Bejelentkezťs

FelhasznŠlůnťv

Jelszů



Elfelejtetted jelszavad?
ŕj jelszů kťrťse

Nagy a riadalom

Napl√≥Ma √≠rok utolj√°ra. J√≥ √©rz√©s. Nem fog hi√°nyozni. Ki√≠rtam magamb√≥l, amit kellett, s most m√°s dolgom lesz, legal√°bbis a k√∂vetkez√Ķ h√°rom napban. Erd√©lybe vagyok hivatalos el√Ķad√°sokat tartani, besz√©l-besz√©lni √©s hallgatni-hallgatni. R√°m f√©r a csend √©s a k√∂rnyezetv√°ltoz√°s, s tal√°n r√°tok is f√©r, mert ez id√Ķ alatt nektek kell k√©zben tartani a „vil√°g dolgait” √©s szorgosan √∂sszeszedni minden l√©nyeges elemet, amir√Ķl tudnunk kell. Teh√°t, Erd√©lyben leszek, s b√°r m√©g el sem indultam, de m√°r a fogadtat√°som viharos. A meghirdetett Cs√≠kszeredai el√Ķad√°somat az egyetemen a d√©k√°n √©s k√∂rnyezete politikainak min√Ķs√≠tette √©s kitiltott az √©p√ľletb√Ķl. Most keresnek m√°s helysz√≠nt. Horger Antal reinkarn√°l√≥dott, vagy csak a MAZSIHISZ-tizett √©s ugye az egyetem is p√©nzb√Ķl √©l, vagy legal√°bbis a rektor igen. No majd a terepen kider√ľl, de felvid√°m√≠tott a gondolat, hogy t√Ķlem, a „senkit√Ķl” az apolitikust√≥l, a „mindenf√©le zagyvas√°gok” ki√∂t√∂l√Ķj√©t√Ķl ennyire √∂sszecs√≠kozt√°k a gaty√°jukat azok, akiknek n√©pet kellene oktatni az igazs√°gra.

Nem is értem, miért nem jönnek el és tesznek fel nekem kellemetlen kérdéseket s hoznak kínos helyzetbe és bizonyítják be, hogy amit mondok, az badarság. A válasz nyilvánvalóan köztudott. Még jó, hogy demokrácia van, amolyan jujdejó módra.

No, de addig, m√≠g elutazom √∂sszegzem gondolataim egy csokorba, h√°tha sz√°m√≠t m√©g ez valamit. Nekem biztosan. No n√©zz√ľk sorj√°ban! √öjra az el√Ķt√©rbe ker√ľltek az atomfegyverek √©s ennek k√∂vetkezt√©ben tal√°n most megker√ľlhetetlen lesz besz√©lni az izraelinek mondott √©s a K√∂zel-Keleten sz√©tsz√≥rt, a „csatl√≥s” √°llamokban is telep√≠tett srtat√©giai √©s taktikai atomarzen√°lr√≥l. Valami√©rt √ļgy √©rzem, hogy ebben a k√©rd√©sben Bahrein √©s Jord√°nia, Sza√ļd-Ar√°bia √©s tal√°n m√©g Egyiptom is √©rintett. Most az USA kezdte el „szorgalmazni” a t√°rgyal√°sokat a taktikai robban√≥fejek cs√∂kkent√©s√©r√Ķl, mik√∂zben az Eur√≥pa-szerte sz√©tsz√≥rt mintegy 200 atomt√∂ltet√ľkt√Ķl is egyre hangosabban k√≠v√°n megszabadulni az √©rintettek z√∂me. √Čpp most ker√ľlt √ļjra sz√≥ba az S-400-as √©s 500-as t√≠pusok csatarendbe √°ll√≠t√°sa √©s a Moszkv√°t v√©d√Ķ l√©g – √© √Ľrv√©delmi rendszer moderniz√°ci√≥ja. Azt tudjuk, hogy az egyiptomi helyzetet mesters√©gesen id√©zt√©k el√Ķ, ahogy a t√∂bbi viharos „forradalmakat” is. A sz√°lak Tel-Avivba vezetnek most is. A Mubarak k√≥m√°j√°t okoz√≥ hat√°s –√ļgy t√Ľnik-, hogy a megd√∂nt√∂tt tuniszi vez√©rre n√©zve is rag√°lyos, mert a h√≠rek szerint √Ķ is bek√≥m√°lt! Most m√°r kom√°k mindketten. Ugyan ki k√∂veti m√©g a komas√°got? Tal√°n a Cece-legyek ringatt√°k √°lomba a cimbor√°kat, ahogy a moty√≥-f√©le Nov√°k Em√Ķk√©s b√©rtollnokok a nevemben azt meg√≠rt√°k? Oda kell r√°juk figyelnem, mert ezek tudnak valamit!

Tegnap √∂sszer√°ntottak egy v√©szgy√Ľl√©st a Kmesszetben √©s ott voltak a k√∂rnyez√Ķ orsz√°gok vezet√Ķi is. Rossz nyelvek azt besz√©lik, hogy az √ļjabb cionbar√°t vez√©rkart v√°lasztott√°k ki, de szerintem nem err√Ķl van sz√≥. Most kezd eljutni a zsid√≥ „agy√°ba”, hogy nem kicsit lett belek√∂pve a maceszba. Az infl√°ci√≥ most a legmagasabb Izraelben √©s majd m√°sf√©l milli√≥ kapkodva menek√ľlne m√°r onnan, mert fesz√ľlt a l√©gk√∂r √©s az eti√≥p zsid√≥k is egyenjog√ļs√°got k√∂vetelnek, mik√∂zben a Kadima √©s a Likud rendesen mag√°nh√°bor√ļt folytatnak szem√©lyes piti √ľgyeiket int√©zve. Most m√°r arr√≥l √©rtekeznek, hogy az eddig „√©rinthetetlen” rabbikat is b√≠r√≥s√°g el√© lehessen cit√°lni. A rabbik csak nevetnek ezen. √Čn is! Minek? B√≠r√≥s√°g n√©lk√ľl nem lehet lesz√°molni vel√ľk? Nem nagy √ľgy, mert megszokhatt√°k m√°r ez vel√ľnk kapcsolatban. Egy√©bk√©nt most Tel-Aviv belv√°ros√°ban is √°lla a b√°l √©s t√ľntetnek, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy Izrael nagyh√≠rtelen bez√°rta teher√°ni nagyk√∂vets√©g√©t, s ezt tette m√©g m√°sik n√©gy helyen, mik√∂zben Moszkv√°ba k√ľl√∂n deleg√°tust k√ľldtek, mert √°ll√≠t√≥lag a nagyk√∂vets√©g munkat√°rsai k√∂z√∂tt megy a perpatvar. √Čn meg elhiszem. Az Ir√°ni hadihaj√≥k egyel√Ķre a V√∂r√∂s-tengeren cirkul√°lnak, de ezt m√°r szabadabban megtehetik, mert fura m√≥d eddig nem volt r√°juk mindez jellemz√Ķ. Most, rem√©lem az lesz, miut√°n a mossad √°ltal szervezett demonstr√°ci√≥t sz√©tl√Ķtt√©k √©s a korm√°ny mellett csin√°lnak egy ellendemonstr√°ci√≥t. A mostani v√°ltoz√°s terveit m√°r egy √©ve ny√©lbe √ľthett√©k, de most √©rlel√Ķdik komolly√° a megval√≥s√≠t√°suk.

Az, hogy n√°lunk egyre t√∂bbet besz√©lnek, √≠rnak a vez√©rkari k√∂rben is a zsid√≥kr√≥l, azt mutatja, hogy megcs√ļsztak √©s iparkodni kell, de min√©l jobban er√Ķlk√∂dnek, ann√°l kev√©sb√© megy felt√Ľn√©s-mentesen eladnia mag√°t magyarnak, zsid√≥k√©nt. Morvai sz√°nalmas nyekerg√©se az EU beavatkoz√°s√°ra c√©lozva a m√©diat√∂rv√©ny vari√°l√°s√°r√≥l is err√Ķl sz√≥l, de √©rzem, hogy bajban van a J√≥bbik zsidaj, mert ma m√°r a moty√≥-f√©le „stigamtiz√°ltak” az √©n nevemben k√ľld√∂zgetnek mindenf√©le nyakatekert √≠r√°sokat a legk√ľl√∂nb√∂z√Ķbb c√≠mekre. Rend√Ķrs√©g, b√≠r√≥s√°g √©s a minden el√©rhet√Ķ lev√©lc√≠mre megy a nevemre hivatkozva olyasmi, amit term√©szetesen a zsid√≥ b√©rtollnokai √≠rtak Nov√°knak. Mi√≥ta „v√©letlen√ľl” megkoszor√ļzott egy holokamu eml√©km√Ľveletet Karcagon, az√≥ta nagyon l√©nyeges k√©rd√©s lett, hogy ez ki ne der√ľlj√∂n. T√©nyleg, a kuruc lehozta m√°r? Nem? De azt sem hallottam m√©g, hogy peckesen ki√°lltak volna a gyerekek ut√°n j√°r√≥ szavazati kedvezm√©ny ellen, mert ugye most az van, hogy a mel√≥s, dolgoz√≥ r√©teg tartja el azt a sokgyermekes cig√°ny √©s zsid√≥-putrit, akinek ezt meg akarj√°k adni. M√≠g a dolgoz√≥nak j√°r egy (az is f√∂l√∂sleges), addig az √°ltala eltartott √©l√Ķsk√∂d√Ķ (a z√∂me az, megeml√≠tve hogy a statisztikai adatok szerint igen kev√©s MAGYAR nagycsal√°dos van √©s egyre kevesebb lesz) √©s folyamatosan betelep√≠tend√Ķnek megadn√°k ezt a kegyet! Nos, ha a helyzet norm√°lis volna, akkor a javaslat√©rt is agyon kellene verni a felsz√≥laml√≥t, s a t√°mogat√≥it sem k√≠m√©lni, de mit v√°runk akkor, amikor a j√≥bbik az alkotm√°nyoz√°sban is r√©szesk√©nt t√°mogatja a fityiszt. Zsid√≥ a zsid√≥nak nem lehet ellensegge, oder? M√©g √ļgy l√°tom nem el√©gg√© van felr√°zva a nemzet, de alakul ez √©s azt√°n t√©nyleg meg kell ejten√ľnk egy „v√©gs√Ķ megold√°st” ezen gal√≠ciai kaz√°r banda √©s cig√°ny csatl√≥saival kapcsolatban.

Netanjahu szerint Izrael k√∂r√ľl ellens√©ges gy√Ľr√Ľ kezd egyre szorosabb√° v√°lni, de t√©ved. Egyed√ľli ellens√©g √Ķk maguk a cionista, szabadk√Ķm√Ľves, vil√°guralmi t√∂rekv√©seikkel, nemzet √©s n√©pess√©gpuszt√≠t√°sukkal, aminek nem csak g√°tat kell szabni, hanem fel kell sz√°molni, hogy √≠rmagja se maradjon a talmudista szeml√©letm√≥dnak. V√©letlenek nincsenek! Most hirtelen tal√°n G√∂r√∂gorsz√°g is kezd kifarolni Izrael m√∂g√ľl, legal√°bbis err√Ķl ajv√©kolt a Haarec. Medvegyev Berlusconival is t√°rgyalt √©s szerintem ott is v√°ltoz√°s lesz, nem csak Franciaorsz√°gban. A p√°pa k√©rd√©se is j√≥l illeszkedik ebbe a k√©pbe, s ideje volt m√°r, hogy seg√≠t√Ķ k√©t ny√ļljon fel√©, a k√∂z√©ps√Ķ ujj√°t j√≥l l√°that√≥an megmutatva. Mondtam, hogy az esem√©nyeknek Magyarorsz√°g √©s a magyarok lesznek a k√∂z√©ppontj√°ban, s harci cselekm√©nyek nem hogy kiz√°rtak n√°lunk, de egyenesen elker√ľlhetetlenek a jelenlegi st√°ci√≥ban. A NATO f√Ķtitk√°r ez√©rt be is jelentkezett az itteni csodarabbihoz, Rotschild unok√°hoz, hogy a Doh√°ny utcai √°toksz√≥r√°st k√∂vet√Ķen vagy feladja a kenetet a s√°t√°nfiaknak, s bejelentse, hogy „elk√ļrt√°k”, vagy t√°mogat√°s√°r√≥l biztos√≠tsa √Ķket –ahogy Olstein is tette-, hogy ne agg√≥djanak. B√°rmit is mond, hazudik. A zsid√≥ n√°lunk ellens√©g, n√©p√ľnk, nemzet√ľnk ellens√©ge, az emberis√©g ellens√©ge amit k√©pvisel az nem maradhat itt a F√∂ld√∂n. Aprop√≥, ha m√°r a F√∂ld, akkor a Hold!
Nagy örömmel néztem végig ezt itt!

A hold
Link = http://www.youtube.com/watch?v=SDk3sfB0Iyc

Az√©rt kritikusan szeml√©lve a dolgot tal√°ltam p√°r bibit, illetve sok bibold√≥t, amely a tartalmat hiteltelen√≠tette, illetve a film megjelen√©s√©t indokoltt√° tette. Nos, alapos okom van felt√©telezni, hogy a Holdon messze nincs akkora ny√ľzsg√©s, mint amit itt be√°ll√≠tanak, de term√©szetesen l√©tezik „idegen” civiliz√°ci√≥, csak annyiban m√°s, hogy nem is annyira idegen az t√Ķl√ľnk. A film az√©rt k√©sz√ľlt, hogy a h√≠v√Ķknek azt sugallja, hogy valakik j√∂nnek √©s beavatkoznak, megoldj√°k a helyzetet helyett√ľnk, de strat√©giai √ľzenete az volt, hogy az USA zsid√≥ rendelkezik azokkal az „idegen” kapcsolatokkal √©s technol√≥gi√°kkal, amikkel m√°sok nem. Ez a l√≥pikula kateg√≥ria. Hazudni tudnak, de a hazugs√°g soha nem lesz igazs√°g. Igen, vannak fura dolgok, jelens√©gek, amiket van okunk √©s k√©pess√©g√ľnk √©rteni, √©rtelmezni, vagy pedig nem, de amit most tesznek, az szemf√©nyveszt√©s, Hollywood, semmi t√∂bb. Az az „idegen” civiliz√°ci√≥ az embernek nem nevezhet√Ķ zsid√≥ p√©nzs√≥v√°rs√°g, anyagi l√©tben gy√∂kerez√©s, √∂nz√©s el√Ķl menek√ľl, nehogy sz√∂vets√©get k√∂t vele, b√°r elhajl√°sok, elfajz√°sok lehetnek minden szinten, ez√©rt nem kiz√°rt, hogy ez onnani tajgetoszi kitagadott genetikai hullad√©k adja a tippet a talmudista korcslelk√Ľ parazit√°knak ahhoz, hogyan puszt√≠thatj√°k el a F√∂lddel egy√ľtt √∂nmagukat. Az anom√°li√°k sor√°t gazdag√≠tja egyre t√∂bb jelens√©g.

100000 c√°pa Florida partjain√°l = Link

Igen, a m√°gneses p√≥lusv√°lt√°s zajlik √©s nincs m√©g v√©ge, de √∂sszesz√Ķtt√©k ezt j√≥t √°rm√°nnyal, s nek√ľnk √∂n√°ll√≥an kell kikaparnunk a hamu k√∂z√ľl a geszteny√©t, az Igazs√°got. √Čszleltek m√°r a Naprendszer hat√°r√°ban egy √≥ri√°s g√°zbolyg√≥t? Ha jobban figyelnek, tal√°lhatnak m√©g m√°st is, nem v√©letlen√ľl eml√≠tettem fel a Marduk nevet.
Most be is fejezem, de hogy jó kedvetek legyen, felteszek egy fótot, hogy gyönyörködhessetek!
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
Ilyet k√©rtem H√ļsv√©tra a nyuszit√≥l! Most keresi az erd√Ķben, de m√°r jelezte, hogy nem lesz gond vele, csak egyet nem tud hozni, mert a maci nagyon szereti, s ez az egyik kedvenc „j√°t√©ka”. Megbesz√©lt√ľk, hogy akkor j√∂jj√∂n el a medve H√ļsv√©tra √©s hozza a t√∂bbi j√°t√©kszer√©t is, mert ki kellene p√°rat pr√≥b√°lni a k√ľty√ľkb√Ķl. Nyuszika h√≠ meg√≠g√©r valamit, akkor nem szeret csal√≥d√°st okozni!

HozzŠszůlŠsok

# | fapipa fapipa - 2011 02 18 ¦ 21:26:09
Temiz!!
Isten hozott

nem ismer√Ķs v√©letlen√ľl ez a Vkov√°cs , vagy Mantisz ?? valahonnan ismer√Ķs a stilusa !?!?
√°ld√°s
# | BERGMANS BERGMANS - 2011 02 18 ¦ 21:36:49
IMRE-a b√°ny√°szok v√©d√Ķszentje veled lesz,im√°dkozom hogy jol siker√ľlj√∂n,baj ne essen.A s√©tabotot ne vidd magaddal ,mert m√©g abba k√∂tnek bele. √ĀLD√ĀS!
# | aragorn aragorn - 2011 02 18 ¦ 21:41:27
Mennyi beszari ember van, hogy visszamondják a helyszíneket.Sad
Na cs√° Temiz a m√©lyr√Ķl, telep√°tia csak err√Ķl ne √≠rn√°tok a napokban. Mintha egy b√Ľz√∂s gumicukrot h√ļzogatn√°nak az ember t√°pcsatorn√°j√°nSadSad
# | postaimre postaimre - 2011 02 18 ¦ 21:58:45
Viktor, amint csom√≥t keres a k√°k√°n a d√©k√°n, a katona fog√°st tal√°l a j√≥ √∂reg √ĀK-n. Szerintem nem maga tal√°lta ki, csak sz√≥tak neki, hogy uccu neki, illabereke, n√°dak erek, j√∂nnek a n√°cikok √©s el kell h√ļzni cs√≠kban a cs√≠kot. Nem √©rtem, mert sz√≠vesen meghallgattam vona a kritik√°j√°t a legv√©g√©n, s nem hiszem, hogy fog√°sa lett vona, azon k√≠v√ľl, amin bel√ľl van. Nem biztos, hogy nem magyar, de tudod, itt m√°r ez sem sz√°m√≠t. J√∂n egy "blogger", aki miatt ekkora pat√°li√°t csapnak, s √©n meg t√©nyleg csak mosolygok rajta. J√≥ √ļton j√°runk. Rem√©lem a szervez√Ķk, s akik m√°r √©rtes√ľltek a pat√°li√°r√≥l, m√°r √©rzik, hogy itt valami szokatlan dolog az√©rt van, s ami titok, az mindenki sz√°m√°ra vonz√≥. Ha nem lenne megtartva egyik el√Ķad√°s sem ak√°rmilyen okb√≥l, m√°r akkor is ott voltam, √ļgy, hogy nem is voltam ott.

BERGMANS, a botot, amit t√Ķled kaptam √©pp az im√©nt tettem el! M√°t√© t√°maszkodott r√° eddig, de mostanra m√°r d√∂c√∂gve tud az√©rt j√°rni. Sokan megcsod√°lt√°k az "SZTK"-ban is. K√∂sz√∂nj√ľk!

A j√≥k√≠v√°ns√°gokat k√∂sz√∂n√∂m. Nincs bennem semmi aggodalom, m√°r ar√°nylag t√ľrelemmel √©s izgalom n√©lk√ľl viselem a "kih√≠v√°sokat". Tudj√°tok, van az az √°llapot, amikor m√°r "√°lmodb√≥l fel√©bresztve" is tudod, hogy tudod. √Čppen annyit √©s √©ppen azt, amit akkor √©s ott tudnod kell. A k√∂rnyezet v√°ltozhat, de ez az √©rz√©s m√°r j√≥ ideje stabil bennem.
# | kincses kincses - 2011 02 18 ¦ 22:11:59
Miel√Ķtt mindenki rosszra gondolna, a Sapienti√°t a fidesz p√©nzeli a magyar √°llamkassz√°b√≥l. Imre Persona Non Grata a fideszben. Nem adnak teret valakinek, aki megmondan√° r√≥luk az igazat, m√©g rontan√° a h√≠rnev√ľketPfft Am√ļgy a m√Ľvel√Ķd√©si h√°z teljesen rendben van, k√©nyelmes sz√©kek, 7o-es √©vek hangulata, √©s izgatott √©rdekl√Ķd√©s v√°rhatja Imr√©t. m√°r olyan r√©gen volt tiltott b√°rmi isSmile
# | ister ister - 2011 02 18 ¦ 22:13:20
Szia Imre!√údv√∂zl√∂m az F√∂ldieket,meg a Hargit√°t!√Ėr√ľl√∂k,hogy ott is elkezded a felvil√°gos√≠t√≥ munk√°d!Am√≠g nem telep√ľltem √°t Magyarorsz√°gra,fogalmam sem volt, hogy milyen mocskos,haza√°rul√≥ banda ir√°ny√≠tja e kies Haz√°t!El√Ķad√°sod v√©g√©re,sz√°nj√°l annyi id√Ķt,hogy k√©rd√©seket tehessenek fel Neked ,na meg a v√°laszra is.J√ď utat!
# | postaimre postaimre - 2011 02 18 ¦ 22:19:44
Kincses, most akkor hinnye lesz? Majd keszty√Ľs k√©zzel b√°nok a b√°nokkal.
ister, nem nagyon szok' kérdés lenni. Nem is értem az okát.Frown
# | HAL HAL - 2011 02 18 ¦ 22:22:35
Imre!
Vigy√°zz Magadra √©s nagyon j√≥ utat,a te utad,az igaz √ļt,tudjuk!
√Ėr√ľl√∂k,hogy veletek tarthatok,b√°r r√∂vid ideje vagyok regisztr√°lva,mint rendszeres olvas√≥,m√°r most rengeteget tanultam T√Ķletek,b√°r a kenyerem jav√°t m√°r megettem,de minden nap alig v√°rom,hogy olvashassam azt,ami m√°shol nem olvashat√≥! Imre!Ez az ir√°sod is fel√ľlm√ļlta minden v√°rakoz√°somat,hihetelen dolgokr√≥l szerezhettem,megint tudom√°st!K√∂sz√∂n√∂m!√Āld√°s mindannyi√≥tokra!
# | SzuhaMaka SzuhaMaka - 2011 02 18 ¦ 22:31:07
Menj csak Imre ha menned kell!
Jó is az amikor ..."Honvéd áll a Hargitán!"...
A d√©-k√°n meg keressen egy lyukat egy b√©-k√°n √©s h√ļzza a fasz√°ra!
Helló
# | ssman ssman - 2011 02 18 ¦ 22:36:52
SzuhaMaka! Mért akarsz rosszat annak a békának?

HozzŠszůlŠs kŁldťse

HozzŠszůlŠs kŁldťsťhez be kell jelentkezni.
GenerŠlŠsi idű: 1.93 mŠsodperc
73,769,315 egyedi lŠtogatů