Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Még egy nap?

NaplóÚj parancs érkezett! Ma reggel észleltem, hogy a repülõgépek a már meglévõ felhõsávok fölött, illetve azok között terítik a vegyi anyagjaikat. Amint elhagyják a felhõket, elzárják a kiöntõ-csapokat, s amint megközelítik azt, akkor nyitják meg. A ma reggel megfigyelt 8 repülõgép legalábbis így viselkedett. „kondenzcsíkot csak a felhõsávban húzott, s az meg is maradt, de utána, a tiszta égbolton már nem eresztette a mérget, s nyomtalanul húzott tovább az égbolton. Tán szóltak a metéltek, hogy már túl feltûnõ amit mûvelnek? Lehet, mert már hivatalos közegekben is feszegetik az „anomáliák” nem természetes keletkezésének körülményeit. Jön itt még kazár kutyára John Deer!
Hivatalos tudományos körök komolyan feszegetik a kérdést, hogy az amerikai katonai machinációk okozhatják az afrikai-jellegû, trópusi forróságot, amelyre eddig nem is volt példa. A pakisztáni mérhetetlen özönvizek mögött is az afganisztáni hadviselés egyik nem szokványos módját sejtik. Nyíltan beszélnek az alaszkai HAARP-állomás ((62°23′30″N 145°09′03″W) alkalmazásáról is, melyet 1997-ben helyeztek üzembe és innen kezdõdik a különleges felsorolás is:

-1997 - 1998- as években az El-Nino, amely számos városban okozott mintegy 20 milliárd dollárnyi kárt;
- 1999 –ban a törökországi földrengés, amelynek mintegy 20 ezer áldozata volt (7,6-os);
- 2003 –ben az eddig legerõsebb, legpusztítóbb „Izabel” ciklon, amely több ezer áldozatot követelt;
- 2004- ben a 9-es erejû szumátrai földrengés, amelynek mintegy 300 ezer áldozata volt;
- 2005 –ben a pakisztáni 7.6-os földrengés, amely a legerõsebb volt, amit Dél-Ázsiában eddig mértek. Áldozatok száma több mint 100 ezer fõ;
- 2008 –ban a sok száz éve alvó csílei vulkán „ébredt fel”;
- 2010 –ben az izlandi vulkán-kitörés.
Az eddig soha nem tapasztalt hõség oka egy a Közép-Európa fölött kavargó ciklon volt (ami minket öntött kis és errõl sokat cikkeztünk, hisz ez bizonyítottan HAARP és Chemtrail tevékenység eredménye). Ilyen ciklonokat itt még soha nem figyeltek meg.
http://www.meteoprog.ua/ru/news/16381/

Nyilván a felsorolásból több olyan esemény is kimaradt, amit rá lehet fogni az emberi beavatkozásra és tudvalévõ, hogy ezek a manipulációk nem múlhatnak el nyomtalanul, következmények nélkül. Ez egy új fajta hadviselés, amely most Kínában is egyre több fejfájást okoz, de nem maradhat ki Izrael sem a körbõl. A földrengések tekintetében, Magyarországot érintõen két hónapja elõre jelezték a kutatók és itt meg is írtam, hogy aug. 20-a körül földrengések lesznek és vannak is. Mintegy 5-6 ilyen rengés volt az elmúlt két napban, de még nincs vége, mert szerintem idõzítik az idõjárást is, hogy a sok hívõ azt hihesse, hogy Isten munkál, pedig „csak” pár elmebeteg terrorista kazár szórakozik megint. Nem lepne meg, ha a 20-i rendezvény megint szét lenne zavarva, mint 2006-ban, amit már erõs gyanúval illetek HAARP- ügyi beavatkozás tekintetében.
A gyanú azért él, mert a nemzetközi sajtó azt írja, hogy a Putyin által is megerõsített dátum aug. 21-e, amikor is Iránban beindul az atom-dúsító állomás és erre a napra teszi egyes szakértõi csoport is az izraeli elsõ csapást. Nem vicc! The Jerusalem Post és
The Washington Times is napi szinten számol vissza, hogy mennyit is kell aludni a bombázásig és szó szerint azt írja, hogy PÉNTEKEN MÉR CSAPÁST IZRAEL IRÁNRA, de ezzel a témával foglalkozik a Financial Times Deutschland és a The Guardian is. Miért nem lep meg, hogy nálunk, a betelepítési célpontnak szánt országban ezekrõl a dolgokról még egy nyikkot sem hallani? A kérdés plátói volt, mert ugye lapít a média-zsidaja, nehogy már a magyar paraszt bármirõl is idejében értesülhessen, mert még elkezd gondolkozni! Az hogy Putyin maga jelentette be az orosz támogatással beindított programot, azt is jelenti, hogy az angolszász zsidó horda nem Iránnal áll szemben. Vészjósló idõk jönnek, de ilyen a pszichológiai hadviselés.
Miközben megy a találgatás, már arról cikkeznek hogy aug. 21-én éri el a Föld tartalékainak felhasználási csúcspontját, s innen kezdve már hanyatlunk, mert pazarlunk és halálra vagyunk ítélve. Ezt megerõsítendõ, Bill Klington is kijelentette, hogy nem éri meg a jövõ tavaszt. Tán tud már valamit, vagy csak a betegsége uralkodott el rajta, miután a nem kicsit kóser lányát egy olyan kanzsidóhoz adta, aki mintha most lépett volna ki a Talmud lapjai közül. De ezzel sincs vége a hírzápornak, mert le merték írni, hogy Izraelben az elhalt lakosság több mint egynegyede rákban pusztul el, nem a palesztinok rakétáitól, viszont a mintegy 40 ezer fõs „veszteség” a szív és érrendszeri és öngyilkossági halálozási rátában sokkal jobban teljesít, mint az általuk is lezüllesztett Nyugat-Európa, ahol ezekben a kórismékben hullanak mint a legyek, s köztük is már mi vagyunk az élmezõny.
De csak a kétkedõk kedvéért megemlítek egy másik vonulatot is, amelyik nem aggódik az iráni helyzet miatt, mert meggyõzõdéssel vallja, hogy a háború a Dél-Kínai Tengeren fog kitörni. Bármilyen furcsa de Vietnám még partnere is ebben az USA-nak, mert annak idején a vesztett háború is valójában a Dél-Kínai Tenger feletti uralomról is szólt.



Itt az USA az, amelyik érdekelt a fenyegetettség fenntartásában és ezt a területet „fogja”, de ez vonatkozik Afganisztánra is, mert ott most azt a kérdést feszegetik, hogy nem is kellene kivonulniuk a megszabott határidõre. Nos, a lebegtetést már ismerjük, s tudjuk, hogy Napóleon sem volt kezdõ, mikor megsúgta, hogy PÉNZ x 3-al szükséges a háborúhoz, viszont odáig jutott a helyzet, hogy ha nem lesz még egy kis csata sem, akkor a jelenlegi patt-helyzetet nem lehet feloldani, ugyanis bizonyos területeket fel kell számolni, a piacot átrendezni, közszereplõket leváltani, likvidálni és nagyjából az egész térképet át kell rendezni ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az emberiség és a gazdaság, mind lelki, mint szellemi és fizikai síkon is. A régit le kell zárni, hogy új következhessen és ez fájni fog de nagyon! Félõ, hogy a zsidóTV reklámjaiban aposztrofált, külföldiekkel való bánásmódot és befogadást hangsúlyozó istváni intés Imre herceg számára akkora buktát tartalmaz a nemzeti összefogással kapcsolatban, amely megfekszi a gyomrát a kis talmudista, kabbalista embergyûlölõknek. Ennek a mesének hamarosan fel lesz olvasva az utolsó lapja is.

Hozzszlsok

# | kincses kincses - 2010 08 19 ¦ 13:05:46
Rendben.akkor kettõt kell aludni annak.aki bír. Ez már most történelem,remélem,lesz magyar gyerek,aki megtanítja.
# | DesertStorm1991 DesertStorm1991 - 2010 08 19 ¦ 13:15:28
Nem is tudom, hogy hány "Háry János" politikus szaladgál a világban, de szerintem nagyon sok. Engedjétek meg, hogy elég sok nyilatkozatot kétkedéssel hallgassak. Csak az a biztos, ami megtörtént, ez vonatkozik Irán megtámadására is. Valamit konyítok a hadviseléshez, igaz alig valamit, de általában nem szokták beharangozni, hogy mikor támadnak! :D
# | hunroli hunroli - 2010 08 19 ¦ 13:18:31
Bizony mondom néktek: Nem marad itt kõ kövön, mely le nem romboltatik !
# | gyuszuSS gyuszuSS - 2010 08 19 ¦ 13:21:26
http://www.jovonk...sivatagban

Már korábban az üzenõfalra is beillesztettem ezt a linket,de ide vág-szerintem-pontosan ez is.
Gyanítom nem sûrû esemény a pingpong labda méretû jégesõ a sivatagban.

gyuszuSS
# | figyelo figyelo - 2010 08 19 ¦ 13:33:52
Egy dolgot tehetünk a maradék két nap alatt: hagyományos szóhasználattal élve "imátkozunk" a JÓ ISTENHEZ (akinek nincs vallása), hogy ne sikerüljön a sátán terve.

Hogy mekkora szarban vannak a sátánhívõk, jól jelzi, hogy már el is ajándékoznák lopott vagyonuk felét, csak hogy a másik fele megmaradhasson, no meg ez a jelenlegi status quo.
www.fw.hu/nemzetihirhalo/htmlkeret/buffett_bill_melinda.jpg

http://givingpled...

Impozáns lista.
# | postaimre postaimre - 2010 08 19 ¦ 13:38:38
Desert, ne viccelj, mert az sem igaz, ami már elmúlt, mert nem tudod a miértjét. Nem kérdés, hogy holnap, vagy utána, esetleg soha nem következik be az angolszász hadászati csapás. Valamit konyítok már én is a dolgokhoz és tudom, hogy ha bejelentik, az azt jelenti, hogy be van jelentve és majd máskor, máshol máshogyan, de lehet, hogy akkor, ott és úgy! Az egész hidegháború így zajlott, s most melegítik fel újra.
# | figyelo figyelo - 2010 08 19 ¦ 13:39:57
A legszebb HAARPolás, amit megmutattak a világnak, 2009 december 9-én volt, utána a szenny-média is bemutatta nekünk:

turbo.inquisitr.com/wp-content/2009/12/norway-spiral.jpg

http://www.google...mp;bih=837
# | Magy1 Magy1 - 2010 08 19 ¦ 13:45:11
szvsz nem most fognak támadni.
Elõbb keresnek valami ürügyet az egésznek valahol valami önmegtámadás, majd miután a napokban beindul a reaktor már egyszerûbb dolguk lesz a metélt hordának, ugyanis nem kellenek atombombát kilõniük, elég lesz 1 alap kis csúzlival megkocogtatniuk a reaktorokat, ami onnantól kezdve akkorát fog szólni, mintha végigatomozták volna Iránt! Jah hogy ezt ilyen formán tiltja a nemzetközi egyezmény?! hát erre a metszett p?csûek nagy ívbõl tesznek!
# | gyuszuSS gyuszuSS - 2010 08 19 ¦ 13:45:34
figyelõ!
Úgy aggódtam,nehogy a nevem olvassam abban az impozáns listában! :o-)))

gyuszuSS
# | Magy1 Magy1 - 2010 08 19 ¦ 13:55:51
kávé!

Van 1 "jó" hírem a metszettp?csû haverjaid számára!
A föld alá furkálgatott alagutak és "városok" nem alkalmas a védelmükre!:P

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.

rtkels

Csak regisztrlt tagok rtkelhetnek.

Krjk jelentkezz be.

Fellmlhatatlan! Fellmlhatatlan! 100% [1 szavazat]
Nagyon j Nagyon j 0% [0 szavazat]
J J 0% [0 szavazat]
tlagos tlagos 0% [0 szavazat]
Gyenge Gyenge 0% [0 szavazat]
Generlsi id: 0.83 msodperc
73,768,293 egyedi ltogat