos
Lovasíjász
Katona József
galambasz@gojmotorosok.hu
Kiss Csaba
csebi@gojmotorosok.hu
Koltay Gergely zenész
alapító tag
Lázár Zoltán fogathajtó
hatszoros fogathajtó világbajnok
Lévai Zsolt
zsosz@gojmotorosok.hu
Szolga Attila
wolf@gojmotorosok.hu
Tátrai Tibor (Tibusz) zenész
alapító tag
Tóth Árpád
arpi@gojmotorosok.hu
Volentics Zsolt
zsolesz@gojmotorosok.hu

http://www.gojmotorosok.hu/

Én úgy tisztelem az NBH-t, hogy nagyon! Ott vannak mindenhol, ahol a nemzet szót kiejtik aszájukon, nehogy véletlenül a magyarra vonatkozzon! A múltkor egy Turul Táltosról derült ki, hogy két éve még NBH alkalmazott volt a szentem. Azóta rájött, hogy táltos, s ma már ott a csörgõsipka és a dob is -szóval minden kellék – amely szükséges a parasztvakításhoz.
A „gojokra” visszatérve nem is rég egy volt mocisuk erõsítette meg meglátásaimat. Semmi nem az, aminek látszik. Mészáros az ECHO tv-ben Vámos Gyuri mellett csinálja a mûsort, mert ugye ez így kóser. Emlékszem, mikor privátban beszélgettünk Imrével, akkor említette, hogy az átkosban, mielõtt „disszidált”, Horn Gábor volt az egyik tanára (de lehet, hogy mentorról volt inkább szó?), aztán keveredett külhonba és a CIA-hoz. A többit inkább nem írom le. Õ tudja mirõl beszélt nekem.
Közben az is kiderült, hogy a szimbóleum, a visszafelé nyilazó motoros félisten is egy jogvédett termék, mely miatt az eredeti gazdája eléggé morcos (ahogy azt tõle megtudtam – megjegyzem, rendszeres honlapolvasó). De most mindegy, a pletykákat hagyjuk, s koncentráljunk az „ egyenruhás bûnözésre” és a rendvédelmis tüntetésekre, no meg arra, hogy mindez összefügg, ahogy a Tóth-Tutschek ivadék tevékenysége is, vagy a hirtelen felszívódott nemzeti radikális zsidó párt, a Jóbbik szószólóinak ismertebb fertálya is kicsit visszafogta magát. A hírek szerint a nyári szünet után akarják õket rettenetesen megtolni, mert addigra már itt radikális nemzeti zsidó helyzet lesz. Persze lehet ez az etetés, mert közben készülnek a nemesek is a királyságra. Ma kaptam a hírt, hogy egy kis puncs van készülõben, habbal a tetején. Az NBH-Mossadnak ez jó móka lesz, de én a gesztenyét jobban szeretem, ezért hátradõlve nézem, hogy egyik gyökkettõ mit mûvel a másik köbgyökkel. A daráló mára csak ilyen. Ha megfigyeltétek, Gyöngyöspata óta a gárdistáknak se híre, se hamva. No ez sem véletlen, de ha már nem az, attól még remélem, hogy a Tökölön már egy hete éjjel is folyamatosan gyakorlatozó, rendõr felügyeletet élvezõ zsidaj-cigány Regenbogenek, ha elszabadul a haditerv, akkor nem gárdistáknak öltözve fognak majd fekete terepjárókon nyargalászni, kéklámpás felvezetõ autó-kísérettel, hanem hangosbemondón kiabálják majd, hogy Shalom!
A dolgok remekül alakulnak! Akit csak lehet, beterelnek a karámba, s akit nem, attól késõbb majd bocsánatot kérnek, ha élni akarnak. Na megyek, mert dolgom van, s az én dolgom nem más dolga.

Hozzszlsok

# | spartakusz spartakusz - 2011 06 03 ¦ 12:56:16
Szevasztok!
Irán Izraeltõl vett tartályhajót -

Mit szóltok mind ehhez?

http://www.hungar...

http://www.youtub...WYt8NghYFg

http://kuruc.info...
http://kuruc.info...

Házkutatást tartanak a TMRSZ-nél

Belányi Róbert · Gyakori hozzászóló · Budapest, Hungary
Nincs ebben semmi meglepõ. Keresik a fogást. A TMRSZ azóta szúrja a (szálláscsináló) hatalom szemét, amióta anno "lepaktált" a Jobbikkal. Ergo potenciális veszélyforrást jelenthet adott esetben.
1 · Tetszik · Válasz · Feliratkozás · 19 perce

Turi István · Gyakori hozzászóló · Szuhogy
Ez már nyílt hadüzenet! rendõrök mi van veletek? Vegyétek már észre, hogy most a ti bõrötökre megy ki a játék! Ha kell 9 millió magyar áll ki értetek csak, hogy rend legyen de akkor tartsátok is be.
1 · Tetszik · Válasz · Feliratkozás · 16 perce

Laura Katyi
Beindult az ÁVH, ebbõl fegyver lesz! Remélem kinyílik végre az emberek szeme!
Tetszik · Válasz · Feliratkozás · 12 perce

Gan Ceann · Gyakori hozzászóló
Õk azok, akik 180 fokos fordulatot véve most büszkén hirdetik, hogy 2006-ban fenntartották a karhatalmi terrort pardon rendet, igaz?

Lógjanak az árulók, lógjanak csak!
Tetszik · Válasz · Feliratkozás · 17 perce
# | mozes mozes - 2011 06 03 ¦ 14:44:31
Imre mi a véleményed a kipás honvédelmi vezetõrõl 11:40-nél?
http://www.echotv..._1930.html
Gondolom te már nem lepõdsz meg ezen:)
# | nyergestamas nyergestamas - 2011 06 03 ¦ 15:29:22
A gójok bolygójáról jutott eszembe, hogy annak idején olvastam a rábeszélõgép címû mûvet, ahol is szépen leírják, hogy a média hatására mennyire eltorzul az emberek világról alkotott képe (közvélemény-kutatások kimutatták, hogy mennyire felülreprezentálják az emberek a gyilkosságok számát, az ügyvédekét, stb, amiket folyton látnak a tvben, azt hiszik, az a valóság).

Namost a napokban gondolkodtam rajta, hogy az egyszerû ember miért fogadja el, hogy egy szûk embercsoport ennyire elhatalmasodjon az irányításban? Ha például cigányok ülnének minden vezetõ pozícióban, eléggé feltûnõ lenne, hogy sokkal kevesebben vannak arányaiban a való életben, mint az irányításban. Csakhogy! Nézzetek meg majdnem bármilyen filmet, mesét, animációt, szinte minden esetben találkozunk benne zsidókkal, legtöbb esetben éppen a fõhõs az. Eleinte azt hittem, így akarják elfogadtatni, hogy nagy számban fogják képviseltetni magukat a világban, de aztán rájöttem, eszük ágában sincs elszaporodni, meghagyják az a cigányoknak. Egyszerûen arról van szó, hogy ezzel érik el, hogy a fejekben az a kép legyen, hogy sokan vannak, így indokolt lehet, hogy ilyen nagy számban legyenek képviselve a vezetésben is. Ahogy már nem csak a filmekben, de riportokban, hírekben is egyre nyíltabban vállalják fel származásukat/vallásukat, ezzel megtévesztve az egyszeri tévénézõt, aki azt hiszi, hogy ez a természetes, ez a valóság.

Bocsánat, ha esetleg valaki már túl van ezen, nekem most kattant be.
# | postaimre postaimre - 2011 06 03 ¦ 16:07:35
mózi, ezek után mit gondolsz, hol érdekel?
keptar3.szunyi.com/images/x8y-84yy7516x1454-6.jpg
Tamás, igen páran már megtanultuk meglehetõs pontossággal felismerni az ellenséget. A médiáink 95%-ben kb. zsidaj reprezentánsok, de az írott sajtó majd 100%-a. Ami a filmeket illeti, csak a fõhõsök és a mellékszereplõk azok, az asszisztencia és statisztéria az, ahol vannak mg golyók! Nos, ha a telaviv2-t, retek klubbot, de a mózes bármelyiket, dumatv-t nézed, akkor zsidajt, cigányt látsz és nagyjából szinte azt is halljuk.
# | mozes mozes - 2011 06 03 ¦ 16:35:22
Tudom bátyám hogy neked már nem igen lehet újat mondani ebben a témában, csak az volt meglepõ hogy ezt a híradóban egy az egyben berakják.
Egyébként ezek a rendõr tüntetõk egyáltalán nem zsidóztak, neked kellett volna ott lenned úgy finoman uszítani õket esküszöm:)

Ezek tényleg ennyire hülyék hogy nem veszik észre hogy itt már nem a xaros kis fizujukról hanem a saját ill. családjaik életérõl van szó?
# | Dr. Genya Dr. Genya - 2011 06 03 ¦ 16:47:05
Na MOST kell megragadni, s kihasználni a kínálkozó alkalmat MAGYAROK, és elgondolkozni azon,hogy mi a kunkori f.szt akarunk is valójában a Hazánkkal?!

Blokádot, vagy tovább kussolunk?!?!

"Jövõ héten a fél ország megbénulhat!

Minden eddiginél hatásosabb akcióra készülnek a szakszervezetek június 16-án: egyszerre több helyszínen, több óráig tartó forgalomlassítással blokkolják az ország, a megyeszékhelyek és a városok legfontosabb fõútvonalait, a ki- és bevezetõ utakat. Ezzel, terveik szerint gyakorlatilag megbénítják az egész ország közlekedését."
http://www.fn.hu/...ul_orszag/
# | fsavanyu fsavanyu - 2011 06 03 ¦ 16:56:47
Remélem, ha teszünk is látványosan érte, akkor megmarad a golyók bolygója. Tul sokat utaznak a kirablóink, hogy-hogy még nemérte baleset õket? pedig ezekis xexuális zaklatók. Ha elég türelmesek tudunk lenni, akkor ezek egymást foglyák kivégezni. Mafia leszámolás, õksem egységesek.
# | Dr. Genya Dr. Genya - 2011 06 03 ¦ 16:56:57
"Elszakadt a cérna: megbéníthatják az országot a szakszervezetek!
http://hirszerzo....s_vdsz#rss

Nincs tovább, haladéktalanul szervezõdnünk kell, és összehangoltan, mindenre felkészülten csatlakoznunk kell az eseményekhez!!!
# | valahun valahun - 2011 06 03 ¦ 17:18:46
A goj motorosokról jutott eszembe, hogy a 90-es évek elején sokat jártunk nagyobb koncertekre a fõvárosba és már akkor az In-Kal biztosította rendezvényeket. Csupa-csupa motoros ember motozott bennünket meg szemétkedett velünk a stadion bejáratánál hátukon In-kal Security felirattal. Lehet Mészáros is köztük volt?
Egyébként a mi városunkban is van motoros egyesület, az élén, nem hiszitek el, szintén két Lázár fivérrel + az édesapjukkal...

Az egyház egyesítésrõl meg annyit, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Pont ma halottam, hogy Békéscsabán a római katolikus székesegyházban görög-keleti mise lesz vasárnap.

Imre lehet mégsem dobták ki a taxisblokádos forgatókönyvet? http://hunhir.inf...p;id=41694
# | magyar vagyok magyar vagyok - 2011 06 03 ¦ 17:55:30
mozes, és mi a véleményed az ajánlott echo tv-és kislányról, Liebmann Katalinról...? no comment...

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 1.73 msodperc
83,604,517 egyedi ltogat