Bejelentkezs

Felhasznlnv

Jelsz



Elfelejtetted jelszavad?
j jelsz krse

Toroczkai, Tóth, Tucsek és a többiek

NaplóRemélem csurig vagytok szeretettel és lehet folytatni a félbehagyott munkát! Sok levelet és sms-t kaptam karácsonyra, de elnézésteket kérem, ha nem válaszoltam volna rá. Nem csak azért, mert nekem a karácsony inkább családi –jellegû, szûkebb körben megült ünnep, hanem a körleveleket és kör-sms-eket ezekben az esetekben inkább lelombozónak tartom, nem is beszélve a zsidók gazdagításának gyakorlatáról, mert minden szeretetrezgõ sms nekik tejel. Kérlek, szokjátok meg sebesen, hogy csak szükséges esetben, szükséges mértékben éltek ezekkel az eszközökkel, mert maholnap akár ki is kapcsolhatják és akkor kiderül, hogy alig volt rá szükség. Más: a belföldrõl érkezõ leveleim talán nem bontják fel, de az biztos, hogy ami külföldrõl érkezik, azt simán „kiherélik” a határon. Kanadából érkezett egy bontott borítékom, benne kettétépett üdvözlõlappal. Pirkó, fölösleges ilyesmire költeni, mert az NBH úgy hiszi, hogy titkokat olvas ki belõle, vagy pár százezer dollár érkezik hozzám így támogatásképpen.

Nos, a Vikilika csak ebben az évben lenyomozhatóan legalább kerek egymillió dollárnyi adományban részesült. Kedves illegalitásban élõ honfitársaim, tehetõs megvezetett magyarok, akik eddig nagylelkûen támogattatok minden zsidó kezdeményezést (utólag ez derült ki 99%-ról), nem bánnám, ha aktivizálnátok magatokat. No nem rólam van szó, mert a munkám ingyé van, de sokan vannak itt már élelem és tüzelõ nélkül. Ugyan elkezdtem a házam mögött lévõ burgyingot kitermelni, hogy Kiss Imre ne a háza tetejét használja fel téli fûtõanyagként, de ez sem a legjobb megoldás. Na mindegy, majdcsak megleszünk valahogy, hisz eddig is megvoltunk.
Amiért ma „tollat” ragadtam, az egy igazán kényes kérdés. Kiderült, hogy Makó, Mako-vecz-tõl nincs is annyira távol, mint Urusolyma. Az is kiderült, hogy Földesi-Szabó, az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány (NBH fedõcég, pénzmosoda…) ügye is bonyolódik, mert ha beszél az ezredes, akkor politikus gazemberekre vallhat. Nos az NBH feladatköre az volt, amit eddig Földesi-Szabó prezentált, de ebben az esetben lebuktak, viszont van még számos hasonló történet. Az ebbõl a talajból kinövõ téma viszont nagyon mályen érinti a nemzeti öntudatunkat. A korábban megpiszkált Toroczkai származását és tevékenységét érintõ témára a következõ reflexió érkezett:
„Tucsek-Tóth-Toroczkai

Tóth "Toroczkai" László valójában szlovák származású.
Varga Csaba könyvébõl idézek: "Magának a szláv szónak az etimológiáját Toroczkószentgyörgyi Thoroczkay Éva fejti ki.
Szóval elõször Tutsek-bõl Tóth, a Tóth-ból lett a Toroczkai és erre találok egy dupla Toroczkakait aki a szláv (Tót) nyelvrõl értekezik. A Dél-Alföld egyes szlovákok lakta régióiban mind a mai napig a szlovákokat Tót-oknak szólítják az ott, velük élõ magyarok. Tóth Laciból lett Toroczkai Laci, tehát szlovákból lett a székely-magyar hazafi, ez ám a derekas névváltozás.. Toroczkó a mai Romániában, Erdélyben, Fehér megyében található, 1200 lakosú község, amit betelepült székelyek laknak.. Van ott híre másról is, van ott Torczkói hegység, Toroczkói hágó, és Toroczkói népviselet is..
Tehát Tóth Toroczkói Laci esetében van egy ügyvéd apuka, egy egyetemi névváltozás, egy vérbíró õs, és egy romániai feleség.. Pont úgy van Toro-nál mint Zazri-nál is, azaz Zazrivecz Vona Gábor, a "Jobbik" elnöke..
Ennek alátámasztására, megerõsítésére az utóbbi idõben elég erõs összefonódás alakult ki a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye között, tehát a két "vezetõ", Zazrivecz Vona Gábor és Tucsek Tóth Toroczkai László között..
Azt eddig is tudtuk, hogy önelégültek, nagyképûek, beképzeltek, de hogy ennyire, pedig a szerénység, alázatosság, mértéktartás sokkal nagyobb erény mindennél..
Három elképesztõ buta és öntelt megjegyzés Toro-tól: 1. "A dolgokat Én és Vona Gábor irányítjuk itt" -- Szerencsére itt még nem tartunk, nem irányítotok ti itt még semmit.. 2. "Tudomásul kell venni, hogy rajtunk áll vagy bukik a haza és a nemzet sorsa" -- Szerencsére itt még nem tartunk, még azért ennyire mélyen nem vagyunk.. 3. "Én már nem hiszek a politikában és a pártokban" -- Ezzel ellentétben Toro a közelmúltban Jobbikos képviselõje lett a Csongrád megyei közgyûlésnek.. Ilyen egy modern hõs, hát ezek nem voltak szépek tõled Lacika..”
Nos, azt azért érzékelteti a fenti megállapítás is, hogy a kétkedés minimum jogos, de ma már ezt vehetjük készpénznek is. A Vármegyések értelmesebbjei ugyanabba a kelepcébe léptek be, mint a jobbikosok és gárdisták is és ugyanúgy szabadulhatnak belõle, ahogy a kurucon a most bocsánatot kérlelõ „Floran Geyer, aki a hungaristákat az MNA szervezeti keretein belül támadta. Azt hiszem, ideje felébredni végre a politikának bármely változatában hívõknek és a reménykedõknek. Ehhez segít tán a következõ levél is.

+Kedves Imrém!

Tallózva a honlapodat, végig olvastam a levélváltásaidat a Siklósival, nem hogy csak hosszú, de érdekes is, -a mag el váll a pelyvától- mondja a magyar közmondás. Közben a Halász Jóska is jelenkezet a hosszú hallgatás után, a könyörgési imájára válaszolva találtam egy ragyogó összefoglalást azok számára is, akik tudják feladatukat vagy még nem tudatosodott és további erõt szeretnének meríteni a munkájuk végzéséhez. Ide bemásolom.
Az ünnep alkalmából kívánok neked és a kedves családodnak nagyon sok örömöt, valamint az újesztendõben jó egészséget és sok-sok erõt a munkádhoz.
Testvéri és baráti szeretettel

Aramis


„Merítek az õsi tûzbõl,
merítek a fénybõl.
Merítek a földanyából,
merítek az égbõl.

Merítek az õsi hitbõl,
Fénylõ Nap tüzébõl.
Merítek én Nap atyánktól,
és a Fény szûzétõl.

Merítek a Fény fiától,
a Turulmadártól.
Merítek az erdõk mélyén,
a rügyezõ fáktól.

Merítek egy szarvasgímtõl,
mely viszi a Napot.
Amely fent az agancsa közt,
szakadatlan ragyog.

Merítek az õseinktõl,
merítek hazámból.
EN-LIL-tõl, a Nap fiától,
apámtól, s anyámtól.
Meritek egy nagy kanállal,
az életnek vizébõl.
Merítek az égi utak,
csillagszekerébõl.

Egy vagyok én Nimród atyánk,
õsi táborából.
Egy vagyok én Atillának,
gyõztes mámorából.

Egy vagyok én azok közül,
kikben Árpád vére.
Egy az Isten, egy a Nemzet,
egy vagyok én véle.

Tiszta tóból merítettem,
tiszta hát a lelkem.
Amit innen eltanultam,
soha nem felejtem.

Egy vagyok a tudatommal,
nincsen másik arcom.
A sötétség ellen vívom,
minden egyes harcom.”

E sorokat Kunics Zoltán foglalta össze EN-LIL fia vagyok címû versében.”

Tudjátok, hogy az információ: hatalom, s a sok-sok információ: nagyhatalom. Namármost, egyre nyilvánvalóbb a zsidók szándéka az országot illetõen, s a megszállás, amirõl „vizionálok” sorra esnek be az ajtón, miközben aki csak a kóser médiát nézi, feltûnik már, hogy valami nem kóser.

Szia Imre!

Egy kis érdekesség. Egyik huszonéves ismerõsöm mesélte, hogy október táján bebocsátást kért otthonukba egy Sonda Ipszosos (bocsi ha nem jól írom). Ahogy elmondta a fiú, a hapsi teljesen általános kérdéseket tett fel neki, de azt érezte, hogy az egész az utolsó kérdésre volt kihegyezve, ami pedig az volt, hogy:
melyik nem zavarná az alábbiak közül, ha beköltözne a szomszédba:
nagycsaládos
pedofil
börtönviselt és
KÜLFÖLDI.
Miután erre a nagyfiú nyûgössé vált- mert ugye nem hülye - gyorsan elhúzta a csíkot az illetõ már csak azért is,mert a fõ kérdést amiért jött, már feltette.
(egy megjegyzés: a nagycsaládos az hogy kerül ebbe a díszes társaságba?)
Üdv és további Békés Ünnepet!


A Sanda Ipséket erre találták ki és a szondázás folyamatos. Egyik ismerõsöm épp tegnap mondta, hogy mi van akkor, ha engem is felhasználnak cionék arra, hogy mérjék az ébresztés módszertani kellékeit, hatásait, tematikáját…stb, mint a piackutatók. Naná, hogy felhasználnak, hisz nem nagyon tehetnek mást, de errõl az a vicc jutott eszembe, amikor a medve biciklire ül, s mikor leszállna róla, egy kõben felbucskázik, mire a nyuszi álmélkodására nagy büszkén kijelenti, hogy „Na és, én pont így szoktam leszállni!” Nagyjából az a helyzet, hogy én tudom, hogy õk mit tudhatnak és azt is tudom, hogy ezzel mit kezdhetek, hogy csak annyit tudhassanak, amennyit szeretném, hogy tudjanak, s a többiben legalább annyira legyenek bizonytalanok, amennyire csak kell.
Ha lpd. kiteszek egy ilyen cikket:

„Szia!

Ahogy tegnap írtam is, Erdélybe is fû alatt betörtek azok az igazi izraeli pajeszos zsidók és vásárolják fel egymás után a fürdõket, van olyan fürdõ Tusnádon, ahova csak úgy lehet már belépni, ha sábeszdeklit viselsz.

10 milliárd forintból négycsillagos élményfürdõs szálloda épül Salgótarjánban is
A csaknem tízmilliárd forintos fejlesztés élményfürdõt, négycsillagos szállodát, nappali klinikát, egészségcentrumot és konferencia-központot építését tartalmazza - írja a Népszava.
Az új létesítményhez a területet az önkormányzat bérleményként biztosítja - írja a Nógrád Megyei Hírlap. Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere elmondta: az együttmûködésébe az önkormányzat több garanciát is beépített, a létesítménytõl a salgói vár alatti városrész fejlõdését, valamint a foglalkoztatási helyzet javulását reméli.
(forrás: Népszava Online / Független Hírügynökség)

http://www.vendeg.hu/cikk/negycsillagos_szalloda_epul_salgotarjanban_is

MIKÖZBEN:
Évek óta veszteségesek a budapesti fürdõk
Az év végéig 710 milliós adósság „gyûlt” össze a Budapest Gyógyfürdõ és Hévizei Zrt. (BGYH) társaságnál. A két éve veszteségesen mûködõ cég már két megnyert pályázat mintegy 400 milliós önrészét sem tudja kifizetni, ez 1,4 milliárd forint támogatás elvesztését jelenti. György István városüzemeltetésért felelõs fõpolgármester-helyettes elõterjesztését szerdán tárgyalta meg a Fõvárosi Önkormányzat rendkívüli közgyûlése.

http://www.turizmusonline.hu/cikk/evek_ota_vesztesegesek_a_budapesti_furdok

710 millió a Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Zrt.-nek
(miért nem az árvíz sújtotta földek termelõinek adják, illetve õk miért nem kapnak?)
A Fõvárosi Közgyûlés szerdai rendkívüli ülésén "mentõövet" dobott a mintegy 710 millió forintos adósságot felhalmozó Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei (BGYH) Zrt.-t-nek. György István városüzemeltetésért felelõs fõpolgármester-helyettes a döntést követõen azt hangsúlyozta: a városvezetés 3 milliárd forintot tudott "megmenteni" a cégnek, illetve azon keresztül az önkormányzatnak.”

http://www.turizmus.com/cikk/index/1/10002/turizmus_hirek/8728

- akkor az a szándékom vele, hogy majd kitalálják, s amíg õk ezen agyalnak, addig én (s)írok tovább.
A nemzetközi helyzet fokozódására jó példa, hogy már a bilderberges zsidók akarják az óvni az EU-t az orbáni diktatúrától a médiatörvénykezéssel kapcsolatosan.
„A Zöld Párt EP parlamenti csoportjának vezetõje, Daniel Cohn-Bendit a Deutschlandfunk rádiónak adott interjúban azt állította, a bizottságnak meg kell fontolnia, hogy szankciókat hozzon Budapest ellen, beleértve akár Budapest szavazati jogának, sõt az EU-elnökségi jognak a megvonását is abban az esetben, ha kiderül, hogy a jogszabály sérti az uniós egyezményeket.”
Természetesen tudjuk, hogy az egész csak egy nagy színjáték, mert az egyik Kóhn szól a másik Chonhoz, s az egyik zsidó óvja a nem is létezõ demokrati-kuss alapelveket a másiktól, s ezt zseniálisan csinálják, bár nem eléggé átláthatatlanul. Mivel kénytelen voltam megtanulni másként látni, értékelni a diplomáciai helyzetet, mint azt a hírek sugallják, nem zárom ki a lehetõségét, hogy Oltein erõlködése pontosan az ellenkezõ irányba hat, mint amilyen szándékot õ képvisel.

Az erõk egymásnak feszülnek, s hamarosan kisülnek.
Egynapos látogatásra Budapestre érkezik hétfõn a világ legnagyobb zsidó szervezetének tartott, több mint négyezer rabbi munkáját koordináló nemzetközi Lubavicsi Oktatási Központ vezetõ rabbija, Moshe Kotlarsky - közölte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) csütörtökön.

„Moshe Kotlarsky - aki elõször jár Magyarországon - a New York-i központból irányítja a szervezetet, amelynek világszerte 1500 kirendeltsége van. A rabbi magyarországi vendéglátója Oberlander Báruch, a magyar Chábád Lubavics Mozgalom vezetõje és Köves Slomó, az EMIH vezetõ rabbija.

A New York-i vallási vezetõ látogatásának célja a nemrég újra felavatott Óbudai zsinagóga megtekintése és tárgyalás a helyi közösséggel. A Forward címû hetilap Moshe Kotlarskyt 2008-ban a legbefolyásosabb 50 amerikai zsidó személyiség között tartotta számon - áll a közleményben.

Mint írták, a Chábád Lubavics ortodox zsidó mozgalom a történelmileg Magyarországon is honos haszid filozófia egyik zászlóvivõje. A több mint 200 éves irányzat tanításának a lényege az oktatás, az elmélyülés, az Istennel való közvetlen kapcsolat, az egyes ember cselekedeteinek értéke.”

Link = http://www.stop.hu/articles/article.php?id=796149

No meg közben nagyon is fejlesztik a ferihegyi terminálokat, mert ugye válság van és ezt ilyenkor éppen ezért szokták bõvíteni!
Na jó, én tisztában vagyok mindazzal, hogy ez az invázió elõkészítési munkálataihoz tartozik és azt szeretném azért látni, hogy a reptér alatt ugyan mi van, mert sejtésem szerint nem kis átrakodó-állomás, raktár és egyéb ”titkos” járatokat fúrtak oda is, mert lehet, hogy közben eltévedt a 4-es Metro fúrópajzsa és odakeveredett. Sajnos ez sem vicc!
Miközben Moszkvában már évek óta az a tendencia, hogy a betelepített külföldi managerokat cserélik le oroszokra és így a kiadott drága lakások egyre üresebb képet mutatnak, nálunk csak most kezdenék feltölteni a zsidó-készleteket. Most úgy vagyok vele, hogy ha itt lesznek, legalább láthatóvá válik a sok retkes parazita, s egy látható ellenség mindig jobb, mint a láthatatlan.
A külföldi hírekrõl majd késõbb, mert vannak ám rendesen!

Hozzszlsok

# | pimpo pimpo - 2010 12 27 ¦ 18:17:28
Igen, ez a ferihegyi, és tököli, meg a lakóparkokból össze is lehetne állítani egy kis nagyon informatív röpcédulát, amiben azzal az indoklással, hogy egymillió zsidó bevándoroltatása hasonló gazaemberség lenne, mint a Lisboa-aláírása a népség tudta nélkül, ezért ildomos lenne ez ügyben egy népszavazás. Remélem nem mondjátok, hogy naív, de ha már az információ továbbjut, már az is megéri. Van sokszáz kis csödszélén álló kóceráj-nyomda, akikre még megtiszteltetés is lenne, hogy egy-két százezret kilökjenek.... Mivel mocskosul dolgoznak a titkosságon, itt lehet effektíven lépni igazán...
# | balu998 balu998 - 2010 12 27 ¦ 19:05:01
csak egy apró adalék: a Kis Fátra lábainál festõi környezetben van egy község, úgy hívják, hogy Zázrivá. A szlovák nyelv szabályai szerint pedig az a személy, aki ott lakik vagy onnan származik, zázrivec...

Asszem a közeljövõben már tényleg befejezem a szlovákiai lakóparkok, élményfürdõk satöbbik feltérképezését. Már elég régen elkezdtem, csak nagyon sok van. És nyomozás a végén szinte kivétel nélkül ott egy izraeli cég. Csak Pozsonyban van vagy 20 olyan böszme nagy, a legutóbbi 4-5 év alatt befejezett/megkezdett épület, amelyikek ott állnak a 800 nagy üres lakásukkal a város közepén. Az egyiket már javítgatni is kell (Tri ve¾e - Hérom torony), pedig 3 éve sincs, hogy átadták.
# | Mindannyiunknak Mindannyiunknak - 2010 12 27 ¦ 19:37:59
Ha nem lenne egyértelmû:
A naccaládosz a kiccalággyával értendõ. A Devla áldja meg õket!
# | Utazó Utazó - 2010 12 27 ¦ 19:47:58
Imrém!
Bizony nem sok jó hírrel szolgálsz ebben az irományodban sem. De ami nem öl meg, az megerõsít. Így talán nem esünk bele abba a csapdába, hogy lebecsüljük az ellent. Lassan, de biztosan csak gyarapodunk mi is. Gondozzátok csak szépen a mustármagjaitokat, és ne féljetek.
Áldás, békesség.
# | SzuhaMaka SzuhaMaka - 2010 12 27 ¦ 22:34:49
Na álljunk csak meg egy pillanatra!

Volt itt valami ami nem tûnt fel senkinek! (Illetve senki nem nézett utánna!)

Siklósi András ezt írta:
..."Ami pedig Toro származását illeti, a Tutsek vérbíró rokonságára õ sem büszke, de ezt a könyvében is megemlíti, tehát nem titkolja el. Az apját is ismerem, mezei ügyvéd (Tóth), nem rossz ember. A fia úgy tudom, azért változtatott nevet, mert akkoriban a Csurka lapjába (Magyar Fórum) írogatott, s félt, hogy ezért esetleg kirúgják a jogi egyetemrõl, ahol éppen tanult. Én ebben sem látok semmi kivetnivalót. "...
http://postaimre....dmore=1113

Namost, a HVIM honlapján ezt írják:
..."Tóth László néven látta meg a napvilágot, de újságírói és közéleti szerepvállalása miatt tizennyolc éves korában - édesanyja felmenõi után - felvette a Toroczkai nevet."... ..."1996-tól a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) ifjúsági tagozatában politizált, majd szegedi szervezetének vezetõje lett. 1997-tõl a Magyar Fórum címû hetilap munkatársa volt. Toroczkai László 1997-ben kezdte meg tanulmányait a József Attila Tudományegyetem kommunikáció tagozatának levelezõ szakán. "...
http://www.hvim.h...kai-laszlo

Toro viszont a saját oldalán így nyilatkozik:
..."Minden önéletrajzomat lassan egy évtizede azzal kezdem, hogy Tóth Lászlóként láttam meg a napvilágot, s kb. 15 éves koromtól kezdve - az erdélyi Torockóról származó õseim után - használtam a Toroczkai nevet. A többségében katonatisztként szolgáló és/vagy jogász végzettségû Tóth nevû õseimre egyébként különösképpen büszke vagyok, a név eredetileg arra utalhatott, hogy ezen felmenõim több száz évvel ezelõtt Tótországból, vagyis Horvátországból kerültek Bács-Bodrog vármegye területére. Pusztán arról van szó, hogy Délvidéken és Szegeden (is) az egyik leggyakoribb magyar név a Tóth László, ezért kerestem egy olyan nevet, amely nem tucatnév"...
http://www.torocz.../?q=node/1

:D :D :D :D :D
Na akkor mondom, hogy mi a bibi!

1. Siklósi milyen jogi egyetemrõl beszél??? Vagy egyszerre kettõt végzett, és HVIM oldalán elfelejtkeztek róla? Aligha!

2. Ha valóban félt hogy kirúgják a levelezõ kommunikáció szakról akkor pont hogy az eredeti nevét kellett volna használnia, ugyanis állítólag akkor Tóth-nak hívták, és egy ilyen gyakori név a legjobb álca! Sõt, az nem úgy megy hogy az egyetemen nem szólunk ha megváltoztatjuk a nevünket! Most akkor direkt felhívta magára a figyelmet ezzel?

3. 97-98-ban lett a Magyar Fórum munkatársa! Tehát 19-20 évesen! Most akkor mikor is változtatta meg a nevét? Már õ sem emlékszik? Hát hogy van ez?

4. A saját nyilatkozata a hab a tortán! Elõször leírja mennyire büszke a Tóth nevû felmenõire, majd utánna annyira büszke, hogy keresett valami más nevet, hogy ne legyen már olyan tucatneve! :D Most akkor mégsem az egyetem miatt???

5. A slussz poén: Õ maga úgy emlékszik, hogy: ..."kb. 15 éves"... korától használja a Toroczkai nevet! Nem emlékszik már pontosan a "lelkem"! Valahova nem írta fel esetleg? :D


Hát komolyan mondom a pofám leszakad! Legalább ne beszélnének össze-vissza! Komolyan mondom, ez szánalmas!

:D
# | SzuhaMaka SzuhaMaka - 2010 12 27 ¦ 22:55:35
Na de ha már szóba jöttek a szlovákok is, akkor lessétek meg ezt az oldalt!
http://uncikloped...Szlovákia
(De ezt tényleg csak a vicc kedvéért, mert fõ a derû, és a magyar mindenbõl viccet csinál! Ha bárki más linkelte volna be, és nem derülni hanem gúnyolódni akart volna, azt azonnal provokátornak kiáltottam volna ki! :D)
# | SzuhaMaka SzuhaMaka - 2010 12 27 ¦ 23:35:17
Igen Kerecsen!

Félig meddig jól mondja!
www.freeweb.hu/vasvary/thoth-morsz-1800-as-evek.jpg

Ebben a cikkben is azt írta Imre is, hogy:
..."A Dél-Alföld egyes szlovákok lakta régióiban mind a mai napig a szlovákokat Tót-oknak szólítják az ott, velük élõ magyarok. "...

Tótország mondhatni Szlavónia régi neve!

A mai Közép-Horvátország északi részét, azaz földrajzilag a Dráva-Száva-köze nyugati felét foglalja el. Ez a terület nem alkotta Magyarország szerves részét, hanem a Magyar Királyság keretében belsõ önállóságot élvezõ tartomány (bánság, illetve hercegség) volt.
Amúgy ha a Nagy-Magyarország térképet nézed, akkor több ilyen önálló tartomány is volt, és úgy kell hívni az egészet együtt, hogy "A Magyar Szent-Korona országai!
# | Koré Koré - 2010 12 27 ¦ 23:49:02
Sz-M!

Dr. Otosh Toth - a világhírû
...?
Ezen jót nevettem.

:D?
# | postaimre postaimre - 2010 12 28 ¦ 10:10:19
SZM, akkor nagyjából Vonával egyidõben változtattak családon belüli nevet ('97-ben), nem is beszélve arról, hogy Szabó Gabi a Jobbik pártfõnök (több forrás szerint õ az egyik mossados szál) direktbe is lehet kötni õket Csurkán keresztül! Ehhez társul még Novák Emõke, aki a másik mossados lebernyeg, aki meg a Budaházy Gyuri régi családi barátja, de -gondolom - Gyuri már százszor megbánta ezt. Végül csak összeáll a kis csapat. Kiss Robi, a Gárda volt kaptánya meg a Vona Gabi felesége és a Robi asszonykáján keresztül kapcsolódik, sokak szerint Robi asszonykája meg szekus, ahogy Toro asszonykája is, aki a helyi (Erdélyi) erõk szerint négy éve még magyarul sem beszélt és egy lebujban "dolgozott". Azt hiszem, hogy amint módomban lesz, az érintettekkel egy terepbejárás és priorálás lesz esedékes, bár lehet, hogy önként is kiköhögik majd az igazságot.
# | balu998 balu998 - 2010 12 28 ¦ 10:30:34
ha már ilyen szépen pörög ez a szlovák téma, engedtessék meg belinkelnem egy szlovák wikipédia-oldalt a leggyakoribb szlovákiai vezetéknevekkel, voilá:

http://sk.wikiped..._Slovensku

azér' minden sovén felhangot félretéve valahol mégiscsak poén...

Hozzszls kldse

Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
Generlsi id: 1.17 msodperc
83,603,094 egyedi ltogat