Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Ez több frontos lesz!

NaplóTegnap nyusziketrec-készítésben voltam, mert estére készen kellett álljon a koszt és kvártély a tapsifüles-duónak, amit Húsvétra kaptak a gyerekek. A három kiscica és a befogadott és még mindig gazdáját kereső Hópihe eb mellé még hiányzik pár tyúk és kecske az óljával együtt. Nem tudom ki, hogy van vele, de úgy látom, hogy egyre gyűlnek a felhők és ma már olyanok keze is képes ökölbe szorulni, akik nem is tudták, hogy vannak ujjaik. Mivel a zsidó-invázió előkészítését nem akarják, tudják leállítani, ezért ez remek hír, mert itt kell leölni belőlük annyit, hogy a populáció felszámolásának kezdetét jelenthesse. Még a majdnem komplett pártos idióták is kénytelenek elismerni, hogy tehetetlenek, s bár gyávák, de egyre többen ismerik fel, hogy a zászlólengetés ma már nem elég, hanem fegyverrel lehet megoldani a magát zsidónak nevező horda agóniáját, s a cigánykérdés helyretételét.

Az elvetett gondolat kikelt és kezd szárba szökkenni. A parlamenti csürhe likvidálása szükségszerű és megkerülhetetlen velejárója kell legyen a változásoknak. Nem menekülhet el egy sem közülük és a háttércsapataikból, s aki meg elszelelt, annak is utána kell tudni nyúlni a következő vezetésnek. Tételes el - és felszámolás szükséges! Ugyan ma már ezt nem tartja viccnek sok eddig kétkedő sem? Ha mégis, akkor vessen keresztet magára!
A CAHAL is több frontos háborúra készül fel és a Független Palesztin Állam kikiáltásával a „menekült státuszú” zsidók beáramlása majd őket is fel kell, hogy rázza álmukból. Annak meg lassan ideje lesz, de ma reggel már a hétvégén bejelentendő görög csődöt említették az Info rádióban. Nem ismerem a pontos forgatókönyvet, de a meglepetések korát élve aki ma még azon vihog, hogy lehetetlen egy lokálisan és nem Palesztinában a zsidó hordák, ellenség leverésére, likvidálására megvívott harc, az rosszul méri fel a helyzet komolyságát. Az USA kihátrál s egyre komolyabban kommunikálja, hogy neki már gazdasági impotenciája van sokkal inkább, mint kedve a harchoz. Líbiában most ez is bebizonyosodik, ahogy Egyiptomban is lebegtetve van, hogy Izrael-ellenes kormány kerülhet hatalomra. Eközben elkezdett forrongani Afrika középső része is, Dél-Szudán és Nigéria, ahogy az már elő vagyon írva.
Ahhoz, hogy a világon egyensúly állhasson be gazdaságilag, etnikai-társadalmi-szociális szinten, nagy gyomlálást kell tartani és ebből a jelenlegi csapda-helyzetből a „háttérhatalom” zsidajai csak úgy jöhetnek ki valahogy, ha beáldozzák az eddigi szekértolóikat. Hatalom? Mi is az? Mit gondoltok, most véletlenül hozakodtak elő a Roswelli UFO-s történet valódiságával? A labda sokkal magasabban pattog és ezekhez az erőkhöz képest az az emberszabású fehérjehalmaz, aki a Föld urának képzeli magát, nem egészen annyit ér, mint a köröm alatti kosz.
Ma reggel páromat vittem munkába és a kikelet olyan erős napsugárzással párosult, hogy csodálkoztam, hogy vele pont átellenben a Hold is kb. kétszer akkorának látszott a tiszta nappali égbolton, mint amilyennek megszoktuk. Bicajos koromból emlékszem arra, milyen a napkelte, mert elég sokszor szembe-sültem vele, de ma már komoly UV-szűrős szemüvegen keresztül is szúrós, elviselhetetlen az aktivitása. Persze ennek semmi köze nincs a passzivitáshoz, amely a már felébredettekben lappang, hisz aki tudja, hogy a Nap nem csak szimbólum, hanem éltető és halált hozó elem, az a végső ütközetre készül.
A meglepő fordulat sokakat le fog taglózni. Tegnap olvastam, hogy Schwarziról felröppentették a hírt, hogy az EU elnöki posztjára pályázna, mert haza akar jönni Európába. Vicces ugye? Bár nem hiszem, hogy a Kennedy lány azért van mellette, hogy akár Baromsó helyére lépjen, de tudati ugródeszkának az ötlet remek az USA elnöki székének betöltése felé.
Alapvetően tetszenek a zajló események, mert a zsidók elvégzik az ébresztést és a szükséges strukturális beavatkozások köztudatba csempészését. Az, hogy annak eredményét mér akasztófákról nézhetik – ha minden gyorsan és jól megy-, egész más kérdés. Ennek nyomatékául az oroszok éppen itt a szomszédban közösen hadgyakorolnak a belorusszal, mert éppen ehhez van kedvük, csak úgy.
A Haarec szerint meg a vegyi csapás most valószínűbb, mint valaha Izrael-szerte, de a mai hírekbe jobban tetszik, hogy a lengyel Angora hetiújságot antiszemitizmussal vádolja a hazug pofátlan zsidó, mert leközölte az igazságot. Hevenyészett fordításban a képen az egyik zsidaj azt hébereli a másiknak:

Fiam, valamikor ez mind a tiéd lesz!

Mivel Lengyelország – így Varsó - zsidófertőzése legalább olyan, mint a miénk és a soros EU elnöksegg is az övék, ezért én jót sejtek! Nem lesz itt több gettó, sem get now, de ez már legyen a lengyel nemeziek dolga, hogyan pusztítják el a parazitáikat. Persze mindahhoz, hogy a köz és a tudat is összeérjen és az ellenséget a zsidót és a csatlósait a lehető legszélesebb körökben is képesek legyenek felismerni az érintett, élni és alkotni akaró egyedek, némi idő szükségeltetik, ami meg nagyon fogytán van.
Grúziában a Kaukázusban is ketyeg az óra, de Pakisztán is újabb ballisztikus rakéta-próbát hajtott végre, sikerrel, így az afganisztáni misszió is lassan, de biztosan kiábrándul onnan.
A Csehek is beindultak, robbannak a gyárak, csere-bere van a kormányban és azt hiszem, divattá kezd lenni az antiszemétizmus, amit mi itt kötelező történelmi oktatási anyaggá kell tegyünk.
Olaszországban is alkotmányoznak és ott is készül ám a csapda, de Horvátország és Szerbia sem lesznek restek, s ahogy sejtem, a szlovák-magyar haderő is beszáll a keringőbe.
Tegnap aláírt Kína is Fellegivel egy szerződést a MÁV korszerűsítésével kapcsolatban, de miközben hallottam a bemondást, a hasamat fogtam kacagásom közepette. Most nem mondom el, hogy miért, mert miért is mondanám el a lebuktatott ferihegyi cahalos fegyveres tiszti zsidó után.
No meg a törökök is elkezdtek mocorogni, de ehhez rá kellett beszélni a kurdokat, hogy tegyenek már pár lépést ők is a látszat kedvéért! Grúziának annyi? Akkor annyi Izrael kaukázusi kazár csicskáinak is?
Egyszer kell egy munkát tisztességesen elvégezni, s nem kapkodni, de végigcsinálni, s akkor rend lehet. Magasabb körökben már eldöntötték így nagyon nincs mit tenni! Hóhérokat keresünk az ellenség tömeges likvidálására, s rendfenntartókat, akik a közigazgatást józan ésszel és kemény kézzel működtetni lesznek képesek.
A cigányoknak nagyon javaslom, hogy ma már ne hagyják abba, amit eddig sem tettek, s a zsidóknak ugyanez az üzenetem. Folytassák, amit elkezdtek, mert jogalap már van bőségesen, de menekülő zsidót hátba lőni nem szeretne egyetlen katona sem!

„Kedves Imre,

A mai napon megint sikerült 1-2 új infót megtudnom - ami talán segíthet nektek,az olvasóknak.
#1: A "Pintér megy maffiázni" vonalad\vonalatok helyes volt Nem lesz más maffia kishazánkban, csak a Magyar ( és\vagy cigány?) maffia. Legalább ebben uralhatjuk a piacot! Ki fognak pucolni minden maffiát (elviekben) román,szerb,ukrán stb. A hogyanra a válasz pedig: TEK. 10 MRD HUF -ból bőven ki lehet írtani a maffiákat. Véleményem szerint még olcsóbban is, de felteszem,hogy sok embert kell "etetni" ebből a pénzből.
#2: Ez picit más téma, a rasszizmus(?)-hoz köthető. Maccabi Games. Kishazánkban nem hallani róla, pedig az idei nem is lesz olyan messze, és olyan távol tőlünk (2011 Július 5-13, Bécs). Kérdem én, laikus, hogy mi ez, hogy ha nem pozitív megkülönböztetés (~diszkrimináció vagy "rasszizmus") ?! Nem beszélek a levegőbe,itt a weblink: http://www.emg2011.eu/home/european-maccabi-games-vienna-2011

Figyelembe véve Pintér Pandúr nem szerepeltetését,a BRFK váltás logikus,hogy "lemondd" és elmegy intézni az ügyeit, valószínűleg jobban fizet. Most valahogy az a megérzésem támadt,hogy Matolcsicskának még nem találják a helyét a Pintér&Co. képletben, de sztem ő is le fog mondani az EU pampam végén - ami megint nem újdonság.

Az univerzumot teremtő erők kisérjenek titeket útjaitokon,
Tisztelettel megmaradok:…”

Hozzászólások

# | balu998 balu998 - 2011 04 21 ¦ 17:11:23
Gyakorlati tanácsok nem-beavatottak beavatottá tételéhez:
1) statisztika nem sokan tudják ki is az a Strauss-Kahn ... de ha tényállásilag kvalitatíve meg tudod győzni az "ellenfeled" (ergo: barátod, szövetségesed) akkor nyertél. Minden nekünk játszik. használni azt a kvalitatív diszkrepanciát is, ami a pofák és nevek terén mutatkozik. Aztán meg tedd mellé a Posta Imre őskun fotóját. Szerintem világops lesz melyik a "magyar" És pl. mellé lehet tenni Szájert vagy Németh Zsoltot
2) azt is mindenki (gój) érti, hogy FELELSZ A TETTEIDÉRT - ha olvassák zsidók is, akkor gondolkozzanak el.
3) Ebből a mai világból eltűnt a szeretet és mindenkinek hiányzik, a zsidóknak is.

bozs, ha nem minden volt világos
# | spartakusz spartakusz - 2011 04 21 ¦ 17:17:20
Mivel tudom, hogy a fabokra beírtakat több mind valószínű törölni fogják - ha megtűritek ide is be teszem - a kuruc cikkre reagálva - köszönöm...

http://kuruc.info...
Anyaország, Antimagyarizmus bohóc 2011-04-21. 13:58
Megint a bűnözőket védik: törvényt hoznak Pintérék a csendőrség ellen


Szevasztok!

Az érintettek ovassák el figyelmesen, vonják le a konvekciákat és ha rám halgatnak, jő lesz ha eltűnnek!

VIII. cikk
(1) Mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez.
(2) Mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni, és joga van szervezetekhez
csatlakozni.
(3) Pártok az egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A
pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában . A pártok
közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak.

/na ugye mihelyst be kerülnek a parlamentbe meg kellene, hogy szűnjön a párttagságuk – minő ellentmondások!/


(4) A pártok működésének és gazdálkodásának részletes szabályait sarkalatos törvény
határozza meg.
(5) Szakszervezetek és más érdek-képviseleti szervezetek az egyesülési jog alapján
szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek .
9
IX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához .


ŐK VALÓSÍTJÁK MEG A BŰNCSELEKMÉNYEKET, MIVEL FONDORLATOSAN ÉS TUDATOSAN CSINÁLJÁK, CSELEKMÉNYÜK A RÉGI SZTALINISTA KOMMUNISTA - DE A VÉGLEGES SZTALINISTA JOGFOLYTONOS ALAPTÖRVÉNYÉBEN IS SZEREPEL:


R) cikk
(1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja .
(2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.
(3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallássa l
és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni .

T) cikk
(3) Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel .

PINTÉR ÚR AZ ALANTI C CIKK /2/ bek eleje ÉS A MÉG HATÁLYOS SZTALINISTA JÁTÉKSZABÁLYUK ALAPJÁN IS ÖN KÖZTÖRVÉNYES - KINYILATKOZÁSAI NEMZETBIZTONSÁGI OKOKBÓL RENDKÍVÜLIEN VESZÉLYESEK!
C) cikk
(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik .
(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy
gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására . Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton
mindenki jogosult és köteles fellépni .
# | balu998 balu998 - 2011 04 21 ¦ 17:18:31
Imi, tyúk-ügyben fordulj Taskeszihez, én is tőle (általa) rendeltem.
# | balu998 balu998 - 2011 04 21 ¦ 17:27:03
Spartakusz,

nagyon jókat írsz, de sokat egyszerre. Így senki sem olvassa végig. Legyél interaktív. Kevesebbet egyszerre és csak az adott témához. Nem vagy magányos harcos, egyek vagyunk. Ez csak a forma meg a tartalom (az amfóra és a bor hasonlata az ógörögöknél) ellentéte. Kevesebbet, gyakrabban, lényegre törőbben. És a szavad arannyá válik.
# | postaimre postaimre - 2011 04 21 ¦ 17:35:12
balu, nehezen veselkedek neki, mert valahogy sokkal fontosabb dolgok motoszkálnak a kobakomban, de ha nagyon felszívom magam, akkor egyszerre csinálom meg a fatárolót és a pincebejárót, no meg rajta a sufnit, meg a másik félig kiásott vermet és az ólakat is.Angry
Kohn Doniniq lassan Soros-Swartz korba ér, így az "ige" is körbe ér.
# | Hegel Hegel - 2011 04 21 ¦ 17:35:51
Húh olvasatomban levegőhőz sem jutottam, mert Imre pont azt irta le politikusan amit én félórája levélben küldtem egy itteninek asztrológus nyelven illetve forditva.
Ugyanis a 2011.4.18 as szavazással eldöntőtték a sorsukat! Igaz a mienket is...ez van megirva oszt tegyük a dolgunkat!

Minden idősebb embernek biztonságot nyujtó háttérként kell álljon a harcolók mögött. (kaja ruhacsere tisztálkodás pihenés ápolás!)
# | Hegel Hegel - 2011 04 21 ¦ 17:42:39
Jut eszembe a horvátok katonai vezetőjét azért itélték 20 év börtönnel hogy lássuk mit kaphat a szabadságharcos! Hiszen a horvátok is pontosan annak a fészekalja ami a magyar!

De! remélem a nagy bumm után kiszabadul minden becsületes szabadságharcos aki a hazájáért harcolt!
# | balu998 balu998 - 2011 04 21 ¦ 17:43:51
Imi,

én meg közben jól berúgtam. Nem szép, de néha csinálok ilyet. Én reggel kitáraztam egy rakomány fát, asszon-kölkek hétvégi-programoznak a pozsonyi állatkertben, este Asszon meggyövén, holnaptól meló. Tudom, hogy így nem "ünnep", de minden csak az újjászületést szolgálja. Mint Bácsfi Diana mondá: "gnosztikus vagyok", de mindemellett "ora et labora". Nem hiszem, hogy az ásó-lapát-taliga szentháromság sokat csökkent a karmámon.
# | balu998 balu998 - 2011 04 21 ¦ 17:48:56
Hegel,

"s szavazással eldöntőtték a sorsukat!"
Már bocs, de az én sorsomról ÉN döntök. Nyugodtan megtörténhet olyan is, hogy "megkattant az ürge". És azért is felelek.
# | postaimre postaimre - 2011 04 21 ¦ 17:49:16
Hegel, sokat alakultál! Gratulálok hozzá! Bizony, mindenkinek meg van a feladata és azt kell megtalálnia és tennie, hogy működjön.

Gotovina ítélete szerintem mást jelent most! Kellett valami igazságtalan, hogy a horvátok is tudják, hogy mi az EU és kik ezek a zsidók. Nem kell kétszer sem magyarázni egyetlen felhecceltnek sem, hogy mit kell tenni velük. No ezt üzeni az ítélet. Most törik magukat épp, hogy csatlakoztassák az EU-hoz.

A török elnök meg a New York Times oldalán okítja a képmutató izraelita zsidót a demokráciára és diplomáciai nyelve megüzente, hogy vagy szót fogad, vagy végük van, mint a botnak. A saját "demokratikus" eszközeikkel van betolva a szájukba a cummancs!

Balu a dianára én másképpen asszociálok, de gonosztikusan. Nem baj az mester, ha néha berúgsz a hámba. Nyugi, fogunk még a dögkútnál "per os" alkoholos fertőtlenítést végezni!

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 3.85 másodperc
60,803,210 egyedi látogató