Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

A zsidó terrorizmus

NaplóMa rövid lesz a hírek. Úgy tűnik, hogy a világ átalakulásának tendenciáját elkezdték kommunikálni, de úgy akarják lebontani a látszatot, hogy közben a lehető legtöbb kételyt támasztva tartják fenn addig, amíg ki nem menekítik a menekíthetőt és be nem döntik a fölösleget, el nem varrják a szálakat. Csak egy példával had éljek. Tegnap egyik baráti ismerősöm hirtelen felindulásból közölte velem, hogy nemrégiben egy előadáson megkérdeztek egy általam is elismert személyt velem kapcsolatban, s azt a választ kapták, hogy életveszélyben vagyok. Nos ez nem újság, viszont a gondolat, amely ott megfogalmazódott a MAZSIHISZ köreihez kapcsolatokhoz vezethető vissza. Gondoltam, felhívom Vámost, hátha Gyuri mélyebben viszi a szót, de aztán sajnáltam a telefonköltséget rá.


Az USA sorra bukja el eddigi bástyáit és az elemzők nem értik miről is van szó. Persze lehet, hogy Rotschildék csak egy újabb cseléről van szó és az orosz és kínai, indiai nyomulás mögött ugyanaz a háttérhatalom pengeti a húrt, mint amely a szabadkőműves páholyok beavatottjaiból csinált nálunk is politikusoknak látszó zsidó kegyenceket. Ahogy olvasom a Szembe Júdeával-t és mélyülök el Istóczy, Egán Ede,…tevékenységében, kimunkált, felszínre hozott és bizonyított Igazságában, úgy erősödik meg bennem a tudat, hogy a zsidóval nem lehet ember módjára bánni, viszont leölni sem szabad oly könyörülettel, mint egy állatot. Okosabban, de könyörtelenebbül kell velük elbánni, szeretettel, hideg fejjel, mindenféle erkölcsi aggály nélkül, az írmagjukat is eltaposva. Istóczy bizonyította, hogy ez parlamentáris körülmények között már 125 évvel ezelőtt sem működhetet, ma meg már nem is törekszik rá értelmes ember, s ha valaki oda bekerülne, akkor is olyan szándékkal és tettel kell viseltessen, hogy az a zsidó hordát ott helyben robbantsa szét. A zsidó nem méltó az ember névre, erről ők maguk tettek tanúbizonyságot. Egy az ismert világot körbeölelő konferenciát kell tartani a zsidók eddigi tevékenységéről a vallási eltévelyedésről, amin keresztül sikerrel rontották meg az emberi lelkek zömét és fanatizálták az ellenük fordulókat. Tisztán a logika és a bizonyítékok terhe mellett kell nyilvánosan kimondani, hogy a zsidónak pusztulnia kell ebből a világból, mert nem való ide!

A teljes fronton megvívandó harc áldozatokat követel, de zsidó nem maradhat egy szál sem, mert ami hozzá kötődik, az szennyes, embertelen és gonosz. Ez az ítélet már többször kimondatott, de az emberi humánumnak nehéz elfogadni azt, amit még nem sikerült átérezve megértenie. Ez nem faji, kisebbségi sem felekezeti kérdés, de még csak nem is ideológiai posztulátum, ahogyan az sem az, ha az ember a kullancsot eltávolítva a bőre alól annak életét veszi. A zsidó maga a bizonyság arra, hogy nem ember, sem nem állat, hanem valami idegen faj, megtestesült rettegés és gyűlölet, amely az emberiség pestiseként bizonyította be, hogy kiiktatása szükségszerű és elkerülhetetlen végzete.

Minden lehetőséget ki kell használni, hogy pusztulásukat önkezüktől hajthassák végre, s ennek érdekében rettegésben tartva egyre nagyobb végzetes hibára kell sarkallni tudatosan terelni őket. Rá kell tudni ébreszteni az egyik zsidót arra, hogy a másik zsidó még nagyobb ellensége és az ő megmaradását annak megsemmisítése szavatolhatja. Mindezt nyugodtan, szeretettel és oktatólag elérni. A „jó zsidó fogalmát” a zsidó fogalmával egyetemben kéretik törölni minden elméből! Ha lenne olyan, az már nem zsidónak mondaná magát. Ne mocskoljuk össze a kezünket velük, ha ez elkerülhető, ha pedig már nem – egyre elkerülhetetlenebb-, akkor a lehető leggyorsabban és leghatékonyabb munkát végezve kell az „operációt” végrehajtani. Ha helyzet van, már nem állsz szóba vele, nem egyezkedsz, hanem lősz! Addig viszont kelts benne félelmet, bizonytalanságot és tudasd vele, hogy az első adandó alkalommal a nyakára lépsz, ha rendőr, ha bankár, ha bármi más is most még – átmenetileg.

Nem vicc ez már.

A Lukoil toppmanagerének 16 éves lányát brutálisan összeverve, a felismerhetetlenségig szinte szétroncsolva találták holtan a napokban. Egy másik nővel is végeztek az elkövetők, szintén ilyen módszerrel. A „játék” eldurvul, s amit nálunk a cigányokat felhasználva művelnek a zsidók, az már indokolttá tesz bárminemű azonnali gyors reagálású beavatkozást. Idő még mindig van a felkészülésre, de fogy, fogytán a türelem is. A palesztin „kiegyezés” álcája jó indok lehet, hogy Izrael elkezdjen végre vergődni és megindulhasson a menekült-áradat Magyarország felé, a betelepülési pontokat megszállva. Gondoskodni kell arról, hogy ne legyen kedvük ide jönni és biztosítani kell minden zsidjat, hogy itt még nagyobb megrázkódtatásban részesülhet, mint a cionista eddigi átmeneti szállásán.

A háború már zajlik és az antiszemita, amennyire csak lehet az adott körülmények között. Persze a zsidajnak ez nem tetszik, de hát a főnökei a kazárok meg nem is zsidók, így nekik mindegy mi tetszik nekik és mi nem.
Ahogy most látom, a gazdasági részét a dolgoknak, a két alapvető irányvonal egymás mellett halad.

„Minden az enyém! szólt a vas
Minden az enyém! mondta az arany
Mindent elveszek! szólt a vas,
Mindet megveszek! mondta az arany.”
(Puskin)

Antiszemitának lenni hazafias kötelessége minden honvédő magyar férfinak és nőnek (Istóczy néha antijudaistának is nevezi ezt a megközelítés)!
Mai szóhasználattal élve mindaz, amit eddig erről a fajnak, vallási szektának, népcsoportnak nevezett szerveződésről tudunk, az minden tekintetben kimeríti a TERRORIZMUS kifejezés összes aspektusát, s képviselőiket minden skrupulus nélkül tekinthetjük terroristáknak.

Hozzászólások

# | LALAPAPA LALAPAPA - 2011 05 07 ¦ 17:28:16
Köszönettel a leirt igazi IGAZ gondolatokhoz.

ZSIDOTOL MEG MOSOLYT SEM !!
---------------------------------------
Mert akkor mar közel vagy hozza.
Remelem minden zsido buzi vagy leszek bika lesz, es akkor ez is hozzasegitt hogy befejezi ez a parrazzita faj a földön a fertözest.

En a hibat azok emberek retegen latom, ki eladja a jövöjet a penznek,
a masik a tudtlansag, a tudatlant meg lehet vezetni,
a lustasag, nem is akarjak tudni mi az igazsag.

Bizonyara mit nemtudunk letezik,
de
a nagyobbik baj azzal van, hogy a zsido minden gazemberseget alkalmaz a földi emberiseg ellen.

Ez a faj
több ezer eves törtenelmeben igazolta, hogy egy rablogyilkos nepcsoport,
es az iskolat minden könyvet,
azzal kellene kezdeni,

hogy az emberiseg ellen elkövetett zsido bünök,

vazlatokban, mert bövebben egy könyvtarba nem ferne bele.

Tehat a hiba a sok agymosott begetös birkaban van, ki bemegy a zsidohoz vasarolni, es valamilyen üggyel hozza folyamodik, beleertve a bankoktol az ügyvedekig.

ZSIDOTOL VAGY ZSIDOVAL SEMMIT SEMILYEN KAPCSOLATOT !!

Akkor a vilag törtenelmenek a jövöje helyre all,
de ha nem akkor meg több olyan katasztrofat zudittanak az emberisegre melyet meg soha.

BIZOK AZ ATGONDOLT JÖVÖ ALAPOZOTTSAGABAN
http://www.google...53cd91f763
# | ssman ssman - 2011 05 07 ¦ 19:19:06
Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC)

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) Dél-Afrikában két kommunista zsidó, Albie Sachs, "egyik legelső elméjük"( London Sunday Times, 1993 aug. 29) és Yossel Mashel Slovo (Joe Slovo) vezette.
Slovo egy Litvániai zsidó városkában született, jiddisül beszélve nőtt föl és a Talmudot tanulmányozta. Az ANC radikális szárnyához csatlakozott, az Umkhonto we Sizwéhez 1961-ben, és ennek lett parancsnoka. Ot nevezték ki a délafrikai kommunista párt titkár tábornokának 1986-ban. ("Joe Slovo," zsidó krónika, 1995 január 13).
Slovo tervezett sok ANC terroristatámadást, beleértve az 1983-as autóbombásat, melynek 19 halálos áldozata volt, és sokakat megsebesített... Slovo sokszor utazott a Szovjetunióba, 60. születésnapján szovjet érdeméremmel tüntették ki... Slovo meggyőződéses kommunista, marxista-leninista a legcsekélyebb erkölcs nélkül, akinek csak a győzelem számít, bármibe is kerül az, bármekkora is a véráldozat. Slovo nem mond ellent eszméinek, mint a 'kommunista észkombájn' az ANC fegyveres harca mögött. Számára a délafrikai fehérek félelme egyrészt az ANC növekvő hatalmának a jele, és döntő szerepe van annak siettetésében, melyet ő 'végső győzelemnek' nevez. 'Forradalomi erőszak hozta létre azt a sugalmazó hatást, amelyre szükségünk volt és ez szerezte meg az ANC számára a győzelmi állást' - mondta Slovo. ("Lázadó stratéga keresi az apartheid végét", L.A. Times, 1987 Aug. 16, 14 o.). Amikor Nelson Mandela ANC-je átvette a hatalmat Délafrikában, Slovo lett a lakásügyi miniszter. Slovo, a jiddisül beszélő litván zsidó volt a Délafrikai kommunista párt tábornok titkára és az ANC hadi ágának igazgatója, amely számos terrorbombázást követett el fehér civilek ellen. Mandelát nagy államférfiként üdvözölte Nagybritanniában II. Erzsébet királynő 1996-i karácsonyi üzenetében a birodalomhoz.
Ha ránézünk ezekre az ijesztő személyekre, akik csak a csúcsa annak a zsidó jéghegynek, ami a szovjet kommunizmus volt és akik felelősek harminc milliónál több ember haláláért; ha észrevesszük, hogy milyen keveset írtak le vagy vittek filmre ezek bűneiről, akkor elkezdjük megérteni, hogy a kizárólagos koncentrálás a zsidók bűneire, valósakra és képzeltekre, egyfajta propaganda.
Ha nagyobb teret szentelnének a zsidó kommunisták holokausztja bemutatásának a parasztság és a keleteurópai és orosz keresztények ellen, akkor a németek "különös rosszasága" faji csalásnak minősülne.
Zsidó bűnök ismertetése

A második világháború során végzett német akciókat légüres térben kell szemlélni azért, hogy az Új Világrend előrébb jusson rejtett céljában, a zsidó világuralom elérésében.
Ha a nemzeti szocialista akciókat összefüggésbe hoznák a zsidó kommunizmus förtelmes bűneivel az oroszországi és kelet-európai keresztényekkel szemben, a közvélemény megértené, hogy Hitler és a nemzeti szocializmus reakció az volt, ha erőteljes is, a zsidó kommunista emberirtásra Keleteurópában élő keresztények és parasztok ellen.
Ezért van az, hogy a hollywoodi filmek soha nem dokumentálták a zsidó kommunizmus alapvető tényeit, ezeket soha nem vitatták egyetemi tanfolyamokon és soha nem hozták képüket nyilvánosságra korunk színes folyóirataiban. Ezért nem lehet megvenni Malcolm Muggeridge könyvét, a "Moszkvai telet", melyet a zsidó kommunista keresztényellenes holokauszt szemtanúja írt le.
A Sunday Telegraphban (London, Anglia: 1990 november 18) azt kérdezik: "Miért nem adták soha többet ki a könyvet? (Moszkvai tél). A válasz valószínűleg abban rejlik, ahogy Muggeridge kezeli a 'zsidó kérdést'. A Tél Moszkvában zsidókkal foglalkozik. Az természetesen tény, hogy a korai bolsevikok aránytalanul nagy számban voltak zsidók, és ennélfogva a komisszárok és aparátcsikok is..."
A radikális igazság a történelemben kampány leírja ezeket a tiltott tényeket és az a vezető motivációja, hogy szembeszegüljön az olyan sztálinista cenzorcsapatokkal mint az ADL és a Simon Wiesenthal központ. Mindkét szervezet, ha lehetősége lenne rá, lezárná ennek a cikknek az íróját, mint ahogy ezt megteszik Németországban, Ausztriában vagy Franciaországban. Rendszeresen 'kémjelentéseket' küldenek ezeknek a kormányoknak a keresztény és németpárti írókról. 1995-ben az ADL segítette egy 69 éves amerikai író elítélését, Hans Schmidtét, akit Németországban börtönbe zártak, mert Floridában kiadott egy újságot. A zsidó cenzorok azt szeretnék, ha világszerte hasonló törvényeket hoznának, melyek alapján olyan írókat és kutatókat ítélnének el, akik nem nyalják az ő talpukat vagy nem imádják az aranyborjút.
A revizionizmus az, mely megmutatja a történelem másik oldalát, mely hangot ad a zsidó kommunizmus áldozatainak hangtalan millióinak. A hiú cionisták gyűlölködőnek tekintik azokat, akik jogukat követelik arra, hogy tovább okádjanak naponta egy vízlépcsőnyi hányadékot nagyszüleink és őseink szent emlékére. Hogy védjük magunkat eredetünk és őseink megbecstelenítése ellen, az biztosan nem gyűlölet. Ez önvédelmi jog a pszichológiai hadviselés idején.
# | spartakusz spartakusz - 2011 05 08 ¦ 06:26:55
Jó hosszú de valós -

és ez is - az első tíz? TÉNYLEG EZEK? Szerintem nem, és a virágnyelven írt versem:


http://kivultagas...abb-embere

VAN KEGYES HAZUGSÁG?
Nem mondhatom el a magyarnak, hát leírom, mindenkinek:
Van, mert ezen alapul a magyar valóság.
A Duna két partján égtek a magyar fáklyák, 2011, május 6-án.

A mai felállásban álom, a változásra tett minden akarat.
A spartakuszok álmát tiltja, soha többet, alulról jött hatalom.
Nem kívánja és nem is akarja, tiltja törvénnyel, erőszakkal,
ármánnyal, fondorlatos professzori tudattal.

De le lehet e győzni ezt a tudatot? Kérdezi a balga.
Igen le lehet, hisz rájött és felismerte ármányát.
De le lehet e győzni az okos tudatot? Kérdezi a balga.
Már nem, hisz rájött és felismerte benne a fejlődés kerekét.

Leülnek és megbeszélnek, a pórnépnek hamisat hirdetnek.
Írásba foglalják és negyven évre titkosítják, majd azt az új nemzedéknek.
Negyven év nagy idő, a változáshoz untig elegendő.
Felbontják, olvassák, majd diadalittasan, újból ordítanak.

Ma még az álom az álom marad, a mese már nem mese,
A nagy terv összeomlott, az erők egymásnak feszülnek.
Nincs győztese, nincs vesztese csak magyarja.
Az ősi tudat, ami újból összehoz, éltet,értet, gyógyít és okít.

szeretettel: id. Kiss László
Bázakerettye: 2011. május, 08-án. 03:54 - órakor befej.
# | JANI PAPA JANI PAPA - 2011 05 08 ¦ 21:20:16
gyaur!
Isten hozott a klubban, látom te is rájöttél arra milyen csicska gyávák vagyunk!
Nem sorolom tovább mert felesleges, nem akarom a morált rontani.
Azért nem keseredem el, teszem a dolgom mert tudom mi a feladatom.
Önző is vagyok egyben mert a családomért és magamért küzdök. Úgyanis bármi történik én leszek a tetű szemét a többség véleménye szerint! Hát ez van!
# | hunatti2 hunatti2 - 2011 09 12 ¦ 18:25:18
Kötelező anyag!!!

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"


Petőfi Sándor
Mit nem beszél az a német...

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!

Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a [khmm]nyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!

Pest, 1848. május




*** www.nemzetihirhal... *************

KÖTELEZŐ VIDEÓ: az utolsó szó jogán!
Szaniszló Ferenc - Nemzeti ügyeink - Világ-Panoráma (2011-09-09)



http://www.youtub...R8kNU2_a9Q


Jézus a zsidókhoz

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.48 másodperc
62,079,567 egyedi látogató