Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Ha kell, ha nem

NaplóA májusi vegyieső aranyat ér. Rá is vagyunk szorulva, mert az ezüst árfolyama két hét alatt 30%-ot esett. Remélem, ez összefügg azzal, hogy a TEVA részvényei is gyorsan átváltoznak részvétté és amint azt már a jól tájékozott és menekülőre fogott zsidajok szájából hallani, alátámasztja: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Csak, hogy ebben biztosak lehessünk, végre előrukkolt Kína is az eleddig majdnem titkos lopakodójával és kifutott az első anyahajójuk is és most a Sárga- tengeren cirkulál, vagy lehet, hogy rosszul olvastam és a Sargasso-tengeren és a zsiadajok sárgák az irigységtől. De csak azért, hogy még nagyobb legyen a világbéka lehetősége, Izrael is beüzemelte a 6. tengeralattjáróját, amit a németektől holokauszt-jóvátételeként kaptak ajándékba, bár korábban hivatalosan csak 3-ról volt szó, de mi tudtuk, hogy 5 van, s most 6, de ez sem biztos. A győzelem napját mindenesetre az orosz most is atommal ünnepli, s javaslom, figyeljen oda minden országos zsidó e tényre!


Ezért mondom én, hogy nem mindegy!

Link = Ami viszont az, hogy a pakisztáni delegáció éppen most jelenik meg Moszkvában és elég morcosnak látszanak az USA Obama bin Laden ellen eljátszott komédiájuk miatt és gyakorlatilag segítséget mennek kérni, vagy inkább SS-itséget? Összeáll végül hivatalosan is az Ázsiai Unió. Ezt előserkentendő éppen üzemanyag-krízis ütött be a Közép-ázsiai térségben, miközben két napja adtak hírt arról, hogy az Északi Áramlat gázvezetéke elért Németországba a Balti –tengeren keresztül. Olstein is éppen akkor járt arrafelé két napra, de most nem meccset nézett magánemberként, hanem cummantott egyet poliptikusként.
Egyre nyíltabban vállalja fel a világsajtó-zsidaj, hogy megemlítse, firtassa az orosz-kínai-indiai fegyverkezés témakörét és hidegháborús latolgatásokat melegítenek fel, fegyverkezési versennyel, ahogy azt szokás. Mert ugye a háborús előkészületek gazdaságélénkítő hatása elvitathatatlan. Az USA-ról szinte hallgatnak, de kimondják, hogy Anglia is csődben van, és a franciák meg csődben a líbiai háború miatt, már most. Kadhafi éppen most bombáztatott szét egy újabb saját olajtározót, csak a rend kedvéért. Hogy mekkora a baj, azt is mutatja, hogy ma már a titkos lelőhelyekről is beszélni merészkednek. Valami „pala-gáz” mezőről van szó, melyet felfedeztek és a pala réteg alatt lévő energiahordozóról szólnak, mely megmentheti Európát. Ha jól sejtem, akkor azt a világ művelt fele már tudja, hogy Európa jövője attól függ, milyen sebességgel lehet kikapkodni a vezető pozíciókból a szabadkőművesés és egyéb zsidókat és megvalósítani végre az általuk annyira áhított holokausztot, de most már sikerrel, nem csak a vicc kedvéért.
Olvasom, hogy Medvegyev sorra szabadítja föl a tábornokokat, pont úgy, mint a II.VH előtt Sztálin tette, mikor kiderült számára, hogy ezek zsidaj összeesküvők, akiknek dolga a nyugati fajtársaikkal összejátszva kellő időben letetetni a fegyvert a szovjet-orosz egységekkel és átadni a területet a „győzteseknek”. A haderőreform, rendőrségi átszervezés keretén belül most szépen szedik ki a serből a vodkát. Olyan pénzeket költenek fegyverre, amelyet csak úgy tudnék megindokolni, mint nem háborús előkészületeket. Csak a rakéta-technikára akarnak közelítőleg 77 milliárd Rubelt elkölteni a közeljövőben, de ki tudja valójában mennyi az annyi, viszont ma már nemigen emlegetik a Dollár-elszámolást semmilyen vonatkozásban.
A kínai haderő is belehúzott és úgy tűnik, hogy náluk is megvan a propaganda-felelős Göbbels, s most három hónapra betiltanak mindenféle agymosó tv-sorozatot, krimit, szappanos operettet. Helyette – ha jól tippelek- visszaszoktató, nemzeti öntudat-erősítő demagóg, ám hatékony kommunikáció folyik majd a csatornákon.
De a fricskáknak itt még nincs vége. Az USA figyelemelterelve a Mars-programot emlegeti és a Holdra akar űrbázist plántálni (planetálni), de ez most viccnek is rossz, mert jön a Nibiru, illetve a Marduk egyik bolygója. Vagy nem, de ettől eltekintve is a NASA elég szerencsétlen tökfilkók gyülekezete, globális zsidó pénzmosoda, amelyről most orosz források kezdik csöpögtetni, hogy nem is volt semmiféle Armstrong semmiféle Holdon. Cserébe viszont az amcsik a Gagarin-mítoszt kezdték ki, tudni illik azért, mert nem kerülte meg a Földet. Legalábbis nem űrpályán.
Na mindegy is. Ami viszont nem az, hogy a fukusimai atomsztori folytatódik és tényleg létezik egy kimenekítési terv, pont az, amelyet Zsirinovszkij emlegetett. Vagyis Japánt áttelepítenék a Tajgába úgy, ahogy van, ha már a Jégkorcsolya Műbajnokságot is megrendezték helyettük. No ez nem két nap és nem biztos, de az igen, hogy az orosz pátriárka ellátogatott Japánba pár napja. Nem a pápua aktivizálta magát most sem. Ha jól látom, akkor az a terület egyre látványosabban lesz antiszemita.
No lenne még sok minden, de nincs kedven annyit fordítani a cikkekből, mert a körvonalakat láthatjátok! Ma már nem cáfolják, hogy arra számíthatunk, hogy háború nélkül is olvadó jégsapkák alatt méternél magasabb tengerszint emelkedésre kell apellálni globális szinten. Úgy, hogy hegyre fel!
Ami az itthoni eseményeket illeti, itt is alakul a balett.

„Kedves Imre!
Szeretnék egy információt átadni neked, ma hallottam, hogy a Kecskeméti repülőtéren van egy repülő állandó készültségben arra az esetre ha Orbán Viktor "dobbantani" akarna ha olyan szituáció alakul majd ki. Szerintem elég megbízható a forrás, kis emberektől származik, de én ennek utána járni nem tudok.
Sok sikert a munkádhoz!
Szép napot!...”


Nos, Ferihegy közelebb van, vagy akár Tököl is, bár végigdöngetve az M5-ön, vagy helikopterrel is kb. 20 perc, míg el tud szállni, ha közben ki nem lesz lőve.
Örömmel láttam, hogy sokan rá vannak akadva a rendvédelmisek demenstruációjára, amit elég sikeresen tamponált a bélügyi felelős álcája.

Link = http://www.youtube.com/watch?v=5UEjRww3Yho&feature=player_embedded#at=257

Tessék figyelni, mit mondanak a Pintérnek látszó tárgynak? Ezek már majdnem radikálisak s közben ellobban egy Dávid-csillagos lepedő is? Kicsit megkéstetek fiúk, de üdv a csapatban, s remélem, hogy felfogjátok – no még nem most- hogy nem a pénzetekért kell tüntetni, s tűntetni sem érdemes, viszont ha már elkezdtétek, hiba abbahagyni. Én némi csodálkozással néztem a videót és hallgattam élő telefonos közvetítésben is az ott elhangzottakat, mert úgy látom Szima Judit is keményen beszélt, ám hazament mindenki. Kb. egy éve csodálkozva és felháborodva hívott fel, hogy most szembesült csak vele, hogy katonai objektumot az In-Kal őrzi. Másik ilyen emlékezetes beszélgetésünk egy Pintér-által összehívott értekezlet után történt, mikor is megerősítette azt a szóbeszédet, hogy ez a fickó nem Pintér Sándor. Később a TMRSZ közgyűlésen sok-sok rendőr vágta rá, hogy így van, most meg ott beszél mellettük valaki, aki nem Pintér és akit el lehet küldeni a k. anyjába és mosolyog csak zavartan. No ez az a körülmény, amiért csak legyintek és azt mondom, hogy bár fölösleges, de a köröket meg kell futni. Normális ember már felfogta, hogy ez a teljes bagázs agyon lesz lőve, s az az idő, amit most még elbohóckodnak, kitolódik azáltal, hogy asszisztálnak ilyen-olyan lózungokat himbálva és hitelesítve a hiteltelen személyeket éppen azok, akik állítólag a köz javáért tesznek. Nem könnyű ez a politika kérem!

Sokan emlegetitek a Képíró Sándor ügyét is, amelyre már rá akar épülni a zsidó média és itt vannak a kis takony sárgacsillagos hullazsáktölteléknek való provokátorok, hogy menjünk csak oda minél többen ramazurizni. Nem értették meg sokan, hogy nem így működik ez, illetve pontosan így nem működik.

Ahogy Gyöngyöspata esetében is CIA-Mossad beavatkozásról beszélnek, úgy ezen ügyek is ugyanabba a cionista bölcsődébe futnak össze.

Itt van pl. Bi-Nuni zsidó agykövet nyilatkozata is. Az egy dolog, hogy a vízfolyásnál is jobban mondja a hazugságot, de nem ezért hivatkozok rá.
Link = http://atv.hu/videotar/20110506_mi_fenyegeti_izrael_fuggetlenseget
Minden jel szerint nagyon nem tudnak mit kezdeni az antiszemitizmussal. Ez a szerep a Jóbbikra, a saját pártjukra van kiosztva és ha megfigyelitek, simán benyelnek mindet, ami innen, vagy a jövőnk.info oldalról áramlik feléjük, pedig ez már dózis. Csak azon a terepen magabiztos ez a parazita népség, ahol az ellenfele vezetői is az ő irányításuk alatt áll, vagyis álvezetőkről van szó. Elég világos a helyzet. Ezek csakis önmagukkal tudnak jól lesakkozható meccset vívni.
Miközben írok, kiderült az ég, így be is fejezem, kimozdulok a napra, ki a kertbe! Kedden előadásom lesz Budapesten, itt a program. Aki tud, jöjjön, aki nem, az küldje el azt, aki még nem volt.

2011.05.10 19:00 - 21:30 óra Budapest

Előadásom a Bujdosó Székely vendéglőben
XIX.Szabó Ervin u. 37. /Kőbánya-Kispest megállónál/

Péntek 13-án már Erdélyben van szervezett előadásom egészen 16-a estig bezárólag. Húzós lesz, de nem vagyok babonás.

Hozzászólások

# | pyro master pyro master - 2011 05 08 ¦ 16:00:05
A lúdtalpasoknak meg feltűnt a sok öngyilkosság. Vagy mi.
Most vadászbaleset van terítéken.
http://bama.hu/ba...asz-375863
Persze lehet, hogy mégse nem.
De az álmokban, akárcsak a valóságban, semmi sem az, aminek látszik.
# | magyar saman magyar saman - 2011 05 08 ¦ 16:00:47
Szép az orosz atom-teherkocsi, elején a szabadkőműves-zsidó jelképpel, ami lenin és sztálin óta nem változott.
# | Serious Serious - 2011 05 08 ¦ 16:04:29
Vadász baleset.. lesz itt még cifrább is. Nem baj, lassan minden beérik..
# | gabesz gabesz - 2011 05 08 ¦ 16:51:10
A rendvédelmisek ha véletlen megkapják amit követelnek akkor jó lesz minden?A többi le van sz*rva?
A kérdésem költői feléjük...
Imre ha már megemlítetted a Nibirut beteszem ide is ha nem baj http://www.youtub...pPP9Z9LOBU
# | postaimre postaimre - 2011 05 08 ¦ 16:58:25
saman, az úgy van náluk is,mint nálunk szeretnénk. Valahogy el kell magyarázni, hogy ezeket a szimbólumokat miért is kell lecserélni és a történelmi, cári jelzéseket visszavenni. Nálunk is milyen nem egyszerű a koronás, angyalos címert, vagy a Turul-házi eredeti színeket (arany-ezüst) visszahozni. Lenint is most teszik végre a helyére, vagyis tüntetik el.
A vadászbalesetek mindig is közkedveltek voltak a történelem során, csak vadkannak, medvének álcázták, esetleg lovas balesetnek az "öngyilkosságot.
# | H H - 2011 05 08 ¦ 18:04:57
Az Amerikai-Angol-Francia nyugati tengely gyengül, míg a Kínai-Orosz-Indiai keleti tengely folyamatosan erősődik. Nem vitás mire megy ki a játék, és milyen előadás készül itt a világpolitika nagy "színpadán".
A magyar politikai "eljitről" pedig annyit, nem csak Ormány Vikire igaz ez, hanem ez a magyar politikusok nagy részével is így lenne. Ha kitörne itt bármi, akkor gyorsan dobbantanának innen. Nagy részük Izrael és Amerika felé venné az irányt, és az irányzékot is arra kéne állítani utánuk...
# | Koré Koré - 2011 05 08 ¦ 18:28:47
gabesz,
mi ez a pálya összegubancolódás?
Ki éli ezt túl? Smile
Imre! A Sargasso-tenger úgy kapott nevet tengerjáró valakiktől valaha, hogy ott sz@rgáz-szag érezhető... Smile
Bocs, de így olvastam!
# | professor professor - 2011 05 08 ¦ 18:29:02
Ma orosz hiradóban első hír hogíy medvegyev elnök veteránokkal találkozott, akik egyenes háttal bírták a sokszor ránézetre is 20-30 kitüntetés súllyát.. a világháborús muzeumban egy koporsó méretü üvegedény tele volt vaskeresztekkel, közte több ritterkreutz! és mindenféle más relikviákat is megnéztek, majd fiatal kadétok gyűrűjében elteázgattak...
# | szamuráj szamuráj - 2011 05 08 ¦ 18:32:55
Ezek a tűzoltók még megbánják ám,hogy nem ott helyben húzták karoba ezt a pintér patkányt."hétfőn mgkezdem a tárgyalást a szakszervezetekkel."Amúgy ez az egész egy nagy színjáték volt szerintem.Ha 100 hazafi kint van az utcán5000 rohamrendőr veszi körül öket most meg 1 darab rohamrendört nem láttam ez tiszta kabaré.
# | postaimre postaimre - 2011 05 08 ¦ 19:02:44
Koré, Sz@r-gassó-nak akartam írni, de úgy túl penetráns lett volna. Hínár-tenger, ahogy emlékszem, meg Bermuda és a háromszegelése is (t)anyázik ott. No meg kevés a szél ..., már a rendes.
Prof, folymatosan látogatják a kaszárnyákat, egységeket, fegyverrel a kézben fotózkodnak...egyszóval, ez már a pszichológiai hadviselés. De nem csak az van. Reálban is megy, csak halkabban. Azt hiszem, látunk még Scecnazt testközelben, s nem is a távoli jövőben és nem azért, mert Moszkvába szándékozom utazni.
Szamuráj, ez a porhintés, a' la szakszi. A szakszolgálatok szerveztették, a sok elvileg művelt zsaru és egyebek meg benyelte.
Ezt csak úgy lehet lerendezni, hogy ha kivonulnak, akkor nem állnak meg addig, amíg élő "politikus" marad előttük. Nem értették meg, hogy nincs kivel tárgyalniuk. A vezetőik ezt tudják.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.56 másodperc
41,314,688 egyedi látogató